Magyar árok és Napfény-ország
A címben bujkáló Ady-sorok ellenfeszülése születésekor sem volt tán otthonosabb, indokoltabb, mint manapság, e megosztott jelenben. Fiatal értelmiségiek tesznek kísérletet arra, hogy megfogalmazzák: mire vagyunk jók, mire nem, s ők maguk hogyan hasznosulhatnának.
Az ország szótára ezekben az esszékben ismerősen komor. Hívószavai közül néhány mutatóban: panaszkultúra, értékválság, cinizmus, önostorozás, nosztalgia, kényszervállalkozás, sírva vigadás, balsors, Balkán, káosz, őrület és zűrzavar. „Komolyan képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy évszázadok óta mások miatt vagyunk szarban.” (Deák Dániel: Magyarország, te paradoxon.)
A magyar társadalomból hiányzik a szolidaritás, állítja Vigvári Gábor. Pogonyi Szabolcs ideológiadeficittel magyarázza, s a pártok programjainak elemzésével bizonyítja, hogy a hagyományos közpolitikai szerepek elvesztették tartalmaikat, prédára kerültek, áldozatai lettek a többnyire elvszerűtlen praktikumnak. A gyökerek mélyebbek, mutatnak rá a szerzők: becsapjuk magunkat, ha azt gondoljuk, ez csupán Kádár öröksége. (Amelynek múltán „a gulyás nélkül a kommunizmus már senkinek sem kellett.”) Az okok mélyebben vannak.
A 19. század irodalmának nemzethalál-víziója vagy a másik véglet, az eb ura fakó mintája máig él, hódít, bódít és boldogtalanít.
A kötet szerzői közt akad közgazda, politológus, bölcsész, filmes, jogász, filozófus. Abban közösek, hogy mögöttük van már egy ígéretes pályakezdés, letettek valamit az asztalra, horizontjuk tágas, amint az unió értelmiségéhez illik. Felismerik, hogy noha elmúlt a rendszerváltás óta húsz év, az ő tudatos életüknek a nagyobbik fele, a gondok, a megreparálatlan dolgok terhei évszázadosak. Turáni átok, pesszimizmus: lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon.
(Magyar árok és Napfény-ország. Fiatal értelmiségiek a ma és a jövő Magyarországáról. DEMOS könyvek. Gondolat kiadó.)
