Az utolsó interjúzó Albert Györgyivel: valósággal megszakadt a szívem!

– Tényleg ez a neve, hogy Joshi Bharat?

– Igen.

– Szerintem ez ma a legmagyarabb név a médiában. Benne van az, hogy Józsi és az, hogy barát.

– Amikor 1980-ban bábszínészként Magyarországra jöttem, volt egy segítőm, aki tolmácsolt, s ő már a reptéren azt mondta, ez a név, hogy Bharat, Magyarországon nagyon jól hangzik. Ráadásul a barátság számomra valóban fontos, olyan ember vagyok, aki sokat foglalkozik a közvetlen környezetével, családjával, barátaival.

– Szóval ez a név totális véletlen.

– Igen, bár én hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik velünk, az élet nem mindig logikus.

– Ön új arc a médiában, pedig úgy emlékszem, már a nyolcvanas évek óta járja az országot beszélgetős műsoraival.

– Magyarországon bábszínészként kezdetem, de mindig szívesen beszéltem Indiáról, kulturális gyökereimről. Így egyre gyakrabban előadásokra, beszélgetésekre hívtak az ország különféle művelődési házaiba. Olyan társaim voltak ezeken a találkozókon, mint Hobo vagy Nagy Bandó András. Legalább öt-hatszáz ilyen találkozóm volt. Általában este hétkor kezdődtek az előadások, de néha csak hajnali kettőkor értek véget.

– Mi érdekelte a közönséget?

– Látszólag csak az, hogy mi az, hogy Kelet, mi az, hogy India, de leginkább, hogy mit jelentenek az ő legszemélyesebb problémáik az én szemszögemből. Indulatos, sőt őrjöngős fiatalember voltam sokáig, de ezeken a beszélgetéseken valahogy megváltoztam, átfinomultam.

– Ezek után következetek a tévéadók?

– Igen, először az MTV és most a TV2. Ötvenkét éves vagyok, és úgy érzem, most kerültem abba a helyzetbe, hogy a TV2 délutánonként jelentkező új beszélgetős műsorában a maximumot tudom kihozni magamból. Azt szeretném, ha minden műsoromban valami jó dolog történne.

– A minőség és a kereskedelmi szempont kizárhatja egymást?

– Szerintem jó tettekkel is lehet jó műsort és magas nézettséget produkálni. Az embereket általában véve nem érdeklik az úgynevezett filozofikus műsorok. Egy talk-show-nak nézhetőnek kell lennie, néha-néha szórakoztatónak is, de fontos, hogy a szórakoztatás érdekében ne toljuk le a gatyánkat. Hiszek abban, hogy a legegyszerűbb emberi történetek is nagyon érdekesek lehetnek. Életünket nem az eget rengető problémák, hanem a mindennapi gondjaink-örömeink töltik ki. Engem gyerekkorom óta érdekelnek az emberi sorsok. Mindig figyelem az emberi arcokat. Ki lehet ő, milyen sors, milyen történet lehet mögötte? A stúdióban is az foglalkoztat, hogyan alakíthatom ki vendégeimmel a legközvetlenebb beszélgetést. Ha sikerül, akkor nem csak egy-egy emberrel, hanem magáról a problémáról is beszélhetünk, s annak filozofikus vonatkozásairól is.

– Az Ön műsorának szlogenje: „Ha úgy érzi, hogy problémájával egyedül maradt, és élete már kilátástalannak tűnik, akkor Önnek Joshi Bharat segítségére van szüksége.” Az ilyen típusú műsorokba a vendégek néha csak a honorárium miatt jelentkeznek. Biztos, hogy őszintén válaszolnak a kérdésekre?

– Volt egy-két jelentkező, akivel nem tudtam mit kezdeni. Eldöntötték, hogy védekezni fognak, mert önmaguk előtt sem vállalták problémáikat. De a szemük olyankor sem hazudott. Látszólag nem tudtam velük mit kezdeni, de a szemükből értettem mindent, és azt hiszem, a nézők is.

– Így volt ez Albert Györgyivel is, aki gyakorlatilag Önnek adta utolsó interjúját?

– Györgyit mindig nagyra becsültem, s amikor a műsorban beszélgettünk, valósággal megszakadt a szívem, de én ezt nem mutathattam ki. Nagyon átéreztem a szomorúságát.

– De őszintén válaszolt a kérdésekre? Nyitott volt arra, hogy felrázzák?

– Amikor az interjú után újra beszélgettünk, kiderült, hogy pontosan megértette a kérdéseimet, úgy érezte, hogy szellemileg nagyon közel állunk egymáshoz, hiszen ő is Indiában nőtt fel. Ő is Lennon-rajongó és én is.

– És a kamerák előtt?

– Ott is nagyon őszinte volt először, de aztán lassan bezárkózott.

– Így is megrázó beszélgetés volt... hol tart most az új műsorsorozat?

– Most vagyunk túl a harmadik sorozaton, de még mindig nagyon lámpalázas vagyok. Előtte, közben utána, mindig.

– Az ilyesmin a felkészülés segíthet.

– Igen, de ronthat is. Mivel nem vagyok profi riporter, nem ragaszkodom megrögzött módszerekhez. Mindig a pillanatnyi helyzet és helyzetfelismerés érdekel. Györgyi azt mondta: nem készültem fel belőle eléggé. Azt válaszoltam, de igen készültem, csak nem akartam a leckét felmondani. Egy jó beszélgetésben minden mondat adja a következő mondatot. Az érdekel, milyen vagy most, hol tartasz ma, ebben a pillanatban. Hiszek abban, hogy minden beszélgetést a nulláról kell kezdeni, s nem hiszek el semmit, amit előtte mondtak.

– Hiszem, hiszed, hiszik… Ez világnézeti kérdés?

– Hindunak születtem és úgy is nevelkedtem, de legközelebb hozzám az Indiában honos vallások közül a zen-buddhizmus áll. Világnézetem lényege a fejlődés. Az embernek egész életén át fejlődnie kell.