Emlékkönyv

amelyben a túlélők egy halottal beszélgetnek. Abszurd? Az. De hát a halál maga is abszurd. Méltatlan merénylet az élet ellen.

Miért akar ez a két tucat ember valakivel újólag szót váltani? Talán mert már korábban is ezt tették. S ezt teszik most is, az ő emlékezetére.

A tehetetlenség szégyene telepszik ránk, halandókra minden halállal. Az ellene való tiltakozás szüli, hogy nem fejezzük be a dialógusokat, nem visszük le a hangot, nem adjuk fel. Hanem mondjuk. A magunkét. Vagy az övét? A közöset? Csupa befejezetlen mondattal kötnénk őt magunkhoz. Mintha várhatnánk választ. Akitől sok feleletet kaptunk, attól nagyon várjuk.

Popper Péter hivatásos és ugyanakkor passzionátus beszélgető volt. Pszichoanalitikus. Terapeuta. Klinikus. Tudós. Egyetemi tanár. Író. A legtöbbet dolgozó pesti lusta. Értelmiségi. Racionalista. Empatikus.

Különben jól vagyok címmel jelent meg a kötet, amelyben szólongatjuk. Mi is, hisz legutolsó levele a 168 Órában kapott nyilvánosságot. Ennek volt ironikus zárómondata, amely most a kötet címéül szolgál.

A csomagban ott van még Popper kiadatlan írásainak gyűjteménye és egy rajzoskönyv színes, különös, értekezletek ihlette firkákból. Azok is igen sokat elmondanak a szerző fantáziájáról, groteszk iránti fogékonyságáról, játékosságáról. (Érdemes volna egy pszichológusnak elemeznie...)

Tehát: 1. Különben jól vagyok. Popper Péter emlékére. 2. Popper Péter: Kiadatlan írások. 3. Popper parádé ’77. Saxum Kiadó.)