Egymilliárdot ad a kormány egy tizenkét részes Toldi-rajzfilmre

Egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő tizenkét részes rajzfilmsorozatra – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

2017. június 28., 10:52

A kormányhatározat szerint a támogatást az Arany János emlékév keretében adják meg a produkció számára. A forrást az idei központi költségvetésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében az emlékév programjainak támogatására szolgáló soron biztosítják, ennek lebonyolításával a kormány a nemzetgazdasági minisztert bízta meg.

Mint a közlönyben szerepel, a kormány egyetért azzal, hogy az Arany János emlékév keretében kiemelt hangsúlyt szükséges fektetni a költő életművének a fiatalabb generációkkal történő megismertetésére.

Az elmúlt években voltak tervek egy játékfilm elkészítésére a Toldiból, de ennek megvalósítását végül nem támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.

A forrás biztosítására a kormányhatározatban rögzített határidő 2017. július 15.

(MTI)