Gyilkos csábítók – Világsiker a moziban és könyvben

2017. szeptember 10., 17:45

Szeptember 7-én mutatták be Sofia Coppola Csábítás című filmjét a hazai mozikban. A rendezőnő a legutóbbi Somewhere című alkotásáért a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjat nyert. A Csábítás az 1995-ben elhunyt Thomas P. Cullinan regényéből készült. A történet az amerikai polgárháború idején játszódik, azonban Észak és Dél harcát csak az ágyúdörgésekből érzékeljük. A valódi dráma a déli területen, Virginiában található leánynevelő intézetben zajlik: a háború elől menekülve itt húzódik meg néhány otthontalanná vált kamaszlány és asszony. Egyik nap sebesült jenkit találnak az erdőben. A keresztényi szeretet nevében befogadják az ellenséges hadsereg katonáját, gondozzák. Ám az összezárt nők elfojtott vágyai fölélednek, a tizedes pedig visszaél megmentőinek kiszolgáltatott helyzetével. A romantikus melodrámaként induló történet pszichothrillerré válik.

Cullinan regénye most jelent meg először magyarul az Athenaeumnál. A kiadó főszerkesztője, Peiker Éva a 168 Órának elmondta: sokféle irodalmi műfajjal foglalkoznak, az egyik legfontosabb a filmes könyvek.

– Önmagában az is érdekes, hogy Sofia Coppola új mozifilmmel jelentkezik, s ebben a főszerepeket Nicole Kidman és Colin Farrell játsszák. De az is felkeltette az érdeklődésünket Cullinan regénye iránt, hogy Stephen King írt róla méltatatást. Ötszáz oldalas a könyv, mégis nagyon sűrű a dramaturgiája, a karakterek ábrázolása. Izgalmas, ahogyan a férfi főhőst a nők szemszögén keresztül ismerjük meg. A mű egyszerre szól egy történelmi korszakról, a férfi-nő kapcsolatokról s arról is, mi történik, ha a zárt közösség normáit felborítja egy idegen. Igazi kamaradráma ez, amelyben mindenkinek van valamilyen titka, rejtegetnivalója, ahol ártatlanok válnak gyilkossá, ugyanakkor a bűnös sem elítélhető.

 

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?