Ki nyúlta le a képtolvaj zsákmányát?

A valóság néha átírja a legfurfangosabb forgatókönyvet is. Az ajaccói Fesch Múzeum éjjeliőre mindent gondosan megtervezett, a tévékamerák előtt tette meg különös üzleti ajánlatát: visszaadja azt a négy értékes festményt, amelyet aznap, maga vitt el a képtárból, ha cserébe lakást kap. Alkudozásra azonban nem került sor, mert a rendőrök a tolvaj által megjelölt helyszínen csak egy betört ablakú, üres kocsit találtak.

2011. március 4., 10:29

Az éjjeliőrt azonnal letartóztatták, de a rejtély ettől még nem oldódott meg. Antoine Mocellini, a múzeumi alkalmazott azóta sem érti, hogy mi történt. Esküszik, hogy csak végső elkeseredésében folyamodott a képlopáshoz, mert nem tudja, mihez kezdjen, ha március 15-én végrehajtják ellene a lakbérhátralék miatt hozott kilakoltatási végzést. Állítja, ő nem bűnöző, törvénytisztelő állampolgár, gyermekes apa, és különben is, időközben rendezte hátralékait. Az önkormányzaton viszont senki nem akart szóba állni vele. Igaz, az ügy már másfél éve tart, nem bírta tovább.

Az akciót éjszakai műszakja végén, hajnali 6-kor hajtotta végre. Utolsó ellenőrző körútja előtt kikapcsolta a riasztóberendezést, majd leemelte a falról a négy festményt és kisétált az épületből. Senki nem tartóztatta fel, senkinek nem szúrt szemet. A képeket rejtekhelyre állított kocsija csomagtartójába tette, majd a járművet Ajacciótól 9 kilométerre leállította az út szélén és bement a városba, hogy feltegye a pontot az i-re. A helyi tévét már korábban értesítette, hogy szenzációs bejelentést tesz a főkapitányság előtt.

Mocellini húsz éve dolgozik Korzika leggazdagabb képtárában, tudja mi a művészet, nem találomra döntött, igazi remekműveket zsákmányolt. Nicolas Poussin Midász király a Paktolosz folyó forrásánál című híres vásznát, majd Giovanni Bellini alkotását, Madonna a Gyermekkel, emelte le a falról. Aztán még egy 14. és egy 16. századi itáliai kismester művét is hozzájuk csapta, tudta, mit csinál. De makacsul állítja, hogy cinkosai nem voltak.
Philippe Costamagna, a Fesch Múzeum kurátora nem hisz az elkövetőnek, akivel már korábban is gondok voltak, bár ezeket nem részletezte. Véleménye szerint az egész akció ordítóan dilettáns, hisz ezek a műtárgyak minden nemzetközi katalógusban szerepelnek, esély sincs az értékesítésükre.

A történet a korzikai főügyész szerint is több sebből vérzik. Már az is gyanús, hogy az éjjeliőr négy képpel a hóna alatt zavartalanul ki tudott sétálni a múzeumból, s az is nehezen hihető, hogy egyedül dolgozott. Nagyon nem áll össze a sztori. Ilyen vállalkozást nem lehet egyedül végrehajtani.

Ajaccio repülőterén és kikötőiben még aznap megszigorították a biztonsági ellenőrzést, hogy megakadályozzák a festmények kicsempészését, s közleményben szólították fel a képrablókat, azonnal és sértetlenül szolgáltassák vissza a műtárgyakat. A helyzet két hét után is változatlan: az ötletgazda megvan, a lopott holminak nyoma veszett.

Franciaországról szóló további írások a

franciakoktel.huhonlapon