Hatalmas összeget fizettek a Harry Potter darabért

Közel 2 millió dollárért kelt el egy árverésen az első Harry Potter könyv illusztrációja. 

 

2024. június 27., 16:54

Szerző:

1,9 millió dollárért, azaz 743 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a New York-i Sotheby’s aukciós ház árverésen egy illusztráció, amelyet az első, 1997-ben megjelent Harry Potter-kötet borítójához használtak – olvasható a Guardian oldalán. Ezzel ez lett a legmagasabb összegért, árverésen értékesített, Harry Potter-sorozathoz köthető darab. Korábban ezt a címet a sorozat első darabja, a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadása tartotta, amit 421 ezer dollárért értékesítettek 2021 decemberében. 

Az árverésen az illusztrációért is hasonló, 400-600 ezer dollár közötti összegre számítottak, ami szintén rekord magas előzetes összeg volt egy Harry Potter darabért. De a valóságban jócskán felülmúlta ezt az összeget a Thomas Taylor festette illusztrációra fogadó négy érdeklődő. Az ár mindössze 10 perc alatt ugrott fel a végső, közel 2 millió dolláros összegre. 

Korábban is árulták már a Harry Potter illusztrációt

 Az akvarellt először 2001-ben kínálták a londoni Sotheby's árverésén, amikor még csak a sorozat első négy könyve jelent meg. Abban az időben a vonattal Roxfortba tartó varázslótanonc képét 20-25 ezer fontra becsülték, mielőtt 85 750 fontért, azaz közel 40 millió forintért adták volna el. A festmény Rodney P. Swantko amerikai szájsebész-specialista birtokába került, aki alapvetően ritka kiadású könyveket gyűjtött. Az ő halála után került most árverésre különleges kollekciójának darabjaként az illusztráció - írta korábban a Papageno

 

Nemcsak J. K Rowlingnak hozott sikert a könyv

 Az Angliában született, de Walesben felnövő Thomas Taylor első szakmai megbízása volt az első Harry Potter könyv borítójának illusztrálása 23 éves korában. Miután a könyv kiadójának, a Bloomsbury képviseletében Barry Cunningham felkérte a karakter megrajzolására, Taylor csupán két nap alatt elkészítette az illusztrációt. Megbízásának köszönhetően Taylor az elsők között volt, aki elolvasta a kéziratot. A könyv sikere után ő is felkapott illusztrátor lett. Sőt, azóta megírta saját, Eerie-on-Sea című gyereksorozatát, ami magyarul az Iszonypart legendái nevet viseli. 

 (Képünkön a Harry Potter és a bölcsek köve Thomas Taylor által készített illusztrációja, amit 1,9 millió dollárért adtak el a new yorki Sotheby’s 2024. június 25-i árverésén. Fotó: Angela Weiss/AFP)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.