Kinevetni politikai korrektséget

Hatalmas meglepetést okozott, ugyanakkor nem váltott ki csalódást a Pedro Almodóvar vezette zsűri a 70. cannes-i fesztiválon azzal, hogy a politikai korrektséget és a sznobizmust szellemesen kigúnyoló The Square (A négyzet) című svéd versenyfilmnek, Ruben Östlund kegyetlen szatírájának ítélte az Arany Pálmát.

A 43 éves svéd rendező először és az utolsó pillanatban kapott meghívást a hivatalos versenyprogramba, bár 2014-ben a fesztiválnak a második legfontosabb, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű  válogatásban nagydíjat nyert előző filmje, a Lavina valóságos kultuszfilmmé vált a mozirajongók körében.

A Lavinánál történetében sokrétűbb és a műfajokat  is keverő, groteszk A négyzet főhőse egy negyvenes éveiben járó  jóképű, elegáns, kedves, de a magánéletét irányítani képtelen művészeti főkurátor, Christian, akit a dán Claes Bang alakít. Miután sikerül beazonosítania egy stockholmi szegény előváros egyik toronyházában az ellopott mobiltelefonját, az épület mindegyik postaládájába névtelen fenyegető levelet dob be, s ezzel váratlan eseménysorozatot indít el. A megszokott életvitelét kibillentő helyzetekben döntésképtelennek bizonyuló igazgató egy idő után a múzeumi feladataira is képtelen lesz figyelni, és addig sikeres szakmai pályája teljesen összeomlik.

Ruben Östlund a fődíjjal
MTI/EPA/Julien Warnand

A szatíra fő helyszíne egy palotában működő kortárs művészeti múzeum, amely mindenekelőtt a gazdag és sznob szponzorok és a burokban élő elit találkozóhelye. Itt készít elő az intézmény egy 4x4 méteres négyzetben egy installációt a toleranciáról és a szolidaritásról, miközben az utcán élő bevándorlókról, romákról, hajléktalanokról  az elit nem vesz tudomást. A két világ között a Christian által írt fenyegető levél teremti meg a kapcsolatot.

A rendező így világít rá arra, hogy az Európában mintának tekintett svéd társadalomban is kiüresedtek a humanista értékek, a látszólag toleráns és a másságra nyitott, művelt és progresszív közegben mindent az individualizmus és a képmutatás ural, amely ugyanúgy érvényes a főhős magánéletére, mint a művészeti közéletre.

Ruben Östlund „mesteri módon készített egy  nagyon vicces filmet a politikai korrektségről, amely majdnem ugyanolyan szörnyű diktatúra, mint bármely más diktatúra. Egy ilyen komoly témát hihetetlen képzelőerővel ragadott meg” – indokolta a zsűri döntését Cannes-ban Pedro Almodóvar, utalva olyan jelenetekre, mint a főhősnek egy gorillával élő pszichopata amerikai újságírónővel folytatott egyéjszakás kalandja vagy egy szponzori díszvacsora, amelyen az egyik installáció vetítésében látható vadember élőben is megjelenik és rátámad a vendégekre.

A svéd szatíra nagyon jó kritikákat kapott, mégsem szerepelt a fődíj várományosai között. Talán azért, mert komédiát ritkán szokott díjjal jutalmazni a cannes-i zsűri. A Toni Erdmann például tavaly a fesztiválozók és a sajtó nagy favoritjának számított, de rendezője, Maren Ade végül üres kézzel távozott. A német alkotó idén viszont a zsűriben foglalt helyt, így feltehetően neki is köszönhető, hogy a testület értékelt egy, a modern társadalmi kiüresedést abszurd humorral, ugyanakkor nagyon szerethetően és humánusan bemutató alkotást.

Idén a zsűri többi díja is egybeesett a közönség ízlésével. A Nagydíjat elnyert 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című film állt a francia kritikusok listájának az élén. A versenyben újoncnak számító francia Robin Campillo az 1989-ben Párizsban alapított Act Up nevű AIDS-ellenes mozgalom kezdeti időszakáról készített egy erős politikai filmet, amely egyben megindító portrékat is felrajzol a szervezet tagjairól. A harmadik legfontosabb díjat, a zsűri díját pedig a nemzetközi kritikusok listáját vezető orosz versenyfilm, a Loveless (Szeretethiány) kapta, amelyben Andrej Zvjagincev ismét pontos és keserű látleletét adja a putyini újgazdag világnak.

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje ugyan nem kapott díjat, de a zsűritagok közül Will Smith amerikai filmszínész elmondta, hogy neki nagyon tetszett a film, miután egy szigorúan vallásos családból származik, s ő fantasztikus filmként értelmezte  a magyar versenyfilmet. Zsűritársai döntésére utalva nevetve azt is hozzátette, hogy „a demokrácia időnként béna dolog”.