Elhunyt Kállai Kiss Ernő klarinét- és tárogatóművész

Elhunyt Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt-díjas klarinét- és tárogatóművész.

2023. október 18., 17:49

Szerző:

A hosszú ideje betegeskedő muzsikus kedden, 84 éves korában halt meg – közölte az elhunyt unokája szerdán. Kállai Kiss Ernő 1939-ben született Budapesten roma családban. Már általános iskolás korában bekerült egy fúvószenekarba, elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, ahol Váczi Károly klarinétművésznél tanult.

1956-tól foglalkozott cigányzenével, a Magyar Rádió Népi Zenekara és a Magyar Állami Népi Együttes klarinét szólistája volt. Külföldi vendégszereplései során szinte az egész világot bejárta, 1971-ben az Egyesült Államokban Benny Goodman világhírű klarinétossal lépett fel. 1983-ben a margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarának vezetője lett.

1996-ban a magyar cigányzenészek „királyukká” választották, „megkoronázása"”a Gellért Szálló halljában történt. 1998-ban az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon. Fia, ifj. Kállai Kiss Ernő is zenész, prímás.

A Liszt Ferenc-díjat kétszer (1987, 1997) kapta meg, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2003-ban a Kossuth-díjat vehette át, utóbbit félévszázados virtuóz előadóművészetéért, a műfaj megismertetését, megújítását és népszerűsítését segítő tevékenységéért. Kállai Kiss Ernőt 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével ismerték el, 2019-ben Józsefváros, 2020-ban Budapest díszpolgára lett.

(Fotó: Kállai Kiss Ernö hivatalos Facebook oldala)

 

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.