Kalap, kabát
Egy fehér vászonkalap meg egy fehér festőkabát fekszik a vízparton a gyűjteményes Ferenczy-kiállítás plakátján – a Patak II. című festmény kinagyított részlete.
Ragyogó választás, ember (művész) és táj valóságos és jelképes összetartozásának szimbólumaként nehezen találhatnánk remekebbet. (Nagy nehezen azért nyilván találhatnánk, elvégre másfél száz művel szembesül itt a másfél száz éve született Ferenczy Károly előtt tisztelgő kiállítás látogatója.)
A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású tárlata még a Ferenczy-művek ismerőit is számos új felismerésre sarkallja. Ebben nemcsak a kiállított anyag páratlan gazdagsága segít – a kurátorok még azt is megengedhették maguknak, hogy a Szépművészeti párhuzamos tárlatán „hagyják” a Nemes Marcell-gyűjtemény néhány becses darabját, igaz, a „párhuzamos” alkotások (Ferenczy gyakran festette meg „ugyanazt” a képet többször is) meg itt tűnnek fel –, hanem az is, hogy bár kimerítő és pontos életrajzot kapunk, sőt, a tárlat is tartalmaz bizonyos biográfiai utalásokat, az egyes termek (folyosók, kiállítóhelyiségek) másfajta logika szerint tematizálják az életművet.
Különféle logika szerint, hogy pontosabbak legyünk. Van műfaji csoportosítás (a grafikák külön részre kerültek), van tematikai (bibliai tárgyú képek, arcképek, tájképek stb.), külön terem szól a családról (benne a családtagok alkotásai is), nagybányai működéséről stb.
Ez a többféle megközelítés a befogadást is különféle irányokba mozdítja el. Hogy csak egyet mondjunk: ha tetszik, kézzelfogható lesz így a feszültség, amelyet Ferenczy besorolhatatlan modernitása jelent. Pontosan látszik, hogy miközben munkássága nemzedékek számára jelent felszabadító élményt és példát, addig maga valahogy kívül kerül az időn: mire (a maga filozófiai megalapozottságával, mívességével, gátlásosságával) eljut lehetőségeinek a határához, addigra azt kell tapasztalnia, hogy az idő, a modern művészet túllépett rajta. És érzi is – de erre már nincs ideje válaszolni: ötvenöt évet élt.
