Csak a teste
Marafkó Lászlótól megszokhattuk, hogy az irodalom minden ágában kipróbálja magát. Publikál regényeket, verseket, novellákat, tárcákat, emlékiratokat és még annyi minden mást. Az biztos csak, hogy az életmű évről évre irigylésre méltó ütemben gyarapszik a Marafkó-rajongók nagy örömére.
Ezúttal egy különös, zavarba ejtően többszólamú könyvvel lepett meg minket a szerző. A többi néma csont című kötet (ez is visszatérő Marafkó-motívum, könyvei címéül szokatlan nyelvi leleménnyel egy új formációt állítani elő, például Múltidőző, Holnapoló, Égforduló) a szerző műfaji meghatározása szerint „szociokrimi”, ami szintén marafkói találmány, a magunk részéről úgy fejtenénk fel, hogy szociológiai mélységekbe hatoló nyomozás egy rejtély után. A könyv egyik nagy ötlete, hogy sokáig igazi kriminek mutatja magát, holott a nyomozásnak nem lehet egyértelmű eredménye (minthogy egy máig megfejtetlen, valóságos történetet beszél el, illetve gondol tovább), s az olvasó, aki kedvvel veti bele magát a bűnügyi történetbe, csak a regény közepe táján kezdi megsejteni, hogy a tét (ti. a regény tétje) sokkal nagyobb annál, mintsem hogy egyszer majd megtalálják a tettest.
2007 május elsejéről másodikára virradóra máig ismeretlen tettesek feltörték Kádár János sírját a Kerepesi temetőben, és magukkal vitték a hajdani pártfőtitkár csontjait. Marafkó László a nyomozást rekonstruálja, persze a regényíró eszközeivel. (Nem tudom, mennyit sikerült megismernie a valódi nyomozati eseményekből a szerzőnek – ne feledjük, évtizedekig újságíróként dolgozott –, nekünk elég annyi, hogy rendkívüli elhitető erővel mutatja be, fejti fel a lehetséges szálakat.) A regény végére főhőse, Spán Gábor nyomozó rájön ugyan a megoldásra, de a csontokhoz nem jut közel. Azok csak évtizedek múltán kerülnek elő, egy építkezés kapcsán, de, mondjuk így, csak napvilágra jutnak, nem pedig nyilvánosságra.
De a regény igazi erénye a jellemábrázolásban, a történet szereplőinek bemutatásában, sokféle motivációjuk felrajzolásában van. Azaz a „szocióban”.
