„Európai magyar vagyok” – Koncz Zsuzsa járványról, támadásokról, macsó politizálásról

A járvány miatt elmaradt a koncert, amelyet október 24-re terveztél a sportarénába, cserébe viszont november második felében új albumod jelenik meg. Nekem már a koncert időpontja is azt üzente: sok mondandód gyűlt össze a négy év alatt, ami legutóbbi lemezed, a Vadvilág kiadása óta eltelt.

Én nagyon szerettem volna az októberi koncertet, mert a tavalyi találkozás mély nyomokat hagyott bennem, annyira felemelő és megható volt a két óra, amit együtt tölthettem a közönséggel. Ezt jó lett volna újraélni, és szerintem nem csak nekem. Az új lemez tehát kicsit kárpótlás azoknak, akik eljöttek volna. Meg magamnak is. De nem azért kellett az új album, mert a korábbi elveszítette az aktualitását. Sajnos továbbra is „vadvilágban” élünk. A gyűlölködésre kihegyezett közélet sajnos velünk maradt, sőt, a hangnem egyre durvult azóta.

Az új lemez címe: Szabadnak születtél. Ez pozitív üzenet, de a dal egy kicsit keserű. Vagy inkább dühös?

Inkább dühösnek mondanám. A keserűségben van valami végleges, valami belenyugvó, én pedig semmiképpen sem szeretnék keseregni, de belenyugodni sem. Azt gondoltam, hogy ezeken a dalokon keresztül kiengedhetek magamból feszültségeket, ha van bennem düh, azt is szabadjára engedem – talán másoknak is éppen ebben segít.

Egyszer úgy nyilatkoztál, hogy elsősorban európai vagy, a magyarság fontos magánügyed. A Szabadnak születtél dalba viszont bekúsznak a Szózat szavai, egy másik dalban a Himnusz egy sorát lehet felfedezni, tehát ez a lemez mégis egy kicsit a hazáról szóló vallomás.

Mindig úgy gondoltam magamra, hogy európai magyar vagyok, és sohasem hittem, hogy a kettő között ellentmondás van. Az Európához tartozás számomra éppoly fontos, mint az anyanyelvem, a szülőföldem. Nem véletlen, hogy nem léptem le akkor sem, amikor erre lett volna lehetőségem.

Fotó: Nerpel Nikoletta

Franciaországban már kész szerződés is várt, és nem írtad alá, pedig anyagilag nyilván jobb lett volna, mint amit Magyarországon kínáltak.

Látod, arra éppen nem is emlékszem, hogy abban a szerződésben volt-e szó anyagiakról. Arról biztosan, hogy évekig ott kellett volna maradnom, és éppen ez tartott vissza. A pénz engem sohasem foglalkoztatott igazán. Amikor népszerű lettem, akkor inkább a kisiparos kötödékkel lehetett sokat keresni. Volt, hogy a szüleimtől kértem kölcsön, pedig már elég sok koncertem volt. Hogy énekelhetek, nekem öröm volt az első perctől kezdve, és ez az öröm szerencsére meg is maradt. Az más kérdés, hogy az énekléssel persze együtt jártak ilyen-olyan honoráriumok, de ha volt annyi, amennyi a számomra szükséges dolgokra kellett, kicsit sem foglalkoztatott, hogy még több legyen. Engem a nyugat-európai munkákra az a szabadság csábított, amelyet ott a levegőben éreztem. Nagyon hívtak, így próbálkoztam német nyelvterületen is, de ott az előadó kiszolgáltatott helyzetben van. A nyugati lemezkiadók valójában zenei segédmunkásokat kerestek ahhoz, hogy az általuk megtalált ilyen-olyan-amolyan, szerintük jó szerzeményeket elénekeljék. Nem volt elég előadójuk, akikről elhitték volna, hogy kellenek a közönségnek. Bennem láttak lehetőséget, de olyan dalokat kaptam, amelyekben nem telt örömöm, nem is beszélve a hazai mulatós rockhoz hasonló szövegekről. Nekem nem volt nehéz itthon maradnom, ahol én dönthettem el, hogy mit éneklek el és mit nem.

Idézek egy sort az új album címadó dalából: „Mondják neked elvakult, sötét lelkű ostobák: keress magadnak máshol új hazát.” Az idén mintha a szokásosnál is több ordenáré támadás ért volna téged. Ez fáj?

Én fent sem vagyok a közösségi hálón, tehát a támadások nagy része el sem jut hozzám, legfeljebb baráti híradásokon keresztül. De nagyon hamar megtapasztaltam a pályán, hogy az ember nem tetszhet mindenkinek. Annak, hogy egyesek igazán kedvelnek, ára van: az, hogy mások pedig elutasítanak. Így megy ez. Például amikor a miniszoknyadivat kezdetén én is minit viseltem egy népszerű tévéműsorban, sokan mindennek neveztek, csak úrilánynak nem. Megtanultam, hogy számomra ne az legyen az örömforrás, hogy mindenki szépeket mond rólam, hanem a dalok, amelyeket elénekelhetek. Amelyiknek nem tudtam örülni, azt nem énekeltem el. Nekem a pálya elején biztonságot adott, hogy jogi egyetemre járok, nem kell mindenáron a zenéből megélnem. Egyébként eléggé szabadjára engedett gyerekkor után lettem felnőtt, így az igazodási kényszer is kisebb volt bennem, mint amit sokan elvártak volna. Ma sem érzem szükségét annak, hogy azoknak próbáljak megfelelni, akik a nézeteimet támadják.

Mindig önálló voltál, de nem lázadó. Manapság nagyjából tudjuk, hogy kivel és mivel nem értesz egyet. De kit és mit támogatsz?

Nekem az a fontos, hogy az általános emberi értékekhez ragaszkodhassak. Ha közhely, akkor is vállalom: számomra az emberi jogoknak az ENSZ által megfogalmazott chartája maradt irányadó, amit annak idején az Illés együttes fel is dolgozott. Ma is ez a mérce: minden emberi lény szabadnak születik, egyenlő méltósága és joga van. Az én értékrendem közepében a szabadság áll. Persze, amikor eljön az ideje, biztosan megtalálom majd, hogy hová tegyem le a voksomat. De túl szuverén vagyok ahhoz, hogy valamilyen pártnak a tagja legyek, soha nem is voltam az. A pálya, amelyet választottam, nem teszi lehetővé, hogy egyedül dolgozzak, de az autonómiám mindig is fontos volt, ma is fontos, és ez feltehetően így is marad.

Az új albumodon van egy Szökőév című dal, amelyben felteszed a kérdést: ki az, aki mondja még az igazat és tiszteli a szavakat? Aki a te dalaidat szereti, alighanem éppen ezt várja el tőled.

Nem túl felemelő élmény naponta tapasztalni, hogy a szavaink lassan kiürülnek, megfosztják őket a jelentésüktől, a közbeszéd egyre durvul. Ez nem csak nálunk van így, de ez nem lehet mentség. A kimondott szó értékéről nem szabad lemondanunk, akkor sem, ha a közélet, a politika erre húzna minket.

Mit remélt egy velszi bárd? Ez a címe egy másik dalnak. Korábban, amikor az Index munkatársai felálltak, te éppen A walesi bárdokkal üzentél nekik. Ebből lett ez a szám? Itt tetten lehet érni, hogyan dolgoztok együtt Bródyval?

Ezt csak ő tudná megmondani. Amikor Tinédzser – ahogy Bródyt magunk közt hívjuk – elküldte ezt a szöveget, erősen elgondolkodtam, hogy vajon működik-e egy olyan dal, amelyben ennyire áttételes megfogalmazások vannak, amelyek kapcsolódnak majdnem pontos idézetekhez egy ikonikus Arany János-balladából. Aztán amikor erről konzultáltunk a zeneszerző Maróthy Zolival és Závodi Gabival, aki producere és szintén szerzője az albumnak, meggyőződtem arról, hogy ez lehetséges. Ezt meg kell csinálnunk. Így született ez a dal. De tény: előbb volt, hogy reagáltam az indexesek távozására. Ami egyébként páratlan, nagy hatású tett volt tőlük.

Az új lemez borítói

Számomra különösen ütős volt a gondolat, hogy a dal szerint a bárdok évszázadok múltán is ott vannak a helyükön – legalábbis a tudatunkban –, és ma is énekelnek tovább. Jut eszembe, mit gondolsz a színművészetis diákok kiállásáról?

Hogy nagyon klassz emberek!

Kitartanak?

Talán igen. Ha a szakma és a társadalom továbbra is támogatja őket, ahogyan ezt október 23-án is láthattuk, és ahogyan a zenészek közül sokan melléjük álltunk, akkor nem lesz hiábavaló az áldozat, amit hoznak. Vállalva, hogy erősen kétséges, lehet-e ennek jó vége. Nagyszerű dolognak tartom, hogy ezt ők figyelmen kívül hagyják, és már ilyen fiatalon tudják: egy művésznek a szabadság a legfontosabb. Az ő kiállásuk mindnyájunknak fontos példa, és tulajdonképpen már győztek, bárhogyan is végződjön ez a történet.

Ha jól számolom, a mostani a 47. nagylemezed. Elképesztő szám. A kiadód azt mondja: egy Koncz Zsuzsa-lemez forgalma mindig a többszöröse annak, mint amennyit más előadók korongjaiból el lehet adni. Ennek egyik oka, hogy te nemcsak az előadója vagy a lemeznek, hanem gyakorlatilag a kezedben tartod az elkészítésének egész folyamatát is. Alakítod a szöveget, a hangszerelést, de még a tasaktervet is. Mindenhez értesz?

Dehogy értek mindenhez! Én csak ötleteket adok a szakembereknek, például a grafikusnak. Hogy ő pontosan tudja, mit jelent számomra a lemez, bennem hogyan él. A szerzőkkel régóta együtt dolgozunk – Bródyval a kezdetektől –, jól ismerjük egymást, ők tisztában vannak azzal, milyen érzéseket vált ki belőlem egy-egy dal. Ha tévednének, megbeszéljük, én pedig hallgatok rájuk, amikor rajtuk a kritika sora. Amikor az első lemezeim készültek, azt láttam az Illés zenekartól, hogy az első lépéstől az utolsóig benne élnek a munkában, minden részlet mindnyájuknak egyformán fontos. Tőlük ez ragadt rám, és ez az, amit már nélkülük is folytatok. Hogy ne készüljön olyan borító, amelynek nincs köze a tartalomhoz, ne legyen olyan gitárszóló, amelyik szerintem nem eléggé szenvedélyes, legyen a vokál hangosabb, ne maradjon olyan sor a szövegben, amelytől idegenkedek. Persze nem arról van szó, hogy elhatározok valamit, amihez körömszakadtáig ragaszkodom. Lehet, hogy egy szó, amely először furcsa volt, már nem is olyan furcsa a negyedik alkalommal. Minden alakul a közös munkában.

Ez sohasem vezetett konfliktushoz?

Egy alkotó emberben kell lennie annyi empátiának, hogy megértse: én állok kint a fontvonalban, ha lőnek, engem találnak el. Persze, kezdőként még kibérelt hang voltam, készen kaptam számokat, hogy azokat énekeljem el. Megtettem akkor is, ha nem szerzett különösebb örömöt. De mivel valójában hobbizenészből lettem hivatásos, hamar rájöttem, hogy csak két utam van. Vagy ragaszkodom ahhoz, amilyen vagyok, vagy abbahagyom az egészet.

Néha az az érzésem, hogy ti Bródy Jánossal valamiféle szigeten éltek a popzenén belül. Máig azt képzelitek, hogy háromperces dalokkal meg lehet változtatni a világot. Ott maradtatok a rock első korszakában, amikor az nem szórakoztatóipar volt, hanem egy generáció üzenete arról, hogy másfajta világban akar élni, mint a szülők korosztálya.

Igazad van, nekünk most is az üzenet a lényeg. Ezen nem változtat az a tény, hogy ma már a rádiók nem nagyon játsszák azokat a dalokat, amelyeket mi írunk. És ennek nem csak a politikai rezsimhez kapcsolódó oka van. A dalaink nagyobbik fele idegen a trendi zenei rádiók világától. Nem szórakoztatóipar, hanem valami más, ami a profitorientált médiát nem érdekli. Ott pénzt akarnak és nem üzenetet. A koncerteken azonban kiderül, hogy létezik, és nem is kicsi az a közönség, amelyiknek pont ránk van szüksége. Az ő visszajelzésük pedig annyira erős, annyira támogató, hogy az ember érzi, tovább kell mennie ezen az úton. Az internetes látogatottsági adatok is azt jelzik: van élet a poprádiókon kívül is.

Fotó: Nerpel Nikoletta

Az új album egyik legerősebb dala egy duett, amelyet Kulka Jánossal énekeltek. A Republic-dal címe: Szeretni valakit valamiért. Persze tudja az ember, hogy Kulkát miért szereti. Mert a szakmai tökéletesség egyik példája, mert emberként sohasem félt kiállni azért, amit gondol, és mert onnan jött vissza, ahonnan kevesen. Nehéz volt a felvétel?

János nagyon kedves, megértő ember. Mi évtizedek óta távolról figyeltük, tiszteltük, szerettük egymás művészetét. Egyáltalán nem volt nehéz őt rávenni erre a duettre. A felvétel még a múlt év karácsonya előtt készült, és úgy gondoltam, hogy rá kellene tennünk erre a lemezre. Erre is örömmel mondott igent. Közöttünk mindig működött egy olyan rokonszenv, közös hullámhossz, amelyet nagyon nehéz szavakba önteni. Meg nem is biztos, hogy kell. A felvételen talán hallatszik.

Az egyik legizgalmasabb számod az elmúlt tíz év felvételei közül a Vadvilág lemezről való. Egy 1912-es Ady-vers, a Történelmi lecke fiúknak dalváltozata. Tudom, gondolkodtál rajta, hogy egyáltalán elénekeld-e. Féltél, hogy túl kemény egy nőnek. De mi volt ezzel a gond? A nők is tudnak nagyon kemények lenni.

Persze. De nem úgy, mint egy férfi. Ennek a versnek a keménysége nagyon maszkulin. A férfiak gyakran elemi kíméletet sem mutatnak a másik iránt, míg a nők még keménységükben is megértőbbek, nyitottabbak, törekszenek arra, hogy a másiknak kevésbé fájjon az elutasítás. Ez leginkább a politikában érhető tetten. Nézd meg akár az új-zélandi miniszterelnök asszony, akár Angela Merkel tevékenységét. A keménységük ellenére is folyamatosan keresik a kompromisszumokat. És többnyire meg is találják: Új-Zéland ma már vírusmentes, Merkel pedig virtuózként próbálja összefogni a százfelé tartó Európai Uniót, hiszen most a németeken Európa szeme. Remélem, a kancellár asszony boldogul majd. Ez a megegyezési képesség nagyon hiányzik nálunk, és meg is látszik, hogy Európában nálunk van a legkevesebb nő a parlamentben. Szerintem ez mindennél többet elmond rólunk. Pedig láthatjuk, hogy a macsó politizálás mennyi bajt okoz. Erre aktuálisan Donald Trump a legjobb példa, aki elszabadult hajóágyúként szántotta fel Amerikát, a világ vezető hatalmát.

Az elmúlt hetekben többször beszéltünk arról, hol tart a munka a lemezeden, és bevallom, beleborzongtam, hogy a múlt csütörtökig folyamatosan koncerteztél, mintha nem is lenne járvány. Egy koncerten mindenki hordhat maszkot, kivéve az énekest. Nem féltél?

A színpad csodahely, amikor az ember kilép a közönség elé, elfelejt minden félelmet, aktuális bajt. Tiba Sanyi, az ütősünk például végigdobolt egy egész koncertet törött kézzel. Minden szakmának van olyan kockázata, amit nem lehet elkerülni. Az én pályám jórészt a fellépésekről szól. Egyébként sem vagyok túl sokat mérlegelő, tépelődő típus, az egyéniségemtől nem áll távol, hogy néha megvonjam a vállam és azt mondjam, nem tudok mindent kontrollálni. Tudod: ahogy lesz, úgy lesz.

A lemez Filmszakadás című számában van két sor: lassan elfogy a türelmünk, elfogy az időnk. Én csak egyszer hallottam tőled, hogy a tiéd véges pálya. Több mint ötven éve, az egyetlen tévécsatorna Halló fiúk, halló lányok című műsorában. Arról beszéltél, hogy befejezed a jogi egyetemet, és nem énekelsz tovább, mert ezt a műfajt nem lehet sokáig csinálni. Most mit tervezel?

Nem olyan időket élünk, amikor könnyű lenne tervezni. Most az egész világ nagyon bizonytalanul áll a lábán, és nem csak a vírus miatt. Nagyok a feszültségek mindenütt, a gazdaságban és a politikában is. Valójában még nem tudjuk, hogy milyen lesz a világ, amikor végre elvonul a járvány. De mégis kell gondolkodni a jövőről. Legyen úgy, hogy 2021 október másodikán kiállok majd az aréna színpadára és eléneklem a mostani CD dalait. És megosztom a közönséggel azokat a tapasztalatokat, amelyek ma még előttünk állnak.

A cikk eredetileg a 168 Óra hetilap 2020. november 11-i számában jelent meg.