Kupleráj – De mit csinálnak a ribancok a kunyhóban?

Először egy kis etimológia – ha már ilyen kényes (kéjes?) címszóba vágtam bele.

A címben is ott lévő kuplerájjal azonos jelentésű bordély szavunk 15. századi vándorszó, eredeti, latin jelentése kunyhó. A kupleráj német eredetű, a nőknek erkölcstelen életre való csábítása, közvetítése; kerítés jelentésű Kupplereiból való. A kerítő jelentésű kupler első adata 1710-es. A nyilvánosház ennek szépítő változata. Az ugyancsak bordély jelentésű örömtanya viszont enyhén rosszalló. A beteljesült nemi kielégüléssel járó jó érzés, gyönyör jelentésű kéjből kisebb szóbokor nőtt ki, többek között a kéjnő.

A kurva szláv eredetű, valószínűleg a kakas jelentésű ősszláv kurból jött, és valójában tyúk a jelentése. Az örömlány kifejezés is enyhén rosszalló. Rokon értelmű a szerb-horvát vagy szlovén ribanc, a ringyó, az ismeretlen eredetű szajha. Tréfás hangulatú a sarki csillag, a barázdabillegető madárnév mintájára létrehozott paráznabillegető. Ma – mióta újra tudomásul vett „iparág” – a köznyelv szexuális kisiparosnak csúfolja. Az erkölcsileg, nemileg kiszolgáltat jelentésű, latin prostituál kifejezés 1710 körül tűnt fel nyelvünkben. Ebből származik a prostitúció. A prostituáltból csonkítással keletkezett a prosti.

Közhely: a prostitúció egyidős az emberiséggel. Az ókori görögöknél a hetéra szabályos foglalkozás volt, sőt bizonyos tiszteletféle övezte. (Eladó hatér’ a hetéra. Rabszolganők voltak ők azért, ha műveltek is.) A Biblia szerint a jeruzsálemi templom mellett több nyilvánosház is működött. A kicsapongásairól és orgiáról is hírhedtté vált Rómában szintén virágoztak az úgynevezett lupanariumok.

Szabályos foglalkozás volt Japánban gésának lenni. A 17. század kurtizánjai tökéletesre fejlesztették a (férfi)szórakoztatás művészetét. Hosszú tanulóéveket töltöttek azzal, hogy megfeleljenek a követelményeknek. Turisták tíz- és százezrei utaznak a Távol-Keletre – főként Thaiföld környékére –, hogy megbizonyosodjanak az ottani masszázsszalonok különleges szolgáltatásairól, technikás kiszolgálónőiről.

Párizs legendás volt bordélyairól, szalonjairól – különösen a 19. század vége felé, a világkiállítás körül –, erről Toulouse-Lautrec, Modigliani képei, Zola regényei is beszélnek.

A párizsi Pigalle, a londoni Soho, a hamburgi Sankt Pauli, a frankfurti Bahnhof Viertel folyamatosan vonzza a szexturistákat, a legismertebb azonban az amszterdami Rosse buurt, ahol külön városnegyedbe – a legrégebbibe – tömörítették a bordélyházakat. Hollandiában is tiltották a prostitúciót 1815 és 1996 között, akkor azonban úgy döntöttek, megadóztatják, 2000-től pedig a kuplerájok is törvényesen nyitva tarthattak. Becslések szerint jelenleg kétezer bordély működik, és harmincezer örömlány dolgozik Hollandiában.

Magyarországon először a pozsonyi bordélyház szerepel a levéltári adatokban, 1373-ban. A szifilisz terjedése miatt azonban – Európa többi országához hasonlóan – az adófizető kupit 1492-ben betiltották, és csak 1867-ben engedélyezték újra. Virágkorukat a 19. század vége felé élték. A törvényesség évtizedeiben a bordélyok szabályozása és rendszeres ellenőrzése a rendőrség és a tisztiorvos feladata volt. Ebben az időszakban váltak ismertté olyan új kifejezések is, mint a bárca – a kéjhölgyek hatósági és orvosi engedélye –, a madám vagy éppen a strici.

A kiegyezéstől 1926-ig engedéllyel üzemelhettek bordélyházak, Pest város tanácsa ugyanis 1867. október 31-én elfogadta a kéjelgésről, a bordélyházakról és a kéjhölgyekről szóló szabályrendeletet. Budapesten a legtöbb kétes hírű ház a VI. kerületben, a Király, a Mozsár, a Nagymező és az Ó utcában; a VII. kerületben az Akácfa, a Dob, a Dohány, a Hársfa utcában; a VIII. kerületben pedig a Conti (ma Tolnai Lajos utca), a Bérkocsis és a Nagyfuvaros utcában működött. Érdekesség: A Conti utcában volt a Szociáldemokrata Párt székháza és a Népszava szerkesztősége, finom utalásként arra, hogy a politika és a kupleráj nem áll távol egymástól.

A luxusbordélyok a belvárosban, a Királyi Pál, a Képíró, a Bástya és a Magyar utcában üzemeltek. A legismertebb az V. kerületi Magyar utca 34. Itt volt a Maison Frida luxuskéjlak, ahol nemcsak szexuális szolgáltatásokat lehetett igénybe venni, de Frida asszony szállást, étkezést is biztosított, szalonja pedig a szórakozásról is gondoskodott. A Maison Frida országszerte jól ismert bordélyház volt, eleganciájáról és nemileg képzett kéjnőiről volt híres. „Pesti humorral, ez az intézmény olyan nélkülözhetetlen volt, mint a Polgármesteri Hivatal, az Elektromos Művek (...) Vagyon állt mögötte, a tőke, az ipar, a főnemesség, a kereskedelem urai” – olvasható Császtvay Tünde kitűnő könyvében.

Minden városkában (irodalmunk és filmművészetünk tanúskodik erről), amíg lehetett, nős és nőtlen polgárok szórakoztató intézményeként működött „vörös lámpás” ház. (Lásd: Egy erkölcsös éjszaka – Makk Károly remek filmje Hunyady Sándor még remekebb írásaiból.)

1926-ban aztán végleg bezáratták a piros lámpás házakat, ettől azonban a titkos örömtanyák még tovább működtek. Most már mint garniszállók – de a köznyelvben változatlanul kuplerájok.

Én olyan környéken laktam gyerekként (a Rózsák terénél), ahol sok ilyen – nem „mezonfridai” szintű – kupleráj működött. Az Alsó erdősorban egymás mellett két földszintes házikó – talán 1950-ig.

Egyszer kisgyerekként berúgtuk a labdát a házikó ablakán. Nyolc-kilenc éves lehettem akkor, és máig előttem a kép, ahogy nadrágjukat futás közben felhúzó, gombolkodó férfiak loholnak fenyegetőzve utánunk (még el se mentek, s miattunk elrohantak), a kurva nénik (ahogy mi hívtuk őket) álltak a kapuban, és rikácsoltak. (E két házat, amikor a hivatásosokat kizavarták onnan, lumpen családokkal töltötték meg, s elég kaotikus állapotok uralkodtak ott továbbra is – később lebontották, és általános iskolát építettek a helyén.)

Ismertem még a Munkás utca 5. alatti kupit, pontosabban két iparosnőjét – akikkel egy házban laktunk. Egyiküket az őt rendszeresen látogató fuvaros kivette onnan, és feleségül vette. Nagyszerű anya lett belőle. (Bár néha berúgott, ilyenkor egy-két napra eltűnt, majd a férje megtalálta, elverte, hazahozta, s innét a következő részegségig – ezek közt évek teltek el – megint példaszerű, rendkívül tiszta háziasszony és remek családanya lett, konyhájának kövéről enni lehetett volna.)

A másik S. néni volt. Őt első férje, Sz. bácsi kényszerítette a kuplerájba, s amikor az 1945 hideg telén meghalt (holtteste nyitott koporsóban két napig ott hevert a poroló előtt az udvarban), visszavonult. Évek múlva feleségül vette őt egy kedves nyugalmazott főpincér. S. bácsi korábban bejárta Észak-Afrikát (több jól értesült szerint nemzetközi zsebmetszőként ügyködött Tunisztól Casablancáig). Kedves, békés idős házaspár lett belőlük, mindig karon fogva jártak, néha lejöttek hozzánk, vasárnap délutánonként römiztek a szüleimmel.

A hazai bordélyok – masszázsszalonnak vagy éjszakai bárnak álcázva magukat – persze azóta is működnek. Csak Pesten legalább ezer ilyen intézmény van ma is.