Gasztronómia, kulturális programok és nyitott pincék várják a látogatókat a Szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon

Harminc kulturális program, koncertek, gyerekszínházi előadások, nyitott pincék, ételkülönlegességek várják a közönséget a Szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon, amelyet hét év után rendeznek meg ismét ezen a néven a Tolna vármegyei székhelyen.

2023. május 20., 14:25

Szerző:

A május 27-én kezdődő, háromnapos rendezvényről Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója elmondta, a fesztivál fő helyszínén, a Béla király téren esténként Demjén Ferenc, Debreczeni Ferencnek, az Omega dobosának együttese, az Omega Testamentum és az X-faktor tehetségkutatóban feltűnt Paulina ad koncertet.


Megemlítette, hogy új helyszínnel bővül az esemény: a város piacterén lévő Placc Outdooron fiataloknak és középkorúaknak szóló diszkót tartanak mások mellett Lofti, a Nemazalány, a 4F-Club, Csordás Tibor és Shabba közreműködésével. A programsorozat, amelyet 2016-tól Pünkösdi Hal- és Vadünnep néven rendeztek meg, eredetileg a helyi német nemzetiség hagyományait felelevenítő ünnep volt. A május 29-i, hétfői programok között ismét szerveznek német tánctalálkozót, fellépnek fúvós zenekarok, illetve gasztronómiai újításként a kínálatban lesz csülök és bővebb sörkínálat. Keszthelyi Szabolcs, a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület elnöke elmondta, három étterem körülbelül négyezer adag étellel készül a fesztiválra, többek között olyan ételkülönlegeségekkel, mint a rántott malacfül és a szürkeharcsa-pacalpörkölt.


Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a nyitott pincék programban 24 pince várja a vendégeket. A Béla király téri borudvarban hat pince borait lehet megkóstolni.


A fesztivál zenei kínálatában szerepel Vágó Bernadett és Miller Zoltán operettelőadása, a Belvárosi betyárok, a Band of Streets, a Blues Travel Band, a Csurgó zenekar, a Humen Brass Band, Varga Viktor, DR BRS és a szekszárdi Tücsök zenés színpad szólistáinak koncertje. A gyerekeket többek között a Kámfor Zenés Színház, a Grimask Színház és a szekszárdi Garay János Általános Iskola dráma tanszakos tanulói szórakoztatják.


Pünkösd hétfőn mások mellett fellépnek a Bartina Néptánc Egyesület csoportjai, a Művészetek Házában a Szekszárdi Kamarazenekar Haydn Krisztus hét szava a keresztfán című oratóriumát adja elő.

(Kiemelt képünk illusztráció via Pixabay)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.