Lezáratlanul maradt Anne Frank elárulására

Szakértők kétlik, hogy Anne Frankot és családját egy zsidó jegyző árulta volna el.

2022. január 19., 19:45

Szerző:

Történészek kételkednek abban, hogy egy zsidó jegyző árulta volna el Anne Frankot és családját a náciknak, mint ahogyan azt Rosemary Sullivan The Betrayal of Anne Frank (Anne Frank elárulása) című könyvében megállapította – írja a The Guardian nyomán az MTI.

A kötet egy már nyugdíjba vonult FBI-ügynök, Vince Pankoke nyomozása alapján íródott, és a héten jelent meg. Az írás szerint Arnold van den Bergh a németek által létrehozott amszterdami Zsidó Tanács tagja volt, jegyzőként műalkotások náciknak való kényszerértékesítése ügyében járt el.

Sullivan szerint van Bergh bejutott olyan helyekre, ahol zsidók rejtőzködtek, és vélhetően ő vezette el a rendőrséget 1944. augusztus 4-én a Frank család rejtekhelyére. David Barnouw, a 2003-ban megjelent Who Betrayed Anne Frank? (Ki árulta el Anne Frankot?) című könyv holland szerzője azonban azt mondja, nincs erről meggyőződve.

„A tudósok általában – nagyon helyesen – fenntartásokkal kezelik eredményeiket. Ők azonban meg vannak győződve erről a szegény jegyzőről. Miközben én azon tűnődöm, vajon tényleg volt-e hozzáférése a zsidók rejtekhelyeinek listájához. A Zsidó Tanács szerintem túlságosan törvénytisztelő volt ahhoz, hogy ilyen listát készítsen” 

– fejtette ki a holland kutató. Ahogy arról már korábban írtunk, a hat éven át tartó nyomozás eredményeit bemutató könyv szerint a férfi azért adta át a rejtőzködő zsidó családok címét a németeknek, hogy megvédje saját családját a deportálástól. Van den Berghet és a családját végül nem deportálták.

(Kiemelt kép: Az Anne Frankot ábrázoló viaszfigura a berlini Madame Tussaud viaszmúzeumban 2012. március 9-én. Fotó: ODD ANDERSEN / AFP)

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntette ki a cannes-i filmfesztivál a Top Gun: Maverick című filmje szerdai díszbemutatójára érkezett Tom Cruise-t.

Európa 16 országából közel 200 zsidó fiatal vett részt Budapesten május 13-tól a nemzetközi Chábád mozgalom ifjúsági szervezetének, a CTeen-nek háromnapos, „Sábát Európán át” elnevezésű rendezvényén, melynek házigazdája az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség volt.