Még vannak szabadon sorozatgyilkosok

Októberben két fiktív sorozatgyilkost is filmre vitt a Netflix. Sorozatot csináltak Soren Sveistrup A gesztenyeember című könyvéből, Stephanie Perkins Valaki van a házadban című horrorregényét pedig kilencvenhat percben foglalták össze. Sveistrup sorozatgyilkosa nem kíméli azokat a nőket, akiket rossz anyának tart, Perkins „hőse” pedig egy nebraskai középiskola diákjait tartja rettegésben. Elolvastuk a könyveket, hozzánéztük az adaptációkat, és elmondjuk, melyiket ajánljuk.

A gesztenyeember

A fiatal nők lemészárlásában ma már semmi eredeti nincs a horror és krimi világában. Soren Sveistrup mégis adott egy esélyt a dolognak, és megkreálta A gesztenyeembert. 

Egy októberi napon brutális gyilkossághoz riasztják a dán rendőröket. A tetthely a legrutinosabb nyomozókat is megijeszti: egy fiatal anyát öltek és csonkítottak meg Koppenhága külvárosában. A házban nincsenek nyomok, a szomszédok sem láttak vagy hallottak semmit. Vagy mégis akad, aki tud segíteni? A rendőrök egy gesztenyéből készített figurát találnak a holttest közelében. Mint hamar kiderül, ő a gyilkosság egyetlen szemtanúja, így elviszik „kihallgatni”. A kis figura csupa olyat mond a nyomozóknak, amit nem akarnak hallani: a gesztenyeember ismét ölni fog, sőt még az is lehet, hogy a gyilkosságok nem ezen az októberi napon kezdődtek el.

Soren Sveistrupon nem múlt, 450 oldalon át becsülettel nyomasztja és idegesíti olvasóit. De ha már skandináv krimi, akkor az tényleg legyen skandináv krimi: A gesztenyeemberben a borzongás mellett helye van a társadalmi ejnye-bejnyének is. Az író könyvében a családon belüli erőszak és gyermekbántalmazás témáját veszi elő, amin keresztül pedig a gyermekvédelmi rendszert kritizálja.

A gesztenyeember című sorozat a steaming-szolgáltató egyik októberi nagy dobása volt, az adaptáció hetekig szerepelt a Netflix Top10-es listáján is. A trailert és a pozitív kritikákat elnézve nehéz lehet megállni, hogy valaki ne pörgesse gyorsan végig a hat részt. Pedig megéri.

A Netflix sorozata hűen követi Soren Sveistrup könyvét, az adaptáció viszont így csak kevesebbet tud adni. A feszült részek rövidebbek, a nyomasztóak pedig, akár a könyv utolsó fejezete, elvesztik a súlyukat. Sveistrup nemcsak izgalmas krimit írt, de ad egy útravalót is: vannak még szabadon sorozatgyilkosok, sőt az is lehet, hogy épp velünk szemben ülnek le a metrón. Szóval amit mi ajánlunk: a könyv.

Valaki van a házadban

Egy nebraskai kisvárosnál nem sok unalmasabb hely létezhet. Így az Osborne-i gimnázium diákjait legalább annyira lázba hozza az iskola mindenkori csodabogarának rózsaszínre festett haja, mint az, hogy egy diáktársukat lemészárolták. De ki tehette? A rendőrségnek nem, de a tanulóknak bőven vannak gyanúsítottjai. A kíváncsiságot viszont hamar legyűri a félelem: újabb gimnazistát késelnek meg. Innentől egyértelmű: sorozatgyilkos van Osborne-ban, és diákokat szemel ki magának.

Amilyen szöveghű A gesztenyeember című sorozat, legalább annyira voltak kreatívak a Valaki van a házadban készítői. Az adaptáció nemcsak új szereplőket és jeleneteket kapott, de a nebraskai gimiben garázdálkodó sorozatgyilkos módszereit is sikerült úgy megváltoztatni, hogy annak, aki csak a filmet látja, gőze nem lesz róla, honnan a címválasztás.

Stephanie Perkins sorozatgyilkosa hetekig figyeli a kiszemelt áldozatokat, rendszeresen betör az otthonukba, és elpakolja a cuccaikat. A szereplőknek persze feltűnnek a kihúzott fiókok és elrámolt tárgyak, de ezeket a saját szórakozottságuknak, esetleg valamilyen betegségnek tudják be. Egy idő után aztán rájönnek, hogy valami nem stimmel, de akkor már késő. A film készítői ezt kihagyták, és többek között a gyilkos szokásain is változtattak: az adaptációban más okokból választ áldozatot, és mielőtt megtámadná őket, a képmásukat ölti magára maszkként.

Stephanie Perkins tiniknek ír, a Valaki van a házadban is inkább egy serdülőknek, mintsem horror-rajongóknak szánt regény. A könyv a kirekesztésre, elhagyatottságra, illetve a diákszerelem és barátság témájára koncentrál, az izgalomra vágyókat viszont nem tudja lekötni. A gyilkossági jelenetekben, és a mögöttük húzódó rejtélyben nincs annyi kraft, hogy az igazi feszültséget vagy félelmet váltson ki az olvasóból. Annyi pedig végképp, hogy az elég legyen egy slasher horrorhoz.

A filmet Patrick Brice rendezte Henry Gayden forgatókönyve alapján. Mivel változtattak a karaktereken, a vérengzések jelenetein és módján, végül sikerült valami misztikumot teremteni a gyilkosságok és a sorozatgyilkos személye köré. Az adaptációt egyébként nem dicsérték halálra a kritikusok, viszont a könyvvel ellentétben legalább köszönőviszonyban van a horror műfajával. Bár senki nem zárja majd miatta kulcsra az ajtót, ha horror, mi inkább a filmet ajánljuk.

(Kiemelt kép: Jelenet A gesztenyeember című sorozatból. Fotó: Tine Harden / Netflix)