Lol

Kétségtelen, egy kicsit kiöregedtem a tizenéves célközönségből. Az ő igényeiket szolgálja ez a mű-mű. Hogy igazán át tudjam élni az átélendőket – valljuk be, ez is nehézség –, lánynak kéne lennem, s talán szűznek is. Eme adottságok híján sokszorosan hátrányos helyzetűként ültem be a vetítésre, afféle „tanulmányi kirándulás gyanánt”, hogy lássam: mi van a szaporodó tinédzserfilmek sikere mögött?

Jelentem: nem sok. Néhány a motívumokból: a szülők nem szeretik, ha utóduk szobája rendetlen, a leszármazottak nem viselik el, ha a mamák végigböngészik, -háborogják ágy alatt tartott naplójukat. Az apa-anya szerepben tündöklők (?) eltiltják a gitározástól ivadékukat, mert rossz a bizonyítványa. („Amíg az én házamban...”) A felvilágosult ivadékok viszont emberi szabadságjogaik megsértéseként, csodás lehetőségeik korlátozásaként élik meg ezt. Ahogyan nőnemű osztálytársuk is mobiljának elkobzását.

A „liberális” amerikai gimnáziumban szerelmek sarjadnak szeptemberben, újak és régiek, a nyár a kiéheztetés szezonja volt, most hát ölelés-csókolás zajlik, és kis hazugságok virulnak ki, hogy nyáron ki kivel mit csinált. Egészen a sértődésig, szakításig. És aki nagy tapasztaltságot hazudott, annak kezd terhessé lenni az ártatlansága, mert mi lesz, ha kiderül: itt áll defloreálatlanul. (Ez megnöveli a csúnya, de diszkrét fiúk esélyeit, ám a történetet alig javítja.)

Rossz még: drogozás, házibulizás, váratlanul érkező szülő kínos felfedezése: mi ez a gumilelet a zsúrasztalon? Rossz a másik leribizése, rossz francia családi vacsora során fokhagymás éticsigát enni, rossz, ha az elvált szülők félrelépnek egymással, ha a mama cipőjénk sarka eközben letörik, és így tovább. Ekképpen.

Az amerikai középosztály jól karbantartott, gazdagon eleresztett lányaira a hazai tapasztalatok alapján nemigen ismerünk rá, igaz, nálunk még csak most folyik a középosztály megteremtése. Hát nem könnyű ez sem. És hogy hányféle bugyi kell hozzá!

(Írta és rendezte Lisa Asuelos.)