Kétbőröndnyi Magnum

A legendás amerikai fotóügynökség, a csaknem 70 éve alapított Magnum közel 170 fotóját, ezernyi miniatűrjét és a seregnyi fotósának felvételeit tekintheti meg egymástól pár percnyire, a budapesti Nagymező utcában.

A fotózás filmes korszakában a lapok mindig siető képszerkesztői a negatívokról úgynevezett kontaktokat kaptak, olyan másolatokat, amelyek tartalmazták egy-egy filmtekercs vagy megjelenésre váró téma összes felvételét. 36, gyufásdoboz méretű apró képkocka sorakozott ezeken a lapokon, megkönnyítve az anyag áttekintését, az érdektelen felvételek kirostálását. Volt közöttük alul- vagy túlexponált, beégett, életlen, bemozdult darab, magyarán: selejt is. De ahogy a nagy művészek hajdan félredobott vázlatai, úgy ezek is kockáról kockára tükrözik egy címlapfotó megszületésének történetét. Azt, merre járt a fotós, hogyan közelítette meg – fejben, de akár a szó fizikai értelmében, tehát a terepen is – a témát. Láthatunk a világ szinte minden tájáról frontfotókat, forradalmakat, gyermekszületést és elnöktemetést, egy New York-i családot, amely lakásában lámát nevel (olykor taxiba is ültetik, hadd lásson világot), vagy a galgahévízi kultúrházban a muskátlikkal félig eltakart, aranyozott Sztálin-szobor előtt egy ünnepi fellépésre készülő népviseletes kislányt.

Így kerek a történelem.

Hatvan éve egyszer már rendeztek vándorkiállítást Ausztria öt városában a Mai Manó Házban látható anyagból. Aztán a fotókat rejtő két fabőröndnek – ezek is a kiállítás részei – nyoma veszett. Nemrég derült ki, hogy az innsbrucki Francia Kulturális Intézet alagsorában porosodtak jó fél évszázadon át. Így került ismét elő ez az izgalmas anyag.

Két kiváló kiállításról van szó, ne hagyják ki. Nagyítót pedig okvetlen vigyenek magukkal.

(Kontaktok a Capa Központban, Elsők a Mai Manó Házban.)