Gyerekversek mozivásznon – Kiskakas Animációs Filmnapok
Jó hír az animációs film kedvelőinek, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszéke idén is megrendezi a Kiskakas Animációs Filmnapokat április 28-án és 29-én a Toldi moziban. A rendezvény, mint minden évben, most is arra törekszik, hogy az animációs filmművészet legfrissebb, feltörekvő, újító alkotásaiból nyújtson ízelítőt. A korábbi évekhez képest újdonság az első alkalommal sorra kerülő MOME Anim Trash-vetítés, amely a tanszéken készült, a széles nyilvánosság előtt soha be nem mutatott, ám izgalmas, újító munkákból válogat. Az eseményhez Franciaország három vezető animációs intézménye is csatlakozott, az ott készült, legújabb alkotások is megtekinthetők lesznek.
– Nagyon nehéz lenne bármit is kiemelni, tekintve hogy a vetített alkotások egytől egyig, a maguk különleges világában és módján, rendkívül izgalmasak – mondta el a 168 Órának Fábics Natália, a Kiskakas szervezője. – Ugyanakkor a MOME Anim Premier mindig kiemelt eleme a Filmnapoknak. Ennek keretében idén a legfrissebb MA-diplomamunkák mellett megtekinthetik az érdeklődők a tanszék inkubációs programjában megvalósult Kortárs gyerekversek 2. alkotásait is, amelyek az elmúlt években végzett hallgatók rendezésében, kortárs magyar költők munkáinak animációs feldolgozásaiként készültek.
A vetítések mellett MOME Anim Grafix néven képregény- és grafikai kiállítás, valamint vásár is színesíti a Kiskakas Animációs Filmnapok programját idén, ahol meg is lehet vásárolni a MOME diákjainak munkáit. A másik, először idén jelentkező, izgalmas program az Euranim fényfestésworkshop diákjainak munkája, ez a Toldi Klubban elhelyezett installációra vetített, tízperces fényfestésshow. A rendezvényt a MOME HÖK által rendezett buli zárja a Toldi moziban.
A vetítésekre jegyet váltani a Toldi mozi jegypénztárában és a weboldalán lehet.
SZ. E.