Lugosi börtöne

Egyre fáradó ripacskodás, magánéleti botrányok, kirúgások. Az egykor méltán a legnagyobbak között számon tartott Johnny Depp közel került a presztízsvesztéshez, de legalább a saját bahamai luxusszigetén szomorkodhat a sorsán.

2020. december 1., 08:00

Szerző:

Valamikor november másodika és hatodika között megcsörrent Johnny Depp telefonja: a Warner Brothers stúdió képviselői keresték fel azzal, hogy most valami fontos dolgot kéne megbeszélniük. A színész, aki a napokban vesztett el egy kínos pert a The Sun nevű brit bulvárlap ellen, hallgatott a stúdióra, és meghozta döntését: lemondott Grindelwald szerepéről a következő Legendás állatok és megfigyelésük filmben, számos rajongó nagy bánatára.

Ez azért lehet a jövőre nézve is sorsfordító pont Depp karrierjében, mert a színész már jó ideje a nagyobb stúdiók belé, no meg a népszerűségébe fektetett bizalmi és pénzügyi reményekből él meg – amiket szintén egyre kevésbé tud beváltani. Elemzők szerint már alig éri meg kifizetni számára az átlagban 20 millió dolláros filmenkénti sztárgázsit. A már említett Grindelwald bűntettei például

a Harry Potter-franchise legkevesebbet hozó filmje lett.

Johnny Depp a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei című filmben
Fotó: InterCom

De hogy jutott el idáig a színész? Az évezred elején Johnny Depp még az egyik legizgalmasabb arcnak számított a színészvilágban, aki okos szerepválasztásaival és karakteres alakításaival szép lassan a hollywoodi fősodor szívébe is belopta magát. 2020-ra a legendás színész azonban már több mint félúton tart a lejtőn lefelé: alakításainak jó része korábbi, legendás szerepeinek ripacskodó újrahasznosítása, ráadásul már bírósági döntés is született arról, hogy nyugodtan lehet feleségverőnek nevezni őt – a The Sun ellen folytatott perének eredménye lett az ok, amiért a Warner Brothers megkérte a színészt, hogy inkább maradjon távol a Legendás állatok sorozat következő részétől.

„Nincs olyan, hogy rossz sajtó, Eddie!”

- mondta Martin Landau Lugosi Béla szerepében a Depp által játszott Ed Woodnak Tim Burton 1994-es filmjében. A feltörekvő, reménnyel teli színész által alakított feltörekvő, reménnyel teli rendező kapcsolata a kiöregedett, cinikus horrorszínésszel huszonhat év után már úgy hat, mintha az öreg Deppet néznénk, ahogy tanácsokat ad fiatal énjének.

Depp és Martin Landau az 1994-es Ed Wood című filmben

De bárhogy is ítéljük meg most a színészt, korai sikerei elvitathatatlanok, és Lugosihoz hasonlóan először őt is egy klasszikus horrorfilmben ismerhettük meg. A Rémálom az Elm utcában első részében ugyan viszonylag gyorsan Freddy Krueger karmai közt végezte az akkor 21 éves Depp által játszott karakter, de a feltörekvő színész pár évvel ezután már egyre jobb szerepeket kapott: játszott a 21 Jump Street című nagy sikerű sorozatban, megjelent Oliver Stone klasszikusában, A szakaszban, 1990-ben pedig több szempontból is fontos szerep került hozzá. Ő játszotta el ugyanis az Ollókezű Edward címszerepét, amivel nemcsak a mozinézők szívébe lopta be magát, de a filmet rendező Tim Burtonébe is: ez volt ugyanis több évtizedes közreműködésük első állomása.

Burtonnel való együttműködése azért is külön érdekes, mert a két művész karrierje nagyjából párhuzamosan ívelt először fölfelé, aztán lefelé. Első néhány közös munkájuk, mint például a már említett Ed Wood, vagy az 1999-es Az álmosvölgy legendája ma már klasszikusnak számít, ám több későbbi filmjüket a nézők, a kritikusok vagy mindkét csoport utálta: ilyen például a Charlie és a Csokigyár 2004-es feldolgozása, vagy a 2012-es Éjsötét árnyék – és akkor még a halmozottan borzasztó 2009-es Alice Csodaországbant nem is említettük. Ezekben az alkotásokban Burton és Depp ugyanabba a hibába esett: a korábban frissnek ható, groteszk fekete humorukat sarkították ki mind rendezési, mind alakítási szinten úgy, hogy a mögöttes tartalom azokkal egyre kevésbé tudott lépést tartani. Burton a részletesen kidolgozott, ősrégi B filmek előtt való főhajtást fújta fel cukormázas, túlszerkesztett látványvilágokká, Depp pedig az idioszinkratikus, társadalmi szabályokat lazán kezelő, vagy nem értő karakter megformálását tolta túl, egészen addig a pontig, amíg alakításai üres bohóckodásoknak nem tűntek.

Természetesen nemcsak Burtonnek köszönhető, hogy a „furcsa kívülálló” szerepe ilyen súlyosan elragadta a színészt: Johnny Depp tündökléséről és bukásáról nem is lehet beszélni úgy, hogy ne ejtsünk szót A Karib-tenger kalózai sorozat filmjeiről. Meglepő visszagondolni arra, hogy már 17 év telt el azóta, amióta Deppre először rákenték a sminkesek a szemhéjfestéket Jack Sparrow kosztümjéhez, de talán kevésbé meglepő az, hogy

a színész könnyebben bele tudott kényelmesedni az efféle szerepekbe úgy, hogy közben azzal az évezred egyik leghíresebb franchise-át vitte el a hátán.

Talán ennek a szerepnek a viszonyában érdemes nézni Depp elmúlt másfél évtizedét: 2003-ban még tökéletes volt a bohém kalóz szerepére, ami egy olyan, főhősként is eladható színészt kívánt, aki kvázi karakterszínészi eszközkészlettel rendelkezik. Ez a film még megengedhette magának, hogy Jack Sparrow csak egy legyen az intrikákkal teletűzdelt kaland-melodráma nagy játékosai közül, és hogy a történet többi, jobb-rosszabb mellékszála is helyet kapjon a kincskeresős kavalkádban. Aztán ahogy szaporodtak a filmek, és ahogy nőtt Depp fizetése (a 2011-es, Ismeretlen vizeken című folytatásért már 55 millió dollárt kapott, amit még ő maga is túlzásnak talált), úgy vette át az aranyfogú Sparrow az uralmat a történetek felett egyes számú, megkerülhetetlen főszereplőként. Orlando Bloom és Kiera Knightley eltűntek az oldaláról, az új filmek kritikai fogadtatásából viszont kezdett kiderülni, hogy Depp kívülálló bohóc perszónája egyre kevésbé képes önmagában elvinni a show-t: ami egykor üde színfoltnak hatott az ugyanolyan mintára készülő blockbusterek világában, túladagolva inkább lett fárasztó és émelyítő – azzal pedig valószínűleg Willy Wonka is egyetértene, hogy habár a csoki jó dolog, a túl sok megárt belőle.

Fotó: Shutterstock

És úgy néz ki, elsősorban nem a közönségnek, hanem magának Deppnek ártott meg leginkább a dolog: a színészről egyre kevésbé lehet rangos díjak vagy lehengerlő alakítások kapcsán olvasni, viszont a bulvárlapok – ahogy a The Sun is – szívesen csámcsognak a 30 ezer dolláron, amit Depp havonta költ el borokra, vagy épp Amber Hearddel kötött házasságáról, amelyről a válása során számtalan, szemöldökfelvonásra okot adó részlet derül ki, amiket itt nem is ismételnék el. Aki ezekről szeretne olvasni, nyugodtan írja be a Google-ba a „heard depp kaka” kifejezést.

Így hát akármennyire is illő lenne az Ed Wood által megjelenített Lugosi Bélához hasonlítani a színészt, az ő esetében a rossz sajtó azért mégsem jó sajtó. A karrierív viszont hasonló szögekben hajlik, most éppen lefele: a kezdetekkor a Lugosi által alakított Drakula is egy különleges, hatásos jelenség volt, csakúgy, mint Depp perszónája a kilencvenes években, és végül

ugyanaz lett a veszte is: a túl nagy siker.

A klasszikus, hosszú szemfoggal és elegáns köpennyel megtoldott Drakula-ábrázolás olyan szinten beleivódott a köztudatba, hogy már csak önmaga paródiájaként lehet rá tekinteni. Hasonlóan az aranyfogas, szemhéjfestett kalózhoz, ami ugyanúgy a halloweenek és a farsangi bulik szinte kötelező kelléke lett.

Nem az lesz Johnny Depp karrierjének vége, hogy kirúgták a Legendás állatok és megfigyelésük forgatásáról, viszont könnyen lehet, hogy szimbolikusan ez fogja megadni az okot több stúdiónak is, hogy ne kezeljék ezután szupersztárként a színészt, akinek már semmi oka nincs szupersztárként viselkedni. Raoul Duke-tól elkezdve Ollókezű Edwardon át Jack Sparrow-ig számtalan legendás alakítást tett le az asztalra, de most már – Lugosihoz hasonlóan – eljutott arra a pontra, hogy képtelen kitörni saját legendájának ketrecéből. Nem egy szűk börtönről van szó: Depp több millió dollárral, saját szigetével, rajongók hadával ragadt bent. Ideje lenne elfogadni, hogy jó neki ott.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

2024. április 11., 11:02

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.