Az elfelejtett hős
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány a napokban adta át Kossuth- és Széchenyi-díjas művészeknek, tudósoknak az újonnan alapított, életjáradékot is jelentő Ocskay-díjat.
A díjazottak között van Gergely Ágnes költő, műfordító, Harkányi Endre színművész, Konrád György író, Szinetár Miklós színház- és filmrendező, Ungvári Tamás író, műfordító, irodalomtörténész.
Rózsa Péter, a Mazsök kommunikációs vezetője a 168 Óra kérdésére elmondta: a díj átadása hosszas előkészítő munkával járt, a szervezet több mint egy éve kezdett tárgyalásokat a Miniszterelnökséggel, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg Ocskay Lászlóról, akit „elfelejtett hősként” is szoktak említeni.
A kitüntetettek társadalmi és szakmai súlya egyben tisztelgés a díj névadójának személye előtt.
Rózsa Péter azt is említette: a díj kapcsán szeretnék elérni, hogy Ocskay László helyet kapjon a kollektív emlékezet történelmi hősei között. A nemesi családban született Ocskay Lászlót 1943-ban zsidó barátja beszélte rá, hogy önkéntesként vállalja el egy munkaszolgálatos század parancsnokságát. Ocskay csaknem két és fél ezer embert mentett meg a vészkorszak idején. Az Ocskay által megmentettek között volt Kadosa Pál zeneszerző, Ráday Imre színész, Kellér Dezső humorista.
– Abban a szerencsének is szerepe volt, hogy Ocskay László védenceinek végül nemcsak a deportálást és a nyilas terrort, de a szovjet lágereket is sikerült megúszniuk. Ocskay László 1948-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. 1966-ban bekövetkezett haláláig éjjeliőrként dolgozott. Szerény körülmények között élt, elfeledve – tette hozzá Rózsa Péter.