Elhízott koma feje egy tányérsapka alatt

Retrovilágot élünk: divat a régi ruha, divat a régi cipő, divatba jöttek a régi eszmék. Retroboltok árulják a hajdani szoknyákat és sálakat, retrolemezek állanak a retroslágerlisták élén, és retrokocsmákban mérik a retrofeleseket.

Hatvannyolc évfordulóján Párizsban sípoló macskakövet árulnak megint, s az antikváriumok polcain akciós Maók és Marcusék kaphatók.

Nosztalgiázunk: apáink is voltak fiatalok.

Retrolázban égnek a múzeumok, s egyre-másra nyílnak a retrotárlatok: ilyenek voltunk egykor.

E folyamatba illeszkedik a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházának plakáttárlata is. Válogatás az elmúlt harminc év leghíresebb falragaszaiból: huszonegy kiváló alkotó mintegy száz emlékezetes plakátja a falakon.

Nem tudom, hogyan nézi ezt a kiállítást egy fiatal ember (javítok: még nálam is fiatalabb ember). Nekem valami különös időutazásban volt részem – és persze abban az aha!-élményben, amely minden retrósodás sajátja. Hogy hiszen én ezt a világot olyan jól ismerem: ezt a filmet is láttam, meg ezt a színdarabot is. Meg én is vettem virágot anyák napjára, vonultam májusban, és betegeskedtem, amikor felhevülten vizet ittam. Nekem a „Tovariscsi, konyec” nemcsak egy egyszerű plakát, hanem egy egész bonyolult jelképrendszer, pedig a képen csak egy elhízott koma feje látszik egy félig kinőtt tányérsapka alatt.

Nem tudom, hogy nézi a kiállítást egy fiatalabb ember, akinek mindez már nagyon is történelem, s mindegy neki, harminc éve történt-e valami ábrázolandó, vagy tíz éve, de megpróbálom elképzelni. Úgy vélem, meglepődik kicsit, hogy ebben a szürkének hitt világban mennyi szín volt (a plakátokon legalábbis), hogy mennyi kreativitás, mennyi ötlet, mennyi tehetség zsúfolódott a hajdani grafikusgenerációkba, hogy mennyit, de mennyit el tudott árulni egy egyszerű plakát is arról a világról.

Ahol, miként a korabeli sláger mondotta volt, „megáll az idő”.