Ikonikus művészek alkotásait árverezi a Sotheby's

Edvard Munch festménye, Pablo Picasso ezüstneműje és Banksy egy vászonképe is szerepel március 25-én a Sotheby's londoni árverésén.

2021. március 22., 20:25

Szerző:

A Modern reneszánsz című aukción Munch Embrace on the Beach című képére is lehet majd licitálni, amelynek értékét előzetesen 9-12 millió fontra, azaz mintegy 3,8-5,1 milliárd forintra becsülték. A norvég művész önarcképét 4,5-6,5 millió fontos, 1,9-2,7 milliárd forintos áron adhatják el.

Picassótól Dora Maar egy portréjára, a Femme assise dans un fauteuil (Fotelben ülő nő) című képre lehet licitálni, amelyet 6,5-8,5 millió fontra, körülbelül 2,7-3,6 milliárd forintra értékeltek, de a spanyol művész ezüst tányérjait is meg lehet vásárolni, amelyeket 1,2-1,8 millió fontra, azaz 510-765 millió forintra becsültek.

David Hockney négy méter széles tájképe, a Tall Dutch Trees After Hobbema, amelyet Meindert Hobbema 17. századi, fasort ábrázoló festménye ihletett, 6,5-8,5 millió fontért, körülbelül 2,7-3,6 milliárd forintért kelhet el. A graffitiművész Banksy 1991-ben készült vászonfestménye, amely a Vanity Fair címlapjára került gyermeket váró Demi Moore aktfotója nyomán született, 2-3 millió fontért, 850 millió-1,2 milliárd forintért kelhet el az aukción. A több mint két méter magas Original Concept for Barely Legal Poster, after Demi Moore  című karikatúra egy majomálarcot viselő meztelen, állapotos figurát ábrázol, aki cigarettázik.

(Kiemelt kép: Picasso ezüstneműje. Fotó: EPA \ Facundo Arrizabalaga)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.