FotóRadnóti
Ha már ilyen kerek az évforduló, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a csapból is ő folyik: van monográfia, van vetélkedő, van kiállítás (most nyílt épp a Petőfi Irodalmi Múzeumban, meg is nézem, ahogy tudom), van emlékest és ünnepi CD veretes versmondókkal. Ez már az évfordulók természete, ilyenkor van pénz olyasmire is, amire máskor nincsen, pedig kellene, hogy legyen.
Ilyenkor az is az ünnepeltről beszél, akinek egyébként nemigen volna róla mondanivalója. (Szegény Mátyás király, abból is mit kihoztunk nemrégiben!) Egyszóval az ember – már csak ilyen – él a gyanúperrel, ha valami Radnótival kapcsolatos dolog történik körötte mostanában. Pedig nem kellene: Ferencz Győző könyve korszakos jelentőségű, a Radnótiban is méltó Bálint András emlékezése a színház névadójára, és egyáltalán, az legyen a legnagyobb bajunk, hogy erre a fiatalon mártírhalált halt költőóriásra születésének századik évfordulóján kicsit többet emlékezünk a kelleténél.
Itt van például Tóth József fotográfus különös szépségű könyve: száz Radnóti-vers mellé készített száz fekete-fehér fényképet – ennyi az egész. Mondhatnánk, igazi centenáriumi ötlet, máskor senki nem szponzorálna egy ilyen drága gondolatot. (Igényes, szép könyv, technikailag is megadták a módját.) Mondhatnánk, de inkább annak örüljünk felhőtlenül, hogy a munka megszületett. Ezek a remek képek ugyanis egytől egyig szuverén Radnóti-értelmezések. (Amellett, hogy önálló alkotás valamennyi.) Van köztük hagyományos értelmezés, de a többség szokatlan, különös, mégis jogos; és az egész köteten átvonul valami szelíd, jóságos bánat, amely annyira jellemző volt a költőre – és valami kézművesi aprólékosság egyben, a szakma iránti végtelen tisztelet.
Így lesz Tóth József valóban társszerzője ennek a szép kötetnek.
