Az emlékezés művészete
Portréíróról portrét írni szinte lehetetlen feladat. Vajda Miklós lektor, szerkesztő, műfordító életében mintha mindig mások lettek volna a főszereplők. Keresztanyja Bajor Gizi volt, gimnáziumi osztálytársa többek közt Abody Béla és Latinovits Zoltán. Ha igaz, hogy mindenki addig él, amíg emlékeznek rá, sokan köszönhetik „halhatatlanságukat” Vajdának. A nyolcvanegy éves szerzőnek nemrég jelent meg Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon című kötete, amelyben Pilinszky Jánosról, Ferenczy Béniről, Orbán Ottóról és Vas Istvánról is mesél, szigorúan őszinte történeteket. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
Vajda Miklós amolyan irodalmi mindenesként egész életében mások írói pályáját egyengette. Csak nyugdíjazása óta ér rá arra, hogy végre saját művekbe kezdjen. Három évvel ezelőtt, 78 évesen debütált: az Anyakép amerikai kerettel című dokumentumregényéért 2010-ben Szépíró díjat kapott, s a könyvet németre is lefordították. A rangidős pályakezdő író idén adta ki összegyűjtött portréit. S noha munkásságáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta, legnagyobb alkotásai valószínűleg a barátságai voltak.
Bárónő gyermeke
„Szerencsés pillanatban születtem: még éppen sikerült igazi nagypolgári gyerekkorban részesülnöm, mielőtt mindent elmostak volna a század roppant, szennyes hullámai” – írta a műfordító egyik rövid önéletrajzában. Édesapja, Vajda Ödön a Habsburg Királyi Családi Alapítvány és az Est Lapok jogi képviselője volt. Az irodalmi, színházi körökben is forgolódó sztárügyvéd 1920-ban vette feleségül a Nemzeti Színház ifjú csillagát, Bajor Gizit. Szerelmi házasságuk néhány év múlva válással végződött, ám a barátságuk megmaradt. Később egy bálban Bajor Gizi mutatta be exférjének az erdélyi arisztokrata családból származó Csernovics Juditot, és az éppen magányos ügyvédnek azt súgta: „Ezt a nőt vedd feleségül!” Vajda hamarosan tényleg nőül vette a gyönyörű lányt. Fiuk, Miklós 1931-ben született, és a keresztanyja Bajor Gizi lett.
A család budai szalonjában sok híresség megfordult. Gyakori vendég volt náluk Kozma Miklós korábbi belügyminiszter, Kállay Miklós majdani miniszterelnök, valamint Heltai Jenő, Hatvany Lajos, Szabó Lőrinc, Cs. Szabó László, Tamási Áron is. Amíg az urak, hölgyek politikáról, művészetről társalogtak, a kisfiú a fräuleinnal töltötte estéit. A pezsgő otthoni társasági életben Miklós magányosan cseperedett föl.
Aztán 1944-ben minden megváltozott. Az országban már dúlt az antiszemitizmus, amikor a fiú édesanyjától megtudta, hogy félzsidó. Apja még a század elején kikeresztelkedett. A nyilaspuccs után az ügyvédnek bujkálnia kellett, Miklóst és édesanyját pedig Bajor Gizi villájában tartóztatták le. Bevitték őket a nyilasok főhadiszállására, ahol „antropológiai vizsgálattal” akarták megállapítani, hogy a fiúban több-e a zsidó vér, mint az árja. A végzetes „vizsgálattól” Bajor Gizi mentette meg: a svéd követtel beállított a Városmajor utcai nyilasházba. A színésznő ragyogása még Szálasi pribékjeit is elbűvölte, így elengedték a védenceit.
Vajdáék túlélték a háborút, az apa is megmenekült, de a megpróbáltatásokba belebetegedett, és 1946-ban meghalt.
Az úri élethez szokott anya presszót nyitott a belvárosban, hogy eltartsa fiát. Miklós a cisztercita gimnáziumba került, s csöppet sem bánta, hogy a nagypolgári életének vége szakadt. A lázadó kamasz a társadalmi egyenlőség és a demokrácia eszméiért lelkesedett, miközben Rákosi diktatúrája felé sodródott az ország. A politikai őrületet csak sok nevetéssel lehetett kibírni. Az osztály mókamestere Abody Béla volt.
A diákok Abodyék nyaralójában dolgozták ki világmegváltó „leányfalusi téziseiket”, és polgárpukkasztó játékaikban nem ismertek határt.
A csínytevésekben gyakran részt vett osztálytársuk, Latinovits Zoltán is. Barátjával, Miklóssal rendszeresen jártak színházba, operába. Az iskolában diákszínkör is működött. Egyik előadásukban Latinovits is kapott egy kisebb szerepet, noha zavarában a közönségnek félig háttal motyogta el pár mondatát. Bajor Gizi is eljött a bemutatóra. A darab végén odament Zoltánhoz, és azt mondta neki: „Maga menjen színésznek!” Latinovits sok évvel később a Ködszurkálóban írta meg, hogy azon az estén dőlt el a sorsa.
Vajda Miklóst 1949-ben vették fel az ELTE francia–angol szakára. Folyékonyan beszélte mindkét nyelvet, de származása komoly hátrányt jelentett a népi káderekkel szemben. Ez volt a szakérettségis munkás-paraszt fiatalok első évfolyama. Akadt közöttük, aki Miklóstól kérdezte meg az első francia irodalomtörténeti órán: „Te, ez a tanár milyen nyelven beszél?”
Vajda elsőéves volt, mikor anyját letartóztatta az ÁVH, és koholt vádakkal bíróság elé állították. Az ügyről készült jegyzőkönyvben külön kiemelték: „Az espressótulajdonos anyai ágon bárónő gyermeke.” Miklósnak ismét a keresztanyja segített, hogy folytathassa a tanulmányait. Közben a színésznő egymás után írta könyörgő leveleit „drága jó Rákosi Mátyásnak”, hogy fogadja őt, és adjon kegyelmet barátnőjének, Vajda Ödönnének. A kommunista vezér végül találkozott Bajorral, és ő sem tudott neki ellenállni: ideiglenesen szabadon engedték az akkor már Márianosztrán raboskodó asszonyt.
Közjátékok
Csakhogy váratlanul meghalt Bajor Gizi, és Miklós édesanyját visszavitték a börtönbe. Később Gobbi Hildának is sikerült őt kihoznia a rácsok mögül – majd kitört az ötvenhatos forradalom. A leverése után Vajda Ödönnének menekülnie kellett az országból. A börtönbüntetése még nem telt le, és úgy döntött: inkább meghal, mint hogy harmadjára is bezárják. Megbeszélte a fiával: együtt emigrálnak Amerikába. Mindkettőjüknek sokkal jobb lesz ott. Csak az indulás előtt mondta meg anyjának Miklós: ő nem megy. Neki a magyar irodalom a hivatása.
A Szépirodalmi Könyvkiadó lektora lett. Bár az ottani irodalmi vezető, Illés Endre is régi családi barátjuk volt, 1958-ban – a politikai tisztogatások idején – olyan káderlapot írt a lektorról, hogy azonnal kirúgták a kiadóból, és sehol nem kaphatott állást. Vajda főleg fordításokból élt, az angol, amerikai szerzők regényeit, darabjait tolmácsolva úgy érezte: mások művei által ő is szabadabb lehet. Lefordította például Miller Közjáték Vichyben című drámáját is, amelyet 1965-ben bemutattak a Vígszínházban. Főszereplője a régi barát, a közben színészóriássá érett Latinovits Zoltán volt.
Hosszú évek nélkülözései után Vajdának Boldizsár Iván ajánlott állást: irodalmi szerkesztőnek hívta a The New Hungarian Quarterly című, itthon megjelenő, angol nyelvű periodikához. Vajda Miklósnak köszönhető, hogy Vas István, Pilinszky, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor verseit – angol és amerikai költők fordításában – publikálta a lap, amely sok magyar szerzőt indított el a világhír felé.
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)
