Kovács Ákos hiánypótló kulturális beszélgetéssorozatot indít

A beszélgetéssorozaton Kovács Ákos saját lánya a házigazda.

2024. február 24., 16:07

Szerző:

Kovács Ákos énekes és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot február 28-án a Kertész Imre Intézet Budapesten.  A három alkalommal jelentkező esten szó lesz irodalomról, filmekről, zene és hit találkozásáról– közölte a Kertész Imre Intézet. A február 28-i első esten egyebek között kiderül, hogy milyen írók, költők hatottak Ákosra, kik a legkedvesebb szerzői, miért fontos számára a versmondás, az olvasás– írja a Hvg.

Kovács Ákos egy-egy verset, szövegrészletet is felolvas majd a számára legfontosabb művekből

Az est háziasszonya a művész lánya, Őri-Kovács Anna lesz. Az arénákat megtöltő Kovács Ákos életében fiatal kora óta fontos szerepet tölt be az irodalom. Sikerdalai mellett öt verseskötetet publikált, készített hangoskönyvet Krúdy Gyula novelláiból, Arany János verseiből szerkesztett estjét a Nemzeti Színház mutatta be, és szerepelt a Babits Mihály emlékét idéző hangfelvételen. Kovács Ákosnak 2021-ben jelent meg első novelláskötete Ezt nem lehet megúszni címmel. A legutóbbi, Harminc év című jubileumi koncertjén sok ezren hallhatták Radnóti és Weöres Sándor versét Ákos előadásában – áll a közleményben.

Kovács Ákos tárlatvezető is 

Kovács Ákos és Zsédenyi Adrienn is a Terror Háza termeiben tart rendhagyó tárlatvezetéseket középiskolai diákoknak – írtunk róla korábban. Változatos programokkal készül idén is a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Terror Háza Múzeum: február 19. és 25. között rendhagyó tárlatvezetésekkel és történelemórákkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, emlékünnepséggel, gyertyagyújtással, ingyenes nyitvatartással és fényfestéssel emlékeznek a kommunista diktatúrák áldozataira.

Kovács Ákos a Petőfi Zenei Tanács tagjai is

Az A38 Hajón tavaly március 21-én alakult meg a Petőfi Zenei Tanács. A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) kezdeményezésének célja, hogy a tanács tagjai szakértelmükkel és meglátásaikkal elősegítsék a Petőfi Rádió, a Petőfi TV, a Hajógyár és a Magyar Popkulturális Értéktár minőségelvű megerősítését, ezáltal a magyar popkultúra jobbá tételét – adta hírül a kultura.hu. A házigazda Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója szerint „a Petőfi Zenei Tanács tagjainak teljesítménye minden kétséget felülír. Ezek a zenészek időtálló műveket tettek le az asztalra, láttak már mindent a kis kultúrházaktól a nagyszínpadig. Tapasztalataikat, meglátásaikat, tanácsaikat szeretnénk becsatornázni. Már az alakuló ülésen egészséges és inspiráló vita alakult ki. És azért, mert bár nem ugyanazt gondoljuk a világról, mégis volt egy közös premisszánk: a magyar kultúra, ezen belül is a magyar könnyűzene szeretete.”

(Kiemelt képünkön: Kovács Ákos zenész. Fotó: Wikipédia)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.