Eltiltva és elfelejtve?

Komoly indulatokat váltott ki a Tokaji Írótábor „ünnepi” fogalmazványa. Az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete (MIKTI) az Élet és Irodalomban jelentette meg tiltakozó levelét. Leszögezték: „Intézetünk elfogadhatatlannak tartja a felhívás előítéletekkel és kifejtetlen célzásokkal teli általános ítéleteit.”

A MIKTI korábban sosem nyilvánult meg kultúrpolitikai kérdésekben. Most úgy érezték: itt a határ. Megszólalásuk okát az intézet igazgatója, Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész így magyarázta lapunknak:
– Intézetünknek kiemelt szerepe van az irodalomtanárok és tudósok képzésében. Sok kollégánk felhívott, hogy reagáljunk a Tokaji Írótábor közleményére. Védjük meg a hivatásunk presztízsét, hiszen itt az egész szakma lett politikailag meggyanúsítva.

De nézzük, mi szerepel a „tokajiak” felhívásában, amelynek az Eltiltva és elfelejtve címet adták. Arról értekeznek: a rendszerváltás előtti diktatúrában a hatalomnak „számos eszköz állt rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodal­mi életet”, s ebből kizárták azokat, akik nem tudtak azonosulni a szocia­lista eszmékkel. „Mindezt hosszú évtizedek alatt, állami költségvetésből fizetett irodalmi hivatalnokok serege végezte el, munkájuk máig érvényes hatása a sok, ma is hiányos változatban közkézen forgó könyv, különböző oktatási szinteken máig torz és hiányos értékrendet közvetítő tankönyvek, a politikai tabuk alapján létrejött hamis kánonokat körömszakadtáig védő szakemberek utóvédharca.”

Lépjünk túl megdöbbenésünkön, hogy ez a szöveg – elvileg – írástudók tollából való. A Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke, Szentmártoni János irodalomtörténész a 168 Órának már kicsit szabadkozott:
– Tömören kellett fogalmaznunk a felhívásban, így nem sikerült kellően árnyalni a véleményünket. De senkit nem akartunk megbántani. Nem az a célunk, hogy átírjuk az irodalmi kánont. Csak szakmai vitát kezdeményezünk egy korszak elhallgattatott és elfeledett alkotóiról.

Vajon mi az oka Szent­mártoni „árnyaltabb” hang­­­­ütésének? A Tokaji Írótábort leginkább a népnemzeti körökhöz kötik, Szent­­­­­­­mártoni pedig a Ma­­gyar Írószövetség elnöke is. Nem számítottak arra, hogy felhívásuk ekkora vihart kavar, s a nyilvánosságtól máskor tartózkodó Kulcsár Szabó Ernő sem hagyja szó nélkül. Kínos vele ütközniük, hiszen Kulcsár tagja a Professzorok Batthyány Körének, a honi konzervatív tudósok reprezentatív társaságának is. Rendezvényükön szokott évértékelő beszédet mondani Orbán Viktor.

Ráadásul a „tokajiak” által ideológiailag egyoldalúnak és torznak minősített tankönyveket – többek között – éppen Kulcsár Szabó Ernő és ELTE-s kollégája, Sze­gedy-Maszák Mihály írta, akit szintén a konzervatív irodalomtörténészek közé sorolnak

És a kánonból kiket hiányolnak a „tokajiak?” Például Wass Albertet, Nyi­rő Józsefet és Tormay Cécile-t. A Horthy-korszak kedvelt íróit.

– Senkinek sem kívánom azokat a reakciókat, amelyeket a tankönyvekből kihagyott írók miatt kaptunk. Nemcsak a munkánkat, a becsületünket is megkérdőjelezték. Most majd jönnek a „jó magyarok”, az „igazi nemzetiek”, hogy a saját világképük alapján átírják az irodalmi értékrendet – jegyezte meg lapunknak Kulcsár Szabó Ernő.

Az irodalomtörténész­professzor úgy látja, mélyülnek a törésvonalak a konzervatív oldalon. Említi, hogy megosztja őket a holokauszt megítélése is. Sokan gondolják azt, hogy a nemzeti identitást a múlt idealizálása erősítheti: minden rosszért mások felelősek, a dicsőség viszont mindig a miénk. Kulcsár szerint e hamis nemzettudatra épít a jelenlegi kormány is, és a Horthy-kultusz élesztésével próbálja elhitetni: a háborús traumáinkért kizárólag a németek felelősek, a magyarok nem.

– Konzervatív liberálisként azt vallom: egészséges nemzeti identitás úgy alakulhat ki, ha a gyalázatos tetteinkkel is képesek leszünk szembenézni – mondja Kulcsár Szabó.

Máskülönben a Horthy-reneszánsz politikai marketingjében jól használható az irodalmi nosztalgia. Szentmártoni János, a Tokaji Írótábor kurató­riumi elnöke ugyanak­kor állítja: ők nem felső utasításra foglalkoznak Nyirő vagy Wass írásaival.

– Nem most találtuk ki a táborunk tematikáját, már két éve készülünk rá. Szerencsétlen egybeesés, hogy Nyirő újratemetése és a Nemzeti alaptanterv körüli viták miatt a politika középpontjába kerültek ezek az írók.

Mindenesetre Nyirő, Wass, Szabó Dezső, Tor­­may Cécile rehabilitálása a Jobbik 2010-es választási programjában jelent meg először: a szél­­sőjobboldali párt kulturális misszió­jának tekinti, hogy e „nemzeti” szerzőink bekerüljenek a tankönyvekbe. (Ajánlott szerzők lettek most a NAT-ban.)

Vona Gábor örülhet kedvencei sikerének. Õ avatta fel Tormay Cé­­cile emléktábláját 2009-ben, a Hazatérés templomában, ahol ifj. Hegedűs Lóránt misézett. Vona akkor kijelentette: „Az írónő számomra olyan, mint a fáklya, amelynek melegében úgy érezheti az ember, hogy nincs egyedül. Mindig támadnak Tormay Cécile-ek, akik példát és irányt mutatnak nekünk.”

Hogy miféle példát? Annak idején Horthy Miklósnak is kedvence volt e tollforgató hölgy, aki a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének élén buzgón támogatta a numerus clausust, és éltette a fasizmust.

A Bujdosó könyv című munkája – amelyet sokan a Horthy-rendszer ideológiai „tankönyvének” tartanak – a Tanácsköztár­saság sajátos krónikája. Magasztalja Tisza Istvánt, s egyfolytában gyalázza Károlyi Mihályt és zsidó híveit: „Egyetlen magyar sem akadt köztük. Sötét, idegen kezek turkáltak végzetünkben!” Vagy: „Valaminő konok, ellenséges élet él itt, amely nem közös a miénkkel. A győzedelmeskedő idegen faj biztonságérzete úgy megnövekedett, hogy szinte már elfeledte beburkolni magát. Fantasztikusan fogták egymás kezét szerkesztőségeken, boltokon, bankházakon, palotákon át, végig öt világrészen. A bevándorló kitúrta fajunkat. Régóta tart már itt e baljóslatú mozgalom. Idegenből jöttek emberek, akik csak nekünk, magyaroknak voltak idegenek, de nem a gettó népének.”

Nem mellesleg: a Ma­­gyar Írószövetség Nyi­­­­­rőnek, majd Tor­maynak is külön konferenciát ren­dezett néhány hónapja. Utóbbit L. Simon László kulturális államtitkár is megtisztelte. Az írószervezet elnöke, Szent­­­már­­­toni János akkor még azt nyilatkozta a Kossuth Rádiónak: jó bevenni a Nemzeti alaptantervbe Tormayt, Nyirőt és Wass Albertet, hogy „ne legyenek egyoldalúak a magyar kultúráról megszerezhető ismeretek. A megírt mű­­vek fontosak, az írók politikai, társadalmi szerepvállalása, esetleges csetlés-botlása másodlagos”.

Szentmártoni tehát „csetlésnek-botlásnak” véli Tormay gondolatait, vagy például azt, hogy Nyirő 1944-ben Szá­­la­siék­­kal tartott Sopronba, s az ott megalakuló nyi­­las parlamentnek is tagja lett.

Természetesen nem állítjuk, hogy a Magyar Írószövetség szélsőséges nézetekkel szimpatizálna. Szentmártoni mondta is a 168 Órának: politikai elfogulatlanságuk bizonyítéka, hogy Bibó Istvánról is rendeztek konferenciát tavaly.

Csakhogy úgy tűnik: a Jobbik kampányprogramjának oktatási és kulturális tervezetéből mára szinte mindent megvalósított – a Fidesz-kormány. Mintha a kulturális területek átadásával akarnák politikailag elhallgattatni legfőbb jobboldali riválisukat.

Idén, Tormay Cécile halálának 75. évfordulóján, szobrot állítottak az írónőnek a VIII. kerületben. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a szoboravatón arról szólt, hogy „az életművek és a bennük rejlő értékek mindig új létet nyernek”, miként Tor­mayé is. A „nagyasszony” posztumusz Ma­­gyar Örökség díjat is ka­­pott: a bíráló­bizottság el­­nöke Hámori József, az első Orbán-kormány kultuszminisztere.

A Duna TV-ben Száműzött magyar irodalom címmel sorozatot indítottak a Horthy-korszak nemzeti íróiról, akiket a Jobbik rendezvényein is gyakran fellépő irodalomtörténész, Takaró Mihály elemzett. A szélsőjobboldali irodalomórákat az összevont közmédiumok kulturális főszerkesztője, Rockenbauer Zoltán engedélyezte, aki korábban ugyancsak a Fidesz kultuszminisztere volt.

A Tokaji Írótábor felhívására Schein Gábor irodalomtörténész is kritikusan reagált az ÉS-ben. Megkérdeztük őt is. Hangsúlyozta: hiba lenne belemenni abba, hogy az irodalomról politikai diskurzust folytassunk, s mindent a jobb és a bal harcára redukáljuk.

– Ezzel csak azt érnénk el, hogy még inkább átpolitizálódna az irodalom. Így nem tudjuk szakmánk tisztességét és önbecsülését megvédeni. A kánon nemcsak a kiemelt írók névsora, hanem szellemi, kulturális koncepció is. Demokráciában csakis széles körű szakmai egyeztetéssel lehet változtatni ezen.

A Tokaji Írótábor ünnepi rendezvényén – mások mellett – Czakó Gábor, Lánczi András, Lezsák Sándor, Tőkéczki László tart szellemi eligazítást. Mindannyian a jobboldal megmondóemberei. Bár az írószövetség elnöke ígéri: ő támogatná, hogy később szélesebb kör­ben is kezdeményezzenek szakmai vitát.

Jó tudni. Ha már a múltról nem lehet nyíltan beszélni, a jövőnkben még bízhatunk.