Gibraltár
Jó hely: Tarik sziklájára ráfér spanyol, arab, francia, angol, olasz, rendőr és gengszter, kocsmáros, hajós, csempész, vámos, díler. Marokkó egy derekas kőhajításra van, a magas partról látható, amint a Földközi-tenger összecsókolózik az óceánnal.
Itt libikókázik hősünk, akinek hitelre vett ladikját a rossz üzletmenet fenyegeti. Kellene vagy százezer fontnyi (úgy 38 milliós) elsősegély, azonban elutasítják a bankok. (Ott is mi van?) Csoda-e, hogy a francia vámnyomozók bérbe vennék hősünk fülét és nyelvét? Szorultságát kihasználva felkérik: adja tovább a rendvédelmieknek mindazt, amit hall. S lőn.
Így kerül ember a gépezetbe. Kisember, akit lehet zsarolni. Élnek is a lehetőséggel. Legelébb nem a bűnözők, hanem a nyomozók, akik vagy kínosan merev bürokraták, vagy ambiciózusan nyálas szájúak, vagy szimplán hazugok. Feltűnő, hogy ebből a világból hiányzik a korábbi e tárgyú klasszikus filmek hőse: a törvény embere, aki kristálytiszta logikájával térdre kényszerítette a bűnöst, etikája szerint igazított a világ rendetlenségén, esetleg pusztán fizikai erejével kompenzálni tudta az ártatlanok esélytelenségeit. De hol vannak már a hajdani mesterdetektívek? A sziporkázó agyúak, az invenciózusak, a kemény öklűek? A rettenthetetlenek? Itt, e szcénában mindenki legfeljebb közepes a maga kategóriájában. A törvény dadog.
Hősünk védekezik persze, de mint a mocsárban, itt is minél jobban rúgkapál valaki, annál gyorsabban nyílik meg alatta a dágvány. Végül is elnyeri a hatóságokkal való együttműködés fejében méltó büntetését: tíz év börtönt. (Igaz történet – írják ki a film elején hencegve az el nem piruló vászonra.)
A drogcsempészek meg kötnek egy jó kis vádalkut, és uzsgyi! Pedig az a gyanúm, hogy ezek még az áfát sem fizették rendesen a kábítószerek után!
(Rendezte: Julien Leclercq)
Bölcs István
