Cseri Péter: Életjáték
Nem könnyű ám kiállni ismeretlen emberek elé a színpadra. Hangosan, érthetően beszélni, magabiztosan mozogni, figyelni a másik végszavára. Pláne, ha az ember nem színész, csak egy közmunkás Szomolyán, egy világtól elzárt kis faluban. Nem is járt színházban már vagy huszonöt éve, utoljára talán szakmunkástanulóként látott valami zenés darabot Miskolcon. Ritkán fordul elő, hogy mindenki feszülten figyel arra, amit mond. Most az is kíváncsi rá, akinek az élete semmiben sem hasonlít az övéhez. Például annak, aki a nézőtéren ül, fehér a bőre. Soha nem lakott putriban. Egyszer sem élte át, milyen érzés fogvacogtató hidegben aludni. Egyszer sem kuncsorgott a polgármesternél, hogy adjon már közmunkát. Soha nem zavarták ki a hivatalból, mert csúnyán beszélt az ügyintézővel, aki órákig váratta a folyosón. Soha nem mondták neki, hogy ne jelentkezzen pincérnek sehová, mert ilyen barna bőrrel úgysem veszik föl. Soha nem rakták a kórházban a fekete szobába, ahová csak romákat fektetnek be. Senki sem vágta a fejéhez, hogy csak pénzért akar gyereket szülni. Soha nem üvöltötte le a fejét az orvos, hogy miért nem egyezik bele a császározásba. Nem vetette oda neki foghegyről a szülésznő, hogy szépen odakozmált a babája. Nem fordult elő vele az sem, hogy kilenc terhességéből csak öt gyerek született élve. Azért sem kiabáltak vele, ha saját felelősségére hazament a kórházból a családjához. Aki most a nézőtéren ül, azzal soha nem mernék megcsinálni, hogy úgy kötik el a petevezetékét, hogy arról előbb nem íratnak vele alá engedélyt. Nem is állt a gyerekszülés napján a gáztűzhely mellett, hogy megfőzze az ebédet a családnak, amíg kiérkezik a mentő. Soha nem okította őt a védőnő, hogy vegyen már végre rendes kiságyat annak a gyereknek, ha jó anya akar lenni. Még soha nem tanácsolta neki a rendőr, hogy ne kérjen távoltartó végzést a férje ellen, mert úgysem ér semmit. Hogy ne tegyen feljelentést az ura ellen, hiába veri őt rendszeresen, mert úgysem mennek ki, amíg vér nem folyik. Hogy szembesüljön vele: tényleg csak akkor mennek ki.
Aki a színpadon áll, azzal mindez megtörtént. Nem könnyű ám kiállni ismeretlen emberek elé, és eljátszani nekik az életét. Aztán kialszanak a reflektorok. Hazamennek a nézők. Ő is. Holnap közmunkanap.
FOTÓK: KOVALOVSZKY DÁNIEL
Éljen soká Regina! címmel mutatta be a Trafóban szomolyai közmunkások egy csoportja azt az előadást, amely a most először színpadra álló nyolc roma asszony személyes élményei alapján készült. A telt házas színházi produkciót – amely a Sajátszínház.org elnevezésű projekt keretében, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával jött létre – vastapssal fogadta a budapesti közönség. Az előadás szereplői: Báder Renáta, Horváth Róbertné (Rita), Horváth Zsanett, Kállai Gergőné (Vali), Lakatos Rudolfné (Noémi), Orgon Ilona, Suha Judit, valamint a Krétakör profi színésze: Sárosdi Lilla. A dialógusokat Gyulay Eszter írta, az előadást Romankovics Edit rendezte.
FOTÓK: KOVALOVSZKY DÁNIEL
