Az ideológia rémuralma

Magyar írókat hívtak meg: Dalos Györgyöt, Kertészt, Konrádot, Nádast és Ungváry Rudolfot. Ám a berlini Magyar Ház igazgatója, Kurucz Gyula hevesen tiltakozott: „Csupa másodrangú író... akik nincsenek abban a helyzetben, hogy a magyar ügyet képviseljék.”

Értik. Alighanem a magyarságteljesítményükkel lehetett baj... Hisz azt is hozzátette a nagyon Magyar Ház nagyon igazgatója, hogy „mind a Konrád bandája”.

Ez hangos feltűnést keltett. Ott. Németországban.

Majd Ungváry Rudolf szavait követően felállt egy bizonyos dr. Barla-Szabó László nevű disszidens úr, és elmondta: most a magyar zsidók majd jól megisszák annak a levét, hogy Rákosi és bandája zsidó volt. Olyan nincs, hogy nem isszák meg!

Állt már itthon a médiaháború. Barla-Szabó az ébredő Vasárnapi újság vendégeként törölgethette a port a kristályéjszaka emlékéről. A német megütközést, valamint saját keserűségét pedig a kulturális hetilapban, a Gondolat-Jelben tette szóvá Kertész Imre.

És semmi nem maradt megtorlatlanul. A Gondolat-Jel készítői fegyelmit kaptak. „Bölcsnek és műsorának amúgy is repülnie kell a hungarista Magyar Rádióból, már réges-rég eldöntött kérdés...” – írta Genfbe legkiválóbb kritikusának, Eva Haldimann-nak, a Neue Zürcher Zeitung munkatársának 1994. január 30-i levelében Kertész Imre.

(Utóbb kiderült, a Nobel-díj-bizottság nem Kurucz Gyula állításait ítélte ércnél maradandóbbnak. Tegyük hozzá: Kertész ma is a – nyilván másodrangú – Rowolth Kiadónál publikál. Kurucz a Kairosznál.)

Azt is írja Kertész, hogy a Gondolat-Jelben elhangzott beszélgetés írott változatát már nem tudja elküldeni Frau Haldimann-nak, hisz a rádió ideiglenesen vezérlő tábornoka eltiltotta a 168 Óra című újságot a hétvégi politikai és kulturális műsorok újraközlésétől.

A Magyar Rádió élén Csúcs László, a kormány élén Boross Péter, a kultúra élén Mádl Ferenc. A belügyeket Kónya Imre, a külpolitikát Jeszenszky Géza, az igazságot Balsai István kormányozta. Még néhány hétig.

(Kertész Imre: Haldimann-levelek. Magvető Kiadó.)