Fekete György a Nemzet Művésze lett

2018. november 5., 13:42

Szerző:

Hét alkotó részesült a Nemzet Művésze díjban, amelyet hétfőn vehettek át a Pesti Vigadóban.

A nemzet művésze lett Budai Ilona népdalénekes; Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke; Kampis Miklós építész; Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató; Lator Lászó költő, műfordító, esszéista; Orosz István grafikusművész és Rofusz Ferenc animációsfilm-rendező – jelentette be Vashegyi György, az MMA elnöke az átadó ünnepségen.

Fekete György, az MMA korábbi elnöke tavaly interjút adott a 168 Órának, amelyben elmondta, hogy a vicc kategóriájába sorolja azt, hogy az általa ve­­zetett intézmény az Orbán-­kormány kegyeltje lenne.

A Múzeumok Éjszakája idén több mint 470 hazai közgyűjteményt kapcsol össze, és mintegy 2700 programmal készül a Kárpát-medence-szerte megmozduló közönség számára. Egyetlen éjszakára megnyílnak a zsinagógák kapui is, hogy fénnyel, zenével és történetekkel vezessék be a látogatókat a zsidó hagyományok spirituális és kulturális világába.