Emlékezetek, pályák
A Tekintet című folyóirat felelevenítette az Új Írás hajdan nagy sikerű sorozatát, a Pályám emlékezetét. Igen, tudom, eredetileg Kazinczy Ferenc sorozata volt ez a Tudományos Gyűjtemény hasábjain, s utóbb aztán megjelent könyv alakban is (az Új Írás-beli dolgozatoknak is meg kellett volna, vetem közbe), ezt a címet kölcsönözte a Juhász Ferenc főszerkesztette – éltesse isten, nyolcvanöt éves! – fővárosi periodika egykor, és ezt a hagyományt élesztette fel, vitte tovább most a Tekintet.
Többszörösen nem véletlenül. Hiszen a lap főszerkesztője ez évtől az a Farkas László, aki egykor az Új Írás olvasószerkesztőjeként és mindeneseként ezt a sorozatot is kezelte, és Juhász is ott áll (na jó, ül) tanácsadóként, mentorként ma a Tekintet mögött. Természetes hát, hogy a két irodalmár, amit tud, átment ide is kedves, régi lapjukból.
Az ötlet egyébként, amilyen remek, olyan egyszerű – és épp ezért soha nem megy ki a divatból. A szerkesztőség megkér egy-két írót, vegye elő a fiókból, szekrényből, ládafiából kedves fényképeit, és azokat nézegetve meséljen az életéről. Az olvasó így bensőséges, baráti térbe kerül, ahol maga is jól érzi magát, és közben sok apró titkot megtud szeretett írója életéről, a művek megszületésének körülményeiről.
Ebben a számban Ágh István és Horváth Péter emlékezik a fotósarokban. Előbbitől megtudhatjuk, mennyire jó és nehéz egyszerre, ha Nagy László öccse az ember. (Erre szép példa, hogy nem teheti be a lábát a szülőházába Felsőiszkázon, mert az ma Nagy László-emlékmúzeum: ezért aztán méltán időn kívülinek érezheti magát.) Utóbbi, ahogy szokta, önmagát keresi, de még nem találja: korai is volna, alig múlt hatvan.
A lap ezúttal Ignácz Károly nagyszabású tanulmányát közli az egykori budapesti választásokról. Az áthallások, ha vannak, a véletlen művei. Nem így Baranyi Ferenc villoni balladájánál a színét, véleményét változtató emberről: az maga az áthallás. Juhász Ferenc ezúttal Hantai Simonról ír, Kelecsényi László Gábor Miklós Hamletjéről (sokaknak volt az meghatározó színházi élménye!), Kun István egy baleseti halál rejtelmeiről. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Nádas Sándor
