Egy kör futás, két óra elmélkedés – Workshop a Szigeten

Tízen-tizenketten lehetünk, negyvenesek alig, főleg a húszas-harmincas korosztály képviselteti magát, köztük többen gyerekes anyák, a női túlsúly igen erőteljes.

– A futás a szívünk csücske – jelenti ki mindenekelőtt a workshop egyik vezetője, Bakuretz Bonnie, akivel a szigetkör lefutása után arról beszélgetünk, hogy kinek mit jelent a futás, hogyan ismerhetjük meg általa jobban önmagunkat, miként illeszkedik a sport az életünk ciklusaihoz. Rövid bemutatkozó kör: mindenki elmondja egy-két mondatban, miért fut, és hogy a szigetet milyen tempóban futja körbe. E ponton lefagyok, mert a legtöbben a négyperces kilométereket is simán bevállalják, de aztán kiderül, hogy aggodalomra semmi ok, több, kisebb csoportban futunk, a tempó nem számít. Az sem baj, ha valaki egyedül vág neki. Én leginkább egyedül szoktam futni, rettenetes zenéket hallgatva, így egyik csapathoz sem csatlakozom. A futás után besétálunk a Margitsziget parkos részére, körbeülünk.

– Kinek hogy esett? – kérdezi Bonnie. Nagy az egyetértés: ez most mindenkinek jólesett. Aztán jön az újabb kérdés: ki mikor fut?

– Reggel. Az ébredés után azonnal – mondja egy lány.

– Én nehezen kelek. Az esti futás nekem sokkal komfortosabb – veszi át a szót egy harmincas srác.

– Nálam az este kizárva! A sok kaja addigra elnyom – vágja rá egy másik lány.

– Ha kora reggel nem megyek el futni, akkor a napi teendők listája jár a fejemben, és az nagyon frusztrál – teszi hozzá az egyik fiatal, gyermekes nő. Ő azt figyelte meg, hogy ha délutánra halasztja az edzést, az gyakrabban marad el, de ha reggel túlesik rajta, sikerélménnyel indul a nap. Különben is: este már bejátszik az eseményekbe a családanyafaktor.

Fotó: Bazánth Ivola

Már húsz perce ez a téma, de a beszélgetés nem válik unalmassá. Lassan kitűnik, mennyire különbözünk egymástól: a futásaink is annyira eltérő mintázatot mutatnak, mint az ujjlenyomatunk. Mert kinek mit ad a futás? „Szabadságot.” „Annak örömét, hogy élsz.” „Énidőt. De ez nem önzőség. Annak tudata, hogy teszel valamit magadért.” „Speciális sikerélményt.”

Aztán ugyanez a kérdés, máshonnan megközelítve: ki miért fut? „Azért, hogy jól érezzem magam.” „Eleinte azért futottam, hogy a szülés után lefogyjak. Most azért, hogy jobb futó legyek.” „Csak a mozgás öröme miatt kezdtem futni. Aztán rákap az ember.” „Nekem fontos volt, hogy példát mutassak a lányaimnak. Van olyan edzésem, amikor el is kísérnek, hol biciklivel, hol görkorcsolyával.” Többen mesélnek arról, hogy a futás eszközként jelent meg az életükben, átsegítette őket egy nehezebb időszakon, aztán később örömforrássá vált.

– Én azért futok, mert imádok enni. Ha nem futnék, elgurulnék – mondja az egyik harmincas fiú. Sokan nevetnek, kiderül, hogy a résztvevők közül mindenki imád enni. – Szerintem minden futó hedonista – összegzi egy gimnazista fiú.

Aztán előkerül az is, hogy a futás tükör, amit nem lehet becsapni.

– Sokszor hisztizem futás közben. Ha túl hideg van, azért, ha túl meleg van, akkor meg azért – mondja az egyik családanya.

Egy másik nő fölnevet:

– Én ezt ismerem. Egy primadonna vagyok a futópályán. Állandóan azt kérdezem, mit keresek itt. Aztán elmondom, hogy mindjárt vége, és mehetek haza.

A versenynevezéseknél is eltérő stratégiák érvényesülnek. Van, aki félve, rengeteget készülve nevez be, de vannak vakmerőbbek, akik kevesebb edzéssel a hátuk mögött is bevállalnak hosszabb távokat.

– Vajon ez így működik a munkában is? – szúrja közbe Bonnie. Hát igen, a munka és a futás összefüggései kimeríthetetlen témát szolgáltatnak.

– A futás megtanított újratervezni. Ha a pályán hisztizel, az sehová nem vezet. Ha valami nem úgy alakul futás közben, akkor módosítani kell az edzésen. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a problémamegoldó képesség is fejlődik, ami nem csak a futásnál jó – mondja az egyik fiatal anya.

– A versenyek megmutatják, mit raktál a batyudba. Ha beletettem a munkát, van eredmény, ha nem tettem meg mindent, akkor annak is megvannak a következményei. Akárcsak a munkámban – véli az egyik férfi.

És hát a kudarcok. Mindenkinek vannak ugyan jobb és rosszabb napjai, de a mélypontokat nagyon másként kezeljük. Van, aki naptárban rögzíti, mikor ment rosszul az edzés. Ez idővel kiad egy kiszámítható ciklust, s már előre tudja, mikor lesz nehezebb futnia. Van, aki nem ennyire tudatos: ha rosszul megy, abbahagyja. A sportpszichológus e ponton közbeszól: ha azt érezzük, hogy nehezen megy, vajon a negatív gondolatainkat át lehet-e ösztönzőkké formálni? Tényleg fejben dől el az edzésünk sikeressége? És így van ez az életünkben is? Hogy lehet a holtpontokon túllendülni?

– Sokszor látom, hogy vannak, akik akkor is folytatják az edzést, ha már vonszolják magukat. De nem szabad mániákusan ragaszkodni semmihez. Ha egy-két edzés kimarad, nem tragédia. Ha az előnyök-hátrányok mérlegen az utóbbiban több dolog gyűlt fel, akkor el kell egy kicsit engedni, hogy aztán újra fussunk, amikor az előnyök kerülnek túlsúlyba – mondja egy tapasztaltabb futónő.

– Ezt át kellene ültetni a futáson kívüli életembe is – veszi át a szót a mellette ülő fiatal anya. Hozzáteszi: sokszor hallja, mennyire nehéz egyensúlyozni a család és a munka között úgy, hogy a futásra is maradjon idő. Abban mindenki egyetért: hátország nélkül nincs sem egyensúly, sem futás.

Elrepül a két óra, ránk esteledik. De mégis, mire volt jó ez az egész? A beszélgetést a workshopot vezető szakember a sportpszichológia módszereivel építette fel. Így nemcsak a saját, hanem másoknak a futással kapcsolatos attitűdjeiről is képet kaphattunk. És működik, mert magam is továbbgondoltam a válaszaimat. Világossá vált, hogy a futással kapcsolatos attitűdök arra is rámutatnak, hol is vagyunk elakadva az életben. A futással kapcsolatos hozzáállás és viselkedés azt szimbolizálja, milyen problémákkal küzdünk az élet más területein.

A Run about me ötlete a Mindset pszichológia-szaklap sportpszichológiai rovatának fiatal munkatársaié, azaz Bakuretz Bonnie-é, Lábadi Anetté, Kovács Kristófé és Kiss Andrásé. A most még fejlesztés alatt álló, önismeretet segítő futóworkshopnak több célja van.

– Szeretnénk, ha az emberek megismerkednének a sportpszichológiával, és eloszlana az a tévképzet, hogy pszichológushoz fordulni ciki. Sokat foglalkozunk sportolókkal, tapasztalatunk van abban, hogy őket mi foglalkoztatja. De nemcsak elitsportolókkal dolgozunk, hanem amatőrökkel is – meséli Bakuretz Bonnie.

A Run about me ötletét kérdések szülték: a Mindset csapata azon gondolkodott, vajon mi motiválja a futókat, hogyan küzdenek meg a mélypontokkal.

– Olyan kérdések ezek – folytatja Bakuretz Bonnie –, amelyek az életben is előjönnek. Két-három órásra terveztük a workshopot, mert kell ennyi idő, hogy végigbeszélhessük a futással kapcsolatos témákat. Egy ilyen eseményen persze nem tudunk intimebb témákról beszélni, de ez nem is cél. Viszont itt másképp beszélünk a futásról, mint a mindennapokban, és ha valaki elakadt valahol az életében, egy ilyen beszélgetés hozzásegítheti, hogy ezt tudatosítsa önmagában. E ponttól pedig már csak egy lépés szakember segítségét kérni. / Ónody-Molnár Dóra