Csalóka napfény
Kár ezért a kulisszaszaggató címért: Miniszterek gatyában. Nemcsak azért, mert filológiailag sem felel meg a valóságnak (Miniszterek, politikusok, írók, színészek és sokan mások fürdőgatyában – ez volna a korekt cím), hanem mert ezzel a Louis de Funes-t idéző vígjátékcímmel éppen a tárlat lényege tűnik el. Tudniillik összekeveri az intimpistáskodást az intimitással – pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Szerencsére maga a kiállítás nem teszi ezt. Ahogy nem tette a Gellért fürdő egykori úszómestere, Pusztai Sándor sem, aki csaknem egy évtizeden át fényképezte a fürdő törzsvendégeit, pusztán a maga örömére.
Amennyire meg tudom ítélni, Pusztai urat nem vezette művészi ambíció, nem alkotott, csupán dokumentált. Egy világot akart megörökíteni, amelyet jól ismert, amelyet szeretett, s amely rövidesen örökre eltűnik a történelem hullámmedencéjében. (Ha megengedhetünk magunknak egy ilyen hasonlatot.)
S minthogy e világ (egyéb tereken ünnepelt) szereplői is jól ismerték és szerették Pusztai urat, s tudták, a képek nem kerülnek a széles nyilvánosság elé, nem pózoltak, nem viselkedtek, nem szerepeltek ezeken a képeken. Csak voltak: elnyúlva egy pléden, törökülésben üldögélve, bámulva, ahogy alakult. Ettől van e kollekciónak különös értéke. És persze attól a csalóka napfénytől, amely a harmincas éveket beragyogja.
A Mai Manó igazi strandéletet szervezett a most előkerült képek köré.
Megérdemlik.
Megérdemeljük.
