Cirkuszi porondmester, vagy véreskezű diktátor – Bödőcs Tibor szerint van, hogy egy és ugyanaz

Bödőcs Tibor idén októberben már a harmadik kötetével jelentkezett, a Mulat a Manézzsal pedig ismét csak egy új oldaláról ismerhettük meg Magyarország első számú stand-uposát. Bödőcs köteteinek zsánerugrásai folyamatosan újabb és újabb stílusokkal ismertetik meg az olvasókat. Első, Addig se iszik című könyvében irodalmi paródiák szerepeltek, amelyek leginkább az literatúra szerelmeseinek voltak címezve. Második könyvében, a Meg se kínáltakban már nem átiratok vannak, némileg személyes ihletettségű történetében az író egy be nem teljesült tehetség élettörténetét mutatja be.

Harmadik kötete pedig egy kendőzetlen, vulgáris, mégis míves politikai szatíra, melynek sorai között az olvasó könnyedén hasonlóságokra lelhet a jelenlegi magyar felső vezetéssel, az Orbán-kormány politikai elitjével, de úgy ámblokk a populista rendszerek működésével. A Mulat a Manézs viszont nem egyszerűen a politikai fricskákról szól: bemutatja a diktátor mögött rejlő embert – már ha van olyan –, felteszi a kérdést, hogy vajon a rendszer teszi-e rosszá az embert, vagy épp hogy az ember képes megkorrumpálni a szisztémát; nyelvezete pedig egyszerre idézi meg a vidék tájszavait, a modern szlenget és mindent, amitől utánozhatatlan és egyedi a magyar nyelv. Könyvajánló.

Fotó: Lányi Örs - 168.hu

Azok számára, akik már régebb óta követik a búcsúszentlászlói humorista karrierjét, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Bödőcs nem épp rajongója a jelenlegi politikai rendszernek. Estjeiben és köteteiben is többször hangot adott már nemtetszésének, azonban sokkal komolyabb szinten, mint ahogy teszi azt napjaink közbeszéde. Stand-up estjeiben természetesen nem tud olyan magasságokba jutni e téren, mint köteteiben, és olvasva a Mulat a Manézst, azt is mondhatnánk, hogy ilyen erős kormánykritikát nem hallhattunk az elmúlt tizenegy évben. Mindezt úgy, hogy egyszer nem hangzik el a könyvben Orbán Viktor, a Fidesz, sőt még Isten neve sem – az egész cselekmény egy kitalált cirkuszállamban, Hettikániában szökken szárba.

A cselekmény főszereplője a korosodó diktátor, bizonyos Luigi King, aki tökéletesen testesíti meg a modern autoriter rendszerek kirakatemberét, vezetőjét. Valahogy olyan érzése van az olvasónak, mintha egyszerre látnánk személyében megtestesülni a korábbi venezuelai zsarnokot, Hugo Chavezt, kommunikációja és politikája alapján pedig Donald Trump mellett Orbán Viktor karaktere is felsejlik. A macsókráciát 30 éve vasszigorral, irányító Luigi a cirkusz köré építette fel rendszerét, a különböző hasonlatokon keresztül pedig tökéletesen rá lehet ismerni az egyes országgyűlési és hivatali tisztségviselőkre, komplett minisztériumokra és azon politikai csapásirányokra, amelyek mindennapjaink részét képezik.

A porondmester tanácsadójában, Szurkovicsban is számos kormányzati háttér- és megmondóember körvonalazódik, mintha a Rogán-Habony-Szájer hármasból gyúrta volna össze a „tökéletes" politikai stratégát a szerző.

A mindösszesen 200 oldalas könyv Hettikánia néhány napját mutatja be, ahogy a nép, annak vezetője és a politikai klientúrája a rendszer 30 éves ünnepségére készülődik. Az hacacáré azonban számadásra készteti a önkényúrt és csapatát, elmélkedéseiken, beszélgetéseiken és visszaemlékezéseiken keresztül pedig tökéletes képet kapunk a cirkuszállam politikai rendszeréről, az elit életviteléről és az elnyomott nép lelkületéről is. Kommunikációját és politikáját tekintve Hettikánia hasonló sajátosságokkal bír, mint a jelenlegi Magyarország és a szerte világban fellelhető populista rendszerek; durván eltúlzott hasonlóságokkal felhívva a figyelmet a szisztéma hibáira. A folyamatos ellenségkép-gyártás, a női jogok szülésre történő korlátozása, a kultúra kisajátítása mind-mind fellelhető a történetben. A cirkusz államvallása történő emelése pedig a kereszténység, konzervatívság hirdetésén túl némileg párhuzamot mutat az Orbán-rendszer futballpolitikájával is.

Fotó: Lányi Örs - 168.hu

A legfőbb hasonlóság mégis abban látszik Luigi King – és persze Szurkovics – rendszere mögött a való világban is sok helyen fellelhető populista diktatúrákkal, hibrid rezsimekkel, hogy minden döntés, minden gondolat, minden pénz egyetlen kézben összpontosul. Jól mutatja ezt a könyv azon része, amikor a diktatúra jubileumi ünnepsége után egymásnak adják az ajtót a politikai káderek, támogatás után rimánkodva a hőn áhított, mindennél nagyobbra tartott vezetőnél. Senki nem mer ellentmondani, senki nem kérdőjelezi meg kijelentéseit. Kivéve persze közeli hozzátartozóit, a családját – akik azonban a túlélés érdekében egyetlen szót sem szólnak, hangosan. A nép lelki állapotát jól mutatja, hogy a hétköznapi polgárok valóban megváltónak tartják Luigi Kinget. Ennek egyetlen eszköze a néppel jól rezonáló kommunikáció:

„Sulykold, milyenek, és olyanok lesznek! Szót fogadni majdnem mindenki, parancsolni csak kevesen tudnak. Nem az a kérdés, hogy szegények-e, hanem hogy kit hibáztatnak érte” 

– olvasható a kötetben visszaemlékezésként, amint Szurkovics politikai terveit vázolja a leendő vezetőnek. Ahhoz pedig, hogy aktuálpolitikai áthallásokat fedezzünk fel, nem is kell napi szintű hírfogyasztónak lennünk.

„Hogy merre haladsz, nem tudhatod, de sulykold, hogy jó irányba! Az értelmetlen beruházások értelme az értelmetlenségük” – olvasható az újabb instrukció a politikai spindoktortól.

A Mulat a Manézs nyelvezetét tekintve egy igazi korszakos mestermű. Bödőcs korábbi köteteiben és önálló estjeiben is felfedezhettük már a tájszavak hangsúlyozását, azonban ez töredéke sem volt annak, amit ez a könyv elér. Szinte minden oldalon hemzsegnek az olyan szavak, amelyet egy-egy átlagember jó ha egyszer hall, vagy lát leírva életében. Ez a fajta nyelvi diverzitás pedig csak úgy vonzza az olvasó figyelmét; szórakoztatja, megnevetteti és persze edukálja. Fontos azonban kiemelni, hogy mindez hatalmas ellentmondást mutat a főszereplő, Luigi kommunikációjával – ami egyébként kísértetiesen emlékeztet Donald Trump meggondolatlan, nőgyülölő, xenofób kijelentéseire, férfiasságát bizonygatni vágyó kivagyiságára. A rendszer összetettsége és Luigi karaktere hasonló ellentmondást mutat, amelyről a könyvben így diskurál a köznép: „Beszélik, hogy Luigi minden könyvet olvasott, az egyszerű embert csak megjátssza. Nem, Porondmesterünk valóban egyszerű és bölcs, hisz olvasni sem tud, ezért szónokol mindig, úgymond, fejből.”

Fotó: Lányi Örs - 168.hu

A végkifejletben azonban feltűnik az ilyen és ehhez hasonló tekintélyelvű rendszerek, és az azt vezető emberek tragédiája. Luigi ugyanis tulajdonképpen arra vágyik, hogy elsodorja a forradalom, valaki végre megkérdőjelezze, és elengedhesse a mindennapi teendőket. De mivel ezt senki nem teszi meg, ezért önpusztításba, szexuális visszaélésekbe, hedonizmusba, fékevesztett ámokfutásba menekül – és senki, de senki nem képes megállítani. Emiatt azonban biztosan nem fogja sajnálni az olvasó a főszereplőt, ugyanis Luiginál visszataszítóbb, szexistább, rasszistább, önpusztítóbb embert még nem nagyon tudott felmutatni a világirodalom. Minden tettével saját egóját fényezi, minden cselekedetéből sugárzik a rossz szándék, a leszaromság.

A Mulat a Manézs úgy kellett a magyar közbeszédnek, mint egy pohár víz a sivatagi túra kellős közepén. Művészi képeivel épp annyira fogalmaz meg kritikát a rendszer felé, mint amennyire hasonlataival kifigurázza, nevetségessé teszi a rendszer egészét és az abban szereplőket. A nyelvi emelkedettség miatt azonban nagy valószínűséggel nem fog mindenkihez eljutni a mögöttes tartalom – a mondanivaló egyszeregye. De talán nem is csak ez volt a cél. Talán az is, hogy még ha sokszor depresszív és rossz is kis hazánk közérzete, akkor is mosolyt csaljon a kötet az ember arcára, és némileg öniróniát gyakoroljunk. Ezt pedig mindenkinél el fogja érni a Mulat a Manézs betűin keresztül a búcsúszentlászlói humorrámszesz.

(Kiemelt kép: Lányi Örs - 168.hu)