Ecsetvonások Ország Lili portréjához – Úgy festett, mintha imádkozna

Oesterreicher Líviaként született és Ország Lili lett belőle. Hogy identitást is váltott-e a névválasztással, maradjon a kutatók vitája. Személyiségéhez, világlátásához, szokásaihoz próbálunk közelebb kerülni, amikor egykori barátnőjével, Kolozsváry Ernőné Anikóval a műgyűjtő feleségének győri otthonában idézzük fel meghatározó közös élményei­­ket. A szobafalakról hiányzik a Nemzeti Galéria kiállítására vitt negyven Ország Lili-alkotás, de így is lenyűgöző képek maradtak a 20. század kiemelkedő magyar fes­tőitől.

– Lili talán azért is szeretett hozzánk jönni, velem utazni, mert tudtam hallgatni, ha úgy éreztem, arra van szüksége, hogy ne zökkentsem ki a saját belső világából – mondja Kolozsváryné. – Splitben bementünk a templomokba, az egyikben leült a padra, fölnézett a mennyezetre, és ott ragadt a tekintete. Másfél óráig szótalanul nézte az ázott plafont, ennek az élményét használta föl a Fehér mennyezetkép című festményének a megalkotásakor. Én csak könnyed felhőjátékot láttam bele a vízfoltokba, ő azonban a maga szigorú rendje szerint döbbenetesen erős képet festett róla.

MTI Fotó: Reprodukció

Kolozsváryné szerint Ország Lilivel élmény volt járni az idegen városokat. Többször is megtörtént, hogy megállt egy utca elején, és közölte: ezt én már megfestettem. Nem is jártál még itt, hitetlenkedtem. Nem, de megfestettem, állította, s itthon megmutatta a képet. Elképesztő volt a hasonlóság. Legendásak voltak a víziói, egyszerűen megérezte a jövőt. 1956. október 23-án délelőtt a Hungária kávéházban ült Tordon Ákossal, az ő gyermekkönyvének az illusztrációit kellett volna megbeszélniük. Tordon Ákos leírja, hogy Lili csak nézett maga elé, s azt motyogta: vér, könnyek, tankok… Haza kellett kísérni, otthon aztán még aznap megfestette az Akasztott nő (Rózsaszín ruha) című képét, ezen szinte előrevetítette a megtorlások tragédiáit.

– Ország Lili titokzatos, rejtélyes, babonás művész volt – rajzolja meg barátnőjének portréját Kolozsváryné. – Az ötvenes években Magyarországon még nem lehetett látni olyan nőket, akik fekete ceruzával igen kontúrosan „kihúzták a szemüket”, Lili azonban erőteljesen sminkelte a szemét. Hitte, hogy ez megvédi a szemmelveréstől. Babonásan félt a macskáktól, olyan szobába sem lépett be, ahol macskakép volt a falon. Nagybátyja okkult tudományokkal foglalkozó spiritiszta orvosként dolgozott, valószínűleg az ő szemlélete is hatott Ország Lilire.

– Örökké aggódott, és – nincs rá jobb szó – agyonszerette azokat, akik fontosak voltak neki – emlékszik vissza Kolozsváryné Anikó. – Az ő társaságában nem lehetett panaszkodni, hogy valakinek fáj a feje, mert azt rögtön „gondozásba vette”, a fájdalom okát kutatta, ötpercenként megkérdezte, jobban vagy-e már, nem lett-e súlyosabb az állapotod. Férje sem tudta elviselni örökös szorongását, ezért elköltözött tőle.

Kolozsváry Ernő a hivatalos kultúrpolitika peremvidékén élő alkotók műveit gyűjtötte. Első találkozása Ország Lilivel nem volt túl szerencsés. Kolozsváry egy Egry-képért ment Márton Ödön gyűjtőhöz, aki felhívta a figyelmét egy fiatal festőnőre. Márton Ödön először Rácz István gyámügyi jogásznál látta Ország Lili mű­veit.

– Ernőt nemcsak lenyűgözték, hanem, ahogyan többször is mondogatta, „megütötték” ezek a képek, az első pillanatban tudta, hogy ezt a művészi világot kereste – idézi fel a művész és gyűjtője kapcsolatának kezdetét. – Amikor először ment hozzá, sárga rózsát vitt neki, nem tudta, hogy Lili a zsidókat megbélyegző csillag miatt élete végéig gyűlölte a sárga színt. Lili azonban megbocsátott, mint később elmondta, első benyomásaira hallgatott, s megérezte Ernőben az értő rajongót.

Fotó: MTI

Első képét nem olcsón, kilencezer forintért adta el neki Ország Lili akkor, amikor négyezerért már üdülőtelket lehetett venni Tihanyban. Tanári fizetéséből Kolozsvárynak csak a részletekre futotta, előfordult, hogy egyszerre nyolc művésznek fizetett havonta. Felesége meséli róla: Korniss Dezső egyik képét mindenáron meg akarta szerezni, de már egyetlen fillérje sem maradt vásárlásra a családnak, baráti kölcsöneiket is kimerítették. Hírét vette viszont, hogy disznóhizlalásra ad kölcsönt az állam, be is nyújtotta az igényét. Na és hol tartja a disznóit, tette fel leleplező kérdését az ügyintéző, aztán fölismerte a „tanár urat”, s a szájába adta a választ: ugye a vidéki édesapjánál?

Műgyűjtői szenvedélyét legendás spórolással tudta fenntartani. A vasút pénztárában már tudták: a vonatjegyet mindig a 20 filléres biztosítási bélyeg nélkül kéri.

Ország Lili később már kifejezetten Kolozsvárynak festett madonnákat. A kor minden jelentős magyar képzőművésze fontosnak tartotta, hogy legyen képe a győri műgyűjtőnél, aki azonban rendkívül céltudatosan és makacsul vásárolt. Mindig a legjobbat kereste, s nem engedte rábeszélni magát másra. Barcsay például sokáig ellenállt neki, egyszer aztán meghívta szentendrei műtermébe, s körbermutatott: vigyen, amit akar. Jenő bácsi, a kis Monumentális képet is? – kérdezett vissza, mert tudta, hogy azt Barcsay semmi pénzért nem akarta odaadni. Azt is, sóhajtott a szentendrei festő, aki később azért megnézte, hova került egyik legjobban kedvelt alkotása. Járkált botjával a győri lakásban, dohogott, azt mondta, furdalja a lelkiismeret, hogy eddig nem engedte idehozni legjobb képeit.

Kolozsváry nyughatatlan ember volt, szerette habzsolni az élményeket, de Ország Lili mindig egyenként, lassan mutatta meg neki a képeit, hagyott időt az elmélyülésre. Lili úgy dolgozott, ahogyan a szerzetes imádkozik, idézi fel a gyűjtő szavait a felesége. Félkész képet nem mutatott meg senkinek. Ha vendég érkezett, abbahagyta a munkát, s a falnak fordította a készülő festményt. Egyedül egy perzsa fia­­talember, Kazanlár Emil Ármin láthatta őt munka közben. Rajongásig szerette Kazanlárt, aki Iránból magyar édesanyjával tért haza tanulmányútra. Ország Lili a budapesti Állami Bábszínház stúdiójában ismerte meg. A bábszínház akkor nagyon sok olyan művésznek adott munkalehetőséget, akiket a hivatalos kultúrpolitika nem szeretett.

Kolozsváry megszenvedett Ország Lili műveivel. Minden egyes ecsetvonását, jelképét, motívumát, színét meg akarta fejteni. Közeli barátként sem kérdezte soha a festőt egy-egy konkrét képről, igaz, Kolozsváryné szerint Lili nem akart és nem is tudott beszélni a saját festményeiről, kollázsairól.

A gyűjtőt legjobban a Vásznak (Magányos kutya) című kép foglalkoztatta. Egy zöld domboldalon öt fehér vászon vagy gyolcs fut le, mögötte négy behatárolhatatlan – talán – kőoszlop, közelükből pedig egy magányos kutya menekül. Kolozsváry sokat gyötrődött ennek a jelképendszerével, például kutatta a zsidó temetési szokásokat. Egyik nap fölhívott. Azonnal gyere ide, mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Ekkor volt Győr polgármestere, hivatali szobája falára El Kazovszkij műveit akasztotta, a közgyűlések után képeiről beszélt a képviselőknek. Beugrottam hozzá, átvitt a lakásába, ahol megállt a Vásznak előtt.

– Ide figyelj – magyarázta sebesen –, ez a gyolcs vagy vászon az a textília, amibe a halottat csavarják. De a háttérben álló krematóriumtornyok füstjét is jelképezi. A kutya a haláltáborok közeléből menekül iszonyodva, a füstje azonban mindenhol utoléri, nézd csak azokat a kisebb, fehér szalagokat a domb tetején.

A Kolozsváry-gyűjteményen kívül Győrben található a Va­­si­­lescu-gyűjtemény is, amely ugyancsak Ország Lili képeire épült. Idősebb Vasilescu János hagyatéka állandó kiállításként 2006 nyarán nyitotta meg kapuit a felújított győri zsinagógában. Több művészetkedvelő győri lakásában is láthatók jelentős Ország Lili-képek, Dézsi Csaba András kardiológusprofesszornál például öt kép található, többek között a Pompeji-sorozatból. Kolozsváry hatására Győrött már akkor elkezdődött a felfokozott érdeklődés Ország Lili művei iránt, amikor az alkotó kiállítási lehetőségekhez is elég ritkán jutott. Mentek a városba a művészettörténészek és képzőművészek is megnézni a képeket, ellesni valamit az alkotó technikájából.

– Volt, aki azt tudakolta, milyen technikával dolgozott Lili valamelyik képen, mert képtelen volt kitalálni, mitől nyerte el különleges felületét – mondja Kolozsváryné. – Megígértem, hogy megkérdezem neki. A megfőzött tök héjával „húztam le” a képet, válaszolta Lili.

A Nemzeti Galéria kiállításán a győrieken kívül főleg a szintén jelentős gyűjteménnyel rendelkező székesfehérvári Szent István Király Múzeum és más kiállítóhelyek, magánemberek képei szerepelnek.

 

Ország Lili

1926-ban született. Ungváron érettségizett, beszélt csehül, németül, angolul és olaszul. Édesapja első világháborús érdemeinek köszönhetően menlevelet tudott szerezni a családnak, az utolsó pillanatban szálltak le az auschwitzi halálvonatról. Jeles eredménnyel végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Majláth Györggyel kötött házasságot, egy 30 négyzetméteres, I. kerületi lakásban alkotott csaknem a haláláig. A bábszínházban díszletfestőként helyezkedett el, ott ismerkedett meg Bálint Endrével, akit mesterévé fogadott. Gyakran került depressziós állapotba. Életének utolsó éveiben Vasilescu János lett a mecénása. 1978-ban egy rutinműtét után tüdőgyulladást kapott, és nem kelt föl többé.