Egy hét Marilynnel

Kellemes mozi. De hát milyen is lehetne az a film, amelyik a világ egyik legfelkapottabb, legmutatósabb, a maga korában legkívánatosabb nőjéről szól, az abszolút szexbálványról, a tájfunról, amely végigsöpört írók és sportolók és politikusok és elnökök lelki életén, kiakasztotta, leigázta őket, miközben csupán egy szűkölő, apátlan, félárva lány, egy megcsinált moziidol volt, aki tabletták és pezsgők révén működött, meg némi hipnózissal. Több volt, mint egy színésznő. Vagy kevesebb? Szimbólum volt.

Itt is e szerepben lép fel. Michelle Williams parádésan hozza a halott halhatatlannak a képét (Golden Globe, torontói fesztivál legjobb nője stb.), aki retteg és hódít (mert az ellentétek mindig érdekesek), késik és vívódik, és mesterségesen turbózza magát, azonban a kamera szereti. Jobban, mint bárki mást. Ha csak magát adja, akkor is sztár. Filmcsillag.

Aki most, ez alkalommal, hogy Angliában forgathat magával a nagy Sir Laurence Olivier-vel, rangon aluli l’amourba keveredik egy harmadik asszisztenssel (népmese), afféle „lótifutival” (Eddie Redmayne játssza ártatlanul), aki néma áhítatával képes bejutni a nő szívébe („ki ismeri”?). Ám kellően realista ahhoz, hogy útjára eressze életének ezt az ajándékát, amikor vége a forgatásnak, s visszatérjen vicinális szerelméhez, a stáb ruháslányához. Egy hét volt. Egy filmre elég. Meg egy legendára.

Senki ne várjon tolsztoji mélységeket persze, de mindenki számíthat az angol színészek szokásosan parádés játékára: Kenneth Branagh, Julia Ormond, Judi Dench és mások révén, hat BAFTA-díj-jelölés, további két Golden Globe-elismerés, valamint Oscar-kilátás a főszereplőknek. Elég, nem? Számíthatunk továbbá a kézközelbe hozott mítoszok megtekinthetőségére, a világ egyik legvonzóbb nőjének rövid, de intimus történetére, amely a mű nagyobb részében igen visszafogottan, ízléssel meséltetik el. Nem katartikusan, de kellemesen.

(Rendezte Simon Curtis)