Zaklatta a kollégáit, kirúgták a Katona József Színház egyik munkatársát

2019. november 19., 18:38

Szerző:

November 19-től nem léphet a Katona József Színház területére a teátrum egyik szerződéses munkatársa, aki zaklatta a kollégáit – derül ki az erről szóló keddi Facebook-posztból. Ez úgy hangzik, hogy 

„a budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa, több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival,”

ezért nem tartanak igényt a munkájára többé.

 

Miután a kollégák előálltak a zaklatás vádjával, a színház vezetése vizsgálóbizottságot állított fel, és külső szakértők segítségével hozta meg a döntést. Az érintettek kilétéről a színház semmit nem árul el.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.