Jude Law Hamletje a Broadwayn folytatja

A Hamlet Shakespeare egyik legismertebb, legfontosabb és máig legkedveltebb darabja. Az eltelt négyszáz év szinte semmit sem változtatott időszerűségén. Politika és hatalom, erkölcs, bosszú, szerelem és barátság, hűség és megcsalás – az emberi élet kikerülhetetlen alapélményei ma épp úgy, mint Shakespeare korában. Nem csoda, hogy minden valamirevaló színész ki akarja próbálni magát ebben a szerepben, és minden rendező szeretné saját értelmezését a nézők elé tárni.

A Jude Law tényező

Nem volt ez másképp Jude Law-val sem. A tehetséges és igen népszerű színésznek a hírnevet igazából a film hozta meg. Mire felkínálták neki a Hamlet címszerepét, már rengeteg filmszerep volt mögötte. Őt megnyerni tehát igazi fegyvertény volt, mert tudható, hogy egy ilyen „húzónévre” tódulnak az emberek. A brit színházi rendszer sajátosságai miatt ugyanis híres, befutott színészek csak ritkán tudnak színházi szerepet vállalni.

A brit színházaknak (a Nemzeti Színházat leszámítva) nincs állandó társulatuk. Minden színház lényegében befogadószínházként működik, ám csak egyetlen darabot játszik. A színészeket arra az egy darabra szerződtetik, azt viszont addig adják, amíg van rá érdeklődés. (Ezért van az, hogy egyes musicalek évek, sőt évtizedek óta folyamatosan műsoron vannak, persze ezek társulatát évente-kétévente cserélik.) Minthogy a színházakban futószalagon játszó művészek filmen és tévében alig láthatók, őket nem igazán ismeri a közönség. A legnagyobb sztárok viszont nem tehetik meg, hogy évekre egyetlen darabra kössék le magukat, mert akkor semmi más feladatot nem tudnak elvállalni. Igazi 22-es csapdája. Ezért aztán külön öröm, ha Judy Dench, Kenneth Branagh vagy épp Jude Law mégis színpadra lép.
A sztárszereplők ráadásul gyakran okoznak csalódást, mert a film és a színpad mégiscsak más műfaj. (A közelmúltban például Nicole Kidman rövid londoni színházi vendégszereplése volt felejthető, bukásgyanús epizódja a művésznő karrierjének).

A Hamlet

Ezek után talán érthető, miért övezte szinte hisztérikusan felfokozott várakozás a Donmar színház Hamletjét, melyet Michael Grandage rendezett.
Az előadást tavaly harangozták be, és a jegyek szinte egy évre előre azonnal el is fogytak. Mégis minden este hosszú sorok várakoztak reménykedve: hátha valaki visszaviszi a jegyet...
Aki pedig bejutott, joggal érezhette igen szerencsésnek magát. Fantasztikus előadást látott.
Michael Grandage a legnehezebbre vállalkozott: sem erőltetetten korhű, sem kényszeresen modern nem akart lenni. A mának szóló, még külsőségeiben is egyszerű, természetes előadást láthattunk. Minden a darab lényegéhez vitt közelebb.

Jude Law pedig fantasztikus Hamlet volt. Nem lógott ki a társulatból, egyszerű volt, és minden klisétől tartózkodott. Nem volt látványosan őrült, királyfisan hisztis. És öt perc múlva már nem a híres sztár volt, hanem Hamlet. Egy fiatal férfi, aki keresi a helyét az életben, küzd önmagával és a helyzettel, amelybe belekényszerítette az élet. Filozofikus volt és szenvedélyes, és mellesleg gyönyörűen, érthetően beszélt. Remek kritikákat kapott, megérdemelten.

Egy magyar rajongó véleménye

„Tavaly októberben vettem meg a jegyet. Régóta vártam, hogy láthassam az egyik kedvenc színészemet, néhány méterről, egy klasszikus drámában. És nem okozott csalódást. Pedig féltem, hogy a rendezés túl modern lesz, amit nehéz követni és megemészteni! Kellemesen csalódtam, mert egy nagyon letisztult, túlzásoktól mentes előadást láttam, minimális, de nagyon okosan használt díszlettel.
Jude is pontosan és jól játszott. Egy pillanatra sem éreztem, hogy lassan két és fél hónapja játssza ezt a szerepet szinte minden nap. Olyan volt, mintha csak néhány napja bújt volna Hamlet bőrébe, olyan szenvedéllyel és lendülettel játszott.
Az előadás után megvártuk, többször is, hiszen Londonban nagy hagyományai vannak a ’stage door’ várakozásnak… Nem hittem, hogy Ő is kijön… De kijött. Minden este türelemmel viselte a rajongók rohamát. Aznap is legalább negyed órán át osztogatta az autogramokat, a mosolyokat , köszönömöket…. És tette mindezt szerény és kedves mosollyal a szája szélén….” – így összegezte kérdésünkre véleményét az előadásról Fehér István televíziós szerkesztő, aki Budapestről kifejezetten ezért az előadásért utazott a brit fővárosba.

Jön a Broadway

Londonban a héten utoljára gördült fel a függöny. A rajongók többet nem fagyoskodhatnak a színészbejárónál, remélve hogy megpillanthatják a színészeket civilben is, sőt esetleg autogramot is kaphatnak.
A társulat azonban nem pihenhet: néhány napig Dániában, abban a bizonyos helsingori kastélyban mutatják be a darabot, ahová Shakespeare azt megálmodta. Onnan pedig irány a Broadway. Ősztől jöhetnek az amerikai rajongók...

(Külön köszönet a fotókért és a háttérinformációkért Fehér Istvánnak és Lányi Balázsnak).

Ha további angol témájú cikkekre kíváncsi, kattintson a