Hellboy: "munkásőrdög" sarló alakú szarvakkal, kalapácsököllel
Van ez a kötött izmú, piros incubus, aki reggelente, fogmosás után, szalagcsiszolóval tartja kordában a homlokán sarjadó szarvakat. No, ő fogja megmenteni a világot egy durcás, második tinédzserkorszakát élő, komplexusos, vérszegény emo sráctól, aki egyébként fából faragott királyfi, de ez meg csak akkor derül majd ki, amikor meghal.
Bizony.
Nem baj, ha senki sem érti, címszavakban így lehetne összefoglalni a Hellboy második epizódját. Egyébként sem érteni kell, hanem szórakozni. Gyönyörű, látványos, mesés, vasököllel belevertek valami moralizálást is, de az csak összezavar.
És még mondja valaki, hogy a munkásmozgalmi ideálok fölött eljárt az idő. A címszereplő robosztus, igazi melós alkat, mellőzi az értelmiségi attitűdöt, a szarva sarló alakban nő, oda sújt, ahová köll, ráadásul tetőtől talpig vörös. Mi kell még?
Én személy szerint kedvelem Ron Perlmant (ő alakítja a Pokolfajzatot). Igenis kellenek az ilyen szubhumán, baltával faragott vonások a mozivászonra. Ha valaki nem emlékezne, ő volt például a púpos A rózsa neve filmadaptációjában, ami egyébként pocsék volt filmvásznon, merthát azt olvasni kell (csak hogy én azért megőrizzem az értelmiségi attitűdöt az obligát fanyalgással). Perlman volt az a félmajom is, aki A tűz háborújában jól megalapozta a Káma-szútrát, bár a szívembe igazán akkor lopta be magát, mikor az Alien 4-ben a banánfejű rémségek elől menekült. És: a Fallout című számítógépes játék narrációját is elvállalta, amiért külön dicséret illeti, de gyanítom, ez már senkit nem érdekel.
Tehát ez a film képregényadaptáció – idén már láttunk egy pár ilyet. Hozzátenném: képregényadaptációk terén A sötét lovag piszok magasra tette a lécet, szóval nem raktam le a hajam a Hellboy 2-től, de azért jó szórakozás volt. Más dimenzióban kezelendő. A készítők hál’ istennek nem vették magukat komolyan, tehát sikerült olyasmi hangulatot összehozniuk, mint volt annak idején a Men in Black esetében.
Ennek legemlékezetesebb példája, mikor Hellboy és halszerű társa, Abe (mindketten a meg nem értett nő miatti szerelmi bánatukban) részegen heverésznek egy karton sörrel és iszonyú hamisan éneklik a lemez után, hogy „Can’t smile without you”.
A háttérvilág – ha analógiákat keresünk a könnyebb érthetőség miatt – nagyjából a Harry Potter univerzumára emlékeztet: az emberi társadalom kellemes tudatlanságban működik, míg alatta, mellette, felette, észrevétlenül ott zsezseg a varázslények lenyűgöző birodalma. Ennek vadhajtásait nyesegeti serényen az amerikai kormány szupertitkos ügyosztálya, melynek operatív ügynökei csupa természetfeletti izék. Főhősünk mellett okoskodik egy kék, halszerű humanoid, egy búvárruhában közlekedő, német akcentusú páracsomó, meg egy dögös nőszemély, aki mindent felgyújt maga körül, ha beindul. Ő egyébként teljesen emberi külsővel bír – az alkotók nyilván úgy gondolták, legalább valaki legyen vonzó.
Mert amikor a főgonosz leánytestvére szerelembe esik a jók csapatát erősítő halemberrel, akkor képtelen voltam kiűzni a fejemből Laár András Ponty című versét, melyben ugye az szerepel, hogya ponttyal csókolózni nem lehet…
Summa summarum: mulattató és szórakoztató film – megéri a jegy árát.
