Emlékeső

Ugye látták a Szex és New Yorkot? Közhelyekre fogékony fantáziánkban ilyen alak a filmbéli Alexander Petrovsky. Munkamániás, önző, hideg. Előny, ha magánéletét alacsony hőfokra állított sütőből húzza elő, és kurátora, mint a szurikáta, körkörösen figyel, gyanakszik, ha kell, iramodik.

Ezzel szemben Chiharu Shiota – a szentendrei Kmetty Múzeumban vetített videó tanúsága szerint – híján van a sztárképzőművész képzeletben konstruált valamennyi toposzának. Szerény, gátlásos, kicsit molett és nagyon érzelmes. Olyan evidens ismeretekkel lát el, mint egy tanító néni. Azt mondja például, hogy „a térinstalláció a közönséget is bevonja”. Máskor úgy beszél, mintha pszichológiai szakrendelésen ülne: „Nekem problémát jelent a sík.”

Utóbbi persze nehezen hihető, ha a pöttöm galéria kiállítótermének tíz „bilaterális szituációt”, magyarul párkapcsolatot ábrázoló fekete és színes olajkrétával, továbbá fonállal megoldott papírmunkáját figyeljük. Túl erős az a drámai aura, amely a Vonszolás, az Ölelés, a Narancssárga ruha szereplőit körülveszi ahhoz, hogy „a probléma” valódi szakmai gondról árulkodhatna.

Ez a Shiota tud valamit az életről. A tanítónéni-figura, a pszichotikus páciensmaszk inkább szerepjáték. A rajzok arasznyi figurái ugyanis magányra ítélve bele vannak vetve a világba. Az egyiket a másiktól elválasztja a madáchi mondhatatlan űr, és a szó szoros értelemben saját árnyékukat ugorják át akkor, amikor vörös, olykor fekete cérnával slingelt hurkok által remélnek maguk között kontaktust teremteni. Mint látható: a kapcsolatfelvételnek ez a módja sikertelen. A találkozások megtörténtek, a beszédhelyzetek létrejöttek, olykor a fizikai érintések is kibontakoztak. A magány mégis a figurákra tapadt: nincsen remény, nincsen remény.

És mégis van – állítja a művész.

A terápiáért át kell menni a Fő tér másik épületébe, a Szentendrei Képtárba, annak is az alagsorába, ahol Shiota végre rázendíthetett. Nincs kapcsolat ember és ember között? Lehetetlen egyiknek a másikat megérteni? Hatástalan ezt az élményt pár tenyérnyi képecskékben rögzíteni? Nesztek! Itt a kapcsolat, a megértés, ráadásul itt egy másik forma is. A hagyományos képzőművészeti műfaj helyett itt a „műfajtalan” installáció vagy environment, vagy amit akartok.

Aki járt már a vizuális művészetek expóin vagy egyszerűen csak fölfogta a látványvilág mai uralkodó trendjeit, annak nincs min csodálkoznia. A képzőművészet hagyományos létmódjaira, a festmények, szobrok, grafikák testére egyre inkább rácsukódott a múzeumi és műkereskedelmi raktér patinás ajtaja. Ami ma hat, friss és eleven, az kiömlik a térbe, beszippantja a „nem művészet” levegőjét, és főleg szegi a szabályt rendületlenül. Mint a civil világ, mint a privát szféra, mint az élet maga.

Az Emlékeső című és Szentendrére tervezett fonaldzsungel, amelyet tizenöt önkéntesen közreműködő segéderő tíz nap alatt csomózott össze vörös szálakból, hogy arra huszonkétezer darab, Magyarországon gyűjtött kulcsot aggasson, a meglepett nézőkből jól hallható „ejhákat” csalt ki. Méltán. A könnyen megfejthető jelképek éppen olyan természetesek és őszinték, mint alkotójuk, Shiota, akinek szóbeli szövege talán közhelyes és banális, de a térbe szortírozott szövete egyszerre tudósít megszenvedett élményről és jól szervezett dramaturgiai tehetségről. Amikor olyanokat mond, hogy „a kulcsoknak számtalan jelentésük van”, vagy hogy „nem használok új tárgyakat”, meg hogy „szeretek kiállításokat csinálni, ez az életem” – az ember ennyi naivitás hallatán elmosolyodik. Amikor viszont az ember a valóságban is belép a tízezer fényű, formájú fémtárggyal nehezített liánerdőbe, az esztétikai fenntartások lekonyulnak. Ki van ez találva: az effekt olyan erős, hogy nem mérlegelhetők többé a hatásvadászat és az igazi hatás közötti tényleges arányok.

Már csak azért sem, mert a termek sarkaiban különös, zavaró, bizonytalan körvonalú testek még rá is erősítenek a puha és kemény anyagokból szerkesztett, lágy ívelésű vonalakra. Röntgenképeken látni ilyen képződményt, ha a lámpa rávilágít a rosszindulatú daganatra. Pedig nem tumorok ők, de épp úgy halálhírek hordozói lehetnek, mint a baljós biológiai képződmények. Csónakok ezek, s mint ismeretes, e jármű sok nép hiedelemvilága szerint közvetít elevenek és holtak között, ráadásul ingajáratban. A japánéban is. Így és itt, a szerzői intenció szerint fonalakkal burkolva és megközelíthetetlen sarkokba állítva a végzetet magát játsszák el. Mássá lesz tőle még az installáció lényegét hordozó hálózat is. „Függőhíd. A sors / életet-halált / fonó repkényágai.” Ezt a haikut találtam a látványt illusztrálandó (írta: Matsuo Basho, fordította: Tandori Dezső), ha túlságosan nehéz lenne Shiota vizuális líráját szavakban visszaadni.

Mert szavakkal, maradandó dokumentációt rögzítő írásbeli tényekkel, magyarul katalógussal amúgy fukarul bánik a szentendrei Ferenczy Múzeumi Központ. Szalvétányi papírdarabka informál csak a fonalas kulcsos show-ról. Lehet, elég ehhez az élményhez ennyi is: a színházzal parolázó új állagú művészetek rögzítése amúgy is filmen, fotón, leginkább a memóriában történik.

Csakhogy mostanában az intézmény további három kiállítást is megtekintésre ajánlott. Van közöttük fontos és fontatlan látvány. Talán a Ferenczy Múzeumban rendezett bumfordi mobilokhoz, Lois Viktor nehezen szerethető és kellemetlen alkotmányaihoz elég egy hasonló szórólap. De a Pilisi gótika című és II. András francia kapcsolatait – többek között a Gertrudis-sír rekonstrukcióját – bemutató hatalmas régészeti-művészettörténeti teljesítményt hordozó munkához, valamint a Művészetmalomban A világ közepe elnevezésű és a város tegnapi meg mai művészetét nagy anyaggal, jó rendezésben, intelligens válogatásban kiállító monstre tárlathoz már fájdalmasan kevés egy négyrét hajtogatott fecni.

A múzeumi központ igazgatója, Gulyás Gábor, a központi kiszerelés letéteményese talán túltolta a „térinstallációt” mint közönséget csábító színvonalas kalandparkot. Arra már nem gondolt, hogy van, amikor az Emlékeső belemosódik a tudatba és örökre ott marad, mint a nagyszerű Shiota esetében. S van, amikor nyomtalanul fölszárad, és – rögzített tények híján – a szakma kezdheti a kutatást elölről.