Kiskocsmától nagyszínpadig – Miklós Milán akkordjai
Többször elképzeltem már, milyen lehet egy zenekari backstage. Ha a filmekből indulunk ki, akkor egy közepesen híres bandánál is a következő kép fogadhat: szunyókáló énekes, néhány kiválasztott rajongóval italozó gitáros, hidegtálat majszoló dobos, egymást pólóval vagy törölközővel viccesen csapkodó stábtagok. A szerepek és a backstage felszereltsége persze zenekar és rendezvény függvényében változhat, de körülbelül ez a kép élhet az olyan laikusok fejében, mint amilyen én is vagyok. Ehhez képest amikor a The Carbonfools egyik koncertje előtt benéztem a kulisszák mögé, azt láttam, hogy a basszusgitáros,
Miklós Milán kis terpeszben épp tornagyakorlatokat végez.
Kisvártatva a színpadon is megláttam Milánt, és hamar rájöttem, nem ártott a bemelegítés. Olyan volt, mintha ő és gitárja egyek lennének, és a teljes koncertet végigugrálják és -bohóckodják a színpadon.
Miklós Milán, azon túl, hogy Magyarország legtehetségesebb fiatal basszusgitárosai közé sorolják, kedvességéről is híres. A végletekig alázatos, minden rajongóhoz van egy kedves szava még akkor is, ha épp nincs jó passzban.
Egyszóval profi, és egyáltalán nem bánja, ha elcsépelt módon a beszélgetést azzal indítjuk, milyen művészcsaládba születni.
− Édesapám, Miklós Tibor dalszövegíró, rendező, a Rockszínház alapítója, író, műfordító, művészember volt. Ahogyan édesanyám, Várhegyi Teréz is, aki színésznő. A kecskeméti Katona József Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is játszott. Filmben is szerepelt, például A koppányi aga testamentumában Szirtes Ágival és Szirtes Ádámmal. Mondogatta, amikor kicsi voltam:
„Fiam, a hetvenes években a csapból is én folytam.”
Milán édesapja Cserháti Zsuzsának és a Generálnak is írt dalszövegeket, ő rendezte a Jézus Krisztus Szupersztárt 2002-ben, a Freddy Mercury életét bemutató, Egy bohém rapszódiája című darabot, az ő nevéhez fűződik az első magyar rockopera, a Sztárcsinálók is.
Milán megszületése után a szülei elváltak. Várhegyi Teréz szinte minden idejét a fiának szentelte, egyre kevesebbet szerepelt, és lassan eltűnt a köztudatból. Nem úgy Miklós Tibor, aki akkor is a munkájáról beszélt, amikor a fiával kutyát sétáltattak.
− A színház és a zene volt a szenvedélye, sosem tudott tőle szabadulni – mondja Milán, aki szerint épp ezért az övék soha nem volt tipikus apa-fia kapcsolat. – Rengeteget tanultam tőle, felnéztem rá. Kiskorom óta bejáratos voltam a színházakba, láttam a Rockszínházat, már akkor is lenyűgözött a közeg.
Tátott szájjal figyelte a háttérből a nagyokat, úgy gondolja, talán ezért is lett belőle szégyellős, visszahúzódó gyerek.
− Ez máig megmaradt, alapvetően visszahúzódó ember vagyok − kivéve, ha kimegyek a színpadra. Ott előjön az exhibicionista énem.
Milán tizenhárom éves korában kezdett először komolyabban zenével foglalkozni.
− Különböző műfajokat hallgattam, és elsőre a bendzsó hangja volt az, ami magával ragadott. Addig rágtam édesanyám fülét, míg vett nekem egyet, és elkezdtem magamtól megtanulni, hogyan kell rajta játszani.
Később tanárhoz is járt, végül dobolni és akusztikus gitározni is elkezdett. Tizenöt évesen már zenekarban játszott.
− Gólyatáborban gitároztam egy lánynak, amikor odajött hozzám Csongor Bálint (a későbbi Subscribe és USEME zenekar frontembere), és megkérdezte, akarok-e velük játszani. Dobost és basszusgitárost is kerestek, végül kényelmi okoknál fogva a basszusgitárt választottam.
Ez a szerelem később csak fokozódott, amikor az Ausztráliában élő neves basszusgitáros és zeneszerző, Orszáczky Miklós vette a szárnyai alá. Olyannyira megkedvelte Milán játékát, hogy halála előtt meghagyta lányának, lássa vendégül Sydney-ben, és támogassa a fiatal zenészt. Milán két hónapnyi látogatása alatt írta meg a zenészről szóló szakdolgozatát.
Még évekkel korábban, egy tanára hatására a swing, a bossanova és a dzsessz-rock világában is elmerült, így került a zeneművészeti főiskola dzsessztanszékére. Akkor határozta el, ő főállású zenész lesz.
− Anyukám és apukám előre figyelmeztettek:
gondolj arra, ha egyszer lesz családod, ez a szakma nem életbiztosítás.
Az elmúlt években sokszor csengtek a fülemben a szavaik − mondja nevetve.
Merthogy Milán sem a Sziget Fesztivál nagyszínpadán kezdte pályafutását.
− Voltam vendéglátós gitáros esküvőkön és más rendezvényeken, és persze zenéltem füstös kiskocsmákban „válogatott” közönségnek is. Makó Béla sessionzenésszel, gitárossal hakniztunk, rengeteget tanultam tőle. Akkor még szinte kölyök voltam, s a húszas éveim legelején nem tudtam kezelni a váratlan helyzeteket.
Ami az éjszakában előfordulhat, minden megvolt. Késelőrántás, meztelen nő az asztal tetején, verekedés, bekiabálós számkérés, részegek tömkelege.
− Egyszer egy részeg pasas elővett egy ötszázast, és miközben játszottam, odajött, és a homlokomra nyomta, majd azt mondta, játsszam azt, amit ő akar. Az ilyesmibe bele kell edződni, és Béla karizmatikus, türelmes zenész, jó példa volt a későbbiekre is.
Milán első nagyobb sikerét a Jazzékiel nevű formációval élte át 2005-ben, amikor Az utolsó lemezlovag című számukat felkapták a rádiók.
− Ne kérdezd, a mai napig nem tudom, miért pont ezt, de rongyosra játszották mindenhol. Telt házas koncertünk volt a Zöld Pardonban, ömlöttek a tini lányok, dobálták fel a játékmackókat a színpadra,
csak lestünk, mi történik.
A Jazzékiel hirtelen jött sikere után leszállóágba került a zenekar, ő pedig már diplomás zenész volt, amikor hét évvel ezelőtt becsöppent a már működő The Carbonfoolsba. A Hideaway című számukkal pillanatok alatt berobbantak a köztudatba. A modellként is dolgozó frontember, Fehér Balázs a lányok kedvence lett, a zenekar megállás nélkül interjúkat adott, fellépett.
− Annyi fellépésünk volt, hogy már vissza kellett utasítanunk néhányat. Megállás nélkül koncerteztünk, amit akkoriban nem is bántam, nagyon jól jött, hogy egy percet sem pihenhetek.
Milán nem véletlenül mondja ezt. Legsikeresebb időszakukban, 2011-ben veszítette el édesanyját.
− Kijátszottam magamból a fájdalmat, de volt egy év, amire visszagondolva nem is tudom felidézni, mi történt a színpadon. Játszottam, mint az őrült, próbáltam minden érzést kiadni magamból.
Lemezbemutató koncert a G3 Gödör KlubbanA tragédiát épp hogy feldolgozta, amikor két évvel később édesapja is elhunyt. Az összetartó csapat próbálta tartani benne a lelket. Nem sokan tudják, hogy az egyik koncerten, nem sokkal Miklós Tibor halála után, zenekari társa és jó barátja, a gitáros Fekete István nem véletlenül kérte fel, hogy énekelje el a Könnyű álmot hozzon az éj című Generál-számot. Ezt Milán édesapja a fiának írta még 1976-ban. Milán nem tudta sírás nélkül előadni a számot, a többiek besegítettek. Szép családi pillanat volt.
Visszatérve a hirtelen jött sikerre, Milán szerint ezt nehezebb kezelni, mint a kudarcot. Azt gondolja, ez vezetett ahhoz, hogy a Carbonfools 2015-ben egy időre megszűnt.
− Frontemberünk, Balázs hónapokon keresztül rágódott azon, hogy menjen vagy maradjon. Szerintem sok volt neki a túlzott figyelem. Szüneteket tartottunk, de akkor nem volt bevételünk. Végül egy év kellett ahhoz, hogy Balázs végleg eldöntse, menni akar. És ezzel az egész zenekar, a munkám megszűnt.
Ennek két éve. Milánnak viszont el kellett tartania a családját.
− Előfordult, hogy próbatermet is takarítottam, mindent bevállaltam, mert filléres gondjaink lettek.
Aztán visszatért családi gyökereihez, és elkezdett színházban játszani.
− A Madáchba kerültem, és többek között a Mamma Mia! musicalben játszottam. Újra meg kellett tanulnom kottát olvasni, itt nem volt improvizálás, szabad játék, hanem kemény munka. Sokakban az a tévhit él, hogy itt a be nem futott zenészek dolgoznak. Pedig életem eddigi legnehezebb munkája volt.
Három órát játszol egyhuzamban, folyamatos a koncentráció, elképesztő rutin kell hozzá. Olyanok játszanak színházban, mint az Apostol zenekar dobosa és gitárosa. Egy szó, mint száz, fel kellett kötnöm a gatyámat rendesen.
Pár hónap telt el a Carbonfools nélkül, amikor Milán egy másik zenekara, az X-Faktorból is ismert Puskás Peti vezetésével alakult The Biebers elkezdett felfutni.
− Velük jutottam el a Sziget Nagyszínpadra, amit az Ocho Machóval holtversenyben megnyertünk. Újra rengeteget koncerteztem, mellette pedig színházi munkát is vállaltam, szinte semmi időm nem maradt.
Milán sosem adta fel, hogy a Carbonfools újraéled, noszogatta a többi csapattagot, hogy keressenek énekest. Így került frontemberként idén tavasszal Fóris-Ferenczi Gábor a zenekarba.
− Kolozsvárról jött a meghallgatásra, és ahogy megjelent, tudtuk, megvan a kémia. Olyat énekelt, hogy leesett az állunk – meséli Milán, és hozzáteszi, a mostani Carbonfools már nem teljesen a régi. − Egy kicsit rockosabb irányba mentünk, élvezünk minden pillanatot, jó csapat állt össze.
Milán több lábon áll. Továbbra is játszik a Madáchban, most a Boldogság című darabban, de a Jazzekielt sem hanyagolja. És ugyanolyan boldogan és alázattal zenél három embernek és ezernek is, kiskocsmában vagy nagyszínpadon.
