Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban

A Nemzeti Színházban mutatja be a Hobo Rádió című új albumát Földes László Hobo, november 17-én.

2023. november 11., 13:42

Szerző:

Földes László Hobo legújabb lemezén tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás, a Satisfaction is helyet kapott – közölték a koncert szervezői az MTI-vel.

A lemez első felében vidámabb számok hallhatók, amelyek közül néhányat az énekes-dalszerző nemrégiben bemutatott már Az utcazenész című önálló estjén. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg.

„Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most" – idézi a közlemény a művészt, aki hozzáteszi, „a vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd".

Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel a zeneszerzők között. Hozzájuk csatlakozott hét szám erejéig Madarász Gábor, aki legutóbb a Circus Hungaricus című lemezen dolgozott együtt alkotótársként Hobóval, és aki a lemezbemutató koncerten is fellép majd.

A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban.

(Kiemelt kép forrása: Facebook / Földes László Hobó)

11:59

Elveszettnek hitt némafilmet mutatnak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban: a frissen restaurált, a maga idejében betiltott alkotás az európai szervezésű A Season of Classic Films projekt keretében december 15-én, pénteken ingyenesen lesz látható, élő zenei kísérettel – közölte kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).

 

EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas zenei szerkesztő, rádiós, akinek olyan műsorokat köszönhetünk, mint a Vasárnapi koktél, Csak fiataloknak. Szombaton töltötte be kilencvenedik születésnapját a magyar Cseke László, azaz Komjáthy György.

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat – közölte az MTI-vel szombaton a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Már az utolsó simításokat végzik az évről évre megújuló mézeskalácsfalun Geresdlakon, ahol az egész települést megmintázzák. A Mikulás, a szarvasokkal vontatott szán, sőt még az Országház is mézes tésztából sült ki. 

2023. december 2., 11:23

Az olaszországi Bologna városában lévő középkori tornyot, amely éppúgy dől, mint híres pisai megfelelője, lezárták, mert attól tartanak, hogy összedől.