Elhunyt Varga Lajos Márton
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegsége után, életének 75. évében elhunyt Varga Lajos Márton József Attila-díjas magyar kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő. Az utolsók egyike, a legnagyobbak közül való. Olyan szerkesztő mester, aki a saját területéről, az irodalomról mindent tudott, s mivel azok is tudták róla, hogy mindent tud, akikről írt, így aztán abban a helyzetben volt, hogy mondandójára kíváncsiak voltak, észrevételeit megfontolták, elfogadták, a leggyakrabban maguk kérték.
Nagy jobbító volt, aki ugyanolyan fesztelenül véleményezte Esterházyt és Nádast, Oraveczet és Tőzsért, vagyis a legnagyobbakat, mint amilyen szívélyesen osztotta meg a róluk és az irodalomról vallott gondolatait. A legyőzhetetlen kór most az utolsó tanítók egyikét vitte el, a legnagyobbak méltó alkotótársát. Varga Lajos Márton gondolatai az idő múlásával egyre sűrűbbek, egyre mélyebbek lettek, míg végül Istenben oldódtak föl. Nála lelt békére.
Varga Lajos Márton 1960 és 1962 között a Debreceni Mezőgépgyár lakatosa és gépésztechnikusa volt, majd 1962 és 1967 között az ELTE BTK magyar-könyvtár szakán végzett. 1967 és 1972 között az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének közművelődési munkatársaként dolgozott, 1972 és 1975 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének aspiránsa, 1972–1977 között már a Népszava irodalomkritikai rovatvezetője. 1975–1983 között a Szakszervezetek Országos Tanácsa Központi Iskolája filozófiai tanszékének tanára, majd 1983–1994 között a Rádió irodalmi osztályának szerkesztője, 1991–1993 között főszerkesztője volt. 1986-tól a Kortárs kritikai rovatát vezette, majd 1988-tól az Írószövetség kritikai szakosztályának titkárságát is. 1994-től a Népszabadság kulturális rovatvezető-helyettese, majd nyugdíjba vonulásáig rovatvezetője volt.
