Egy év fotói
Tavaly többek között arról elmélkedtem az évi rendes sajtófotó-kiállítás kapcsán, hogy mennyit emel a jó helyszín egy tárlaton. Amennyire nem találta helyét ez a kiállítás a Müpa folyosóin (minden jó szándék ellenére), annyira otthonra lelt a Nemzeti Múzeumban. Sőt, az ódonat helyszín mintha kicsit időtlenné tenné ezt a kérészéletű tevékenységet. (Hogy Parti Nagy Lajos míves megnyitóbeszédére is utaljunk.)
De az idén nemcsak a helyszín okán volt okom a mosolyra, hanem főleg azért, mert végre igazán békebelivé változott ez a tárlat. (Még akkor is, ha beszámítjuk az idén sikert sikerre halmozó Szandelszky Béla munkásságát, aki száguldó fotóriporterként bebarangolta a Föld minden forró pontját – de még ő is a hétköznapok drámáira figyelt inkább a háborús övezetekben.) Idén nincsenek eltorzult arcok, ökölbe szorult kezek, nincs utcai tűz és küzdelem. Persze, tudom jól, ez nem a fotósokon múlik, de azért nekem tetszett, hogy így van. Jutott is idő a technikai bravúrokra (feltűnően sok a tükröződésekkel való játék, az egyik díjnyertes képen például egy ombudsmani fej tűnik föl egy csésze kávéban), a játékosságra, iróniára (Gyurcsány mint Bajnai árnyéka) meg a természeti szépségek bemutatására. (Magam a jégmadarat kedveltem a legjobban: a hal, amelyet a képen megevett, már nem szerette annyira.)
Soha rosszabb évet – már ti. a fotóriporterek és a tárlatlátogatók szempontjából.
