Kortársunk, Kosztolányi

Arany Zsuzsanna a Desiré kalandjai című könyvébe – amelyet a veszprémi Vár Ucca Műhely jelentetett meg – dramaturgiai fortéllyal önmagát is becsempészi: Desiré közeli barátjaként jelenik meg a történetekben. A klasszikusoknak kijáró tiszteletkörök és szépítések nélkül beszéli el, milyen is volt valójában Kosztolányi Desiré, a hús-vér esendő ember. Megtudjuk, miért rúgták ki kamaszkorában a gimnáziumból, azt is, hogy a tiszta, éteri szerelemre vágyó férfi miként vált romlott kéjek rabjává. Házasemberként is a pesti kuplerájok törzsvendége maradt. Miközben az élet szentségét hirdette, barátaival halálszertartásokat rendezett, nyilvános bonctermeket látogatott.

– Kosztolányi a Tanácsköztársaság előtt harcos baloldali volt, polgári radikális, aztán a vörösterror miatt szakított a baloldallal. A Kommün után átmenetileg az Új Nemzedék szélsőjobboldali laphoz sodródott, de a fehérterror kitörése után a jobboldaltól is elfordult – magyarázza Arany Zsuzsanna.

Regényében Desiré barátjaként pedig így fogalmaz: „Sosem voltam híve egyik rendszernek se. Akárcsak Desiré. Nekünk, belgáknak az a legnagyobb bajunk, hogy mindig mindent hamar átlátunk. A forradalmak álforradalmak, a frázisok álfrázisok. Míg fiatal vagy, ideig-óráig tán hiszel is bennük, aztán a tapasztalat összetiporja minden jelszavad. Megszűnsz naivnak és idealistának lenni. Gazemberként pedig nem akarsz létezni. Aki igazán szabad, sosem gazsulál a hatalomnak.”

A Könyvhéttel kapcsolatos cikkeinket