Beosztás és tekintély
„Bárdolatlan és botrányos eljárás volt, amely az ügyészi kar nyilvános arculcsapásával tekinthető egyenértékűnek.” Bócz Endre ír így, most megjelent önéletírásában arról, hogyan mondott neki és hét megyei főügyész kollégájának búcsút nem sokkal legfőbb ügyészi kinevezése után Polt Péter.
A volt budapesti főügyész hangsúlyozza: nem érte személyes sérelem, elfogadhatónak tartotta az érvet, hogy a készülő reformokhoz az új országos vezető új embereket keresett. Kapcsolata korrekt volt Polttal, akit még fogalmazó korából ismert. Bócz Endre azt nehezményezte, hogy felrúgták a királyi ügyészség fennállása óta követett szokásokat, nem búcsúzhatott el állománygyűlésen. Egy fogadáson, suttyomban csúsztatták a zsebébe a papírt, amelyben ez állt: holnapután már nem kell dolgozni jönni.
A szervezet tartozott volna egy köszönömmel – állapítja meg hűvösen a volt főügyész, akinek önéletírása bizonyítja, a Kádár-korszakban is tartotta magát esküjéhez: életemet a jog és az igazság szolgálatára szentelem.
A szerző sikeres budapesti ügyvéd fiaként született 1937-ben, családja a világháború után protestáns szellemiségén és konzervatív-liberális világlátásán kívül szinte mindenét elveszítette. A kiválóan tanuló fiatalembert tehát az egyetemre sem vették fel, míg a Tokodi Mélyfúró Vállalat segédmunkásaként sztahanovista oklevelet és Kiváló Dolgozó kitüntetést nem szerzett.
Bócz Endre negyven év ügyészségi gyakorlatát felelevenítő, jó stílusú könyve egyszerre fordulatos korrajz és színes jogtörténeti olvasókönyv. Megtudjuk, hogy a hatvanas évek elején milyen dilemmái voltak az úgynevezett galeribűnözés elleni intézkedéseknek, és a „természet elleni fajtalankodás” tényállásának, de ahogy a fejezetek és történetek sorjáznak, bepillanthatunk olyan ma is aktuális kérdések ügyészségi hátterébe, amilyen a titokvédelem, a kiszivárogtatások ügye, az előzetes letartóztatások gyakorlata vagy a tanúvédelem.
Bócz Endre önéletírása több mint félezer oldalas bizonyítéka a szerző hitvallásának: „Tisztességes munkával is lehet érvényesülni, tekintélyt pedig nem a beosztás (és a vele járó hatalom) ad, hanem a hatalom mértéktartó gyakorlása révén szerezhet valaki átmeneti tekintélyt egy beosztásnak.”
