Egy fél pár zokni regényes története - Pungor András mesés vigasztaló könyve
Zozi mindig hazajön – ez a címe Pungor András új könyvének, s ahogy a cím ígérte, úgy történik: az a szivárványszínű fél pár gyerekzokni, akit Zozinak hívnak, s aki (igen, igen, aki, nem pedig ami, aminek pedig látszik) a mű másik főszereplőjének, a négyévesforma Tominak legjobb barátja, vigasztalója, párja, el-elvész ugyan, de aztán mindig megkerül. Hol a lovagnak öltözött Tomi szerzi vissza halálmegvető bátorsággal a kukák mellől, hol új barátja, a bölcs, öreg kukabúvár találja meg az utca kövén, miközben egy egész expedíciós csapat nyomoz utána. De akárhogy történjék is, a végén minden jóra fordul, mint a mesében. Pedig ez a könyv nem mese, vagy inkább nemcsak mese, hanem afféle mesés vigasztaló történet, amelyre mostanában mindannyiunknak oly nagy szüksége van.
Pungor András (nem névrokon, lapunk kiváló munkatársáról van szó) jól tudja ezt, hiszen napi riporteri, cikkírói munkája során épp elég bajjal, gonddal, önzéssel és gonoszsággal találkozik. Szépíróként ezért is fordul a mesék világa felé (jegyezzük meg azért, más műfajokban is otthonos), s álmodik nekünk, kicsiknek és nagyoknak, egy házat a Nyáry Pál utcában, ahol a lakók jó lelkűek és szolidárisak, ahol figyelnek egymásra és együtt oldják meg a ház és a világ bajait. És együtt keresik Zozit, a folyton elkallódó zoknit is, ha erre van szükség: apa, a számítástechnikus, anya, a tanárnő, Simon úr, az alsó szomszéd – akinek szintén van zoknija, pedig bár ne lenne –, Pali bácsi és Gréti néni, a lábszomszéd (s akkor még nem beszéltünk Szofiról, az unokájukról, pedig Tomi legszívesebben csakis róla beszélne), Vivi, aki pénztáros a sarki boltban, meg a többiek: ők együtt olyan közösséget alkotnak, amely csak a mesében van. (Ja, és még ott a beszélő pálma meg a sárkány, amely első látásra tetoválás, de egy Ribizli nevű macskát bármikor képes lehozni a tetőről.)
Pungor András megálmodott egy házat, ahol jó lakni, s különösen jó gyereknek lenni. Egy házat, amiről jó olvasni, s abban reménykedni, hogy talán egyszer nem csak a mesékben lesz így.
