Az angyalszárnyat le kell-e adni a ruhatárban?

A szegedi Móra Ferenc Múzeumban látható bibliai műkincskiállításhoz kapcsolódóan adventi angyaltalálkozót rendeznek szerdán - tájékoztatta Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

2008. december 2., 15:39

A Látta Isten, hogy jó című bibliai műkincskiállításhoz kapcsolódóan a karácsonyi készülődés jegyében három komolyzenei programmal várja látogatóit a kulturális intézmény. Szerdán este Gorbunova Natália hárfaművész és tanítványai koncerteznek, december 10-én Petrás Mária népdalénekes, december 14-én pedig a Weiner kamarakórus lép föl a szegedi Kultúrpalotában - mondta el a muzeológus.

Az adventi hangulatú előadások közül a hárfa koncert ígérkezik a legkülönlegesebbnek. Ennek főszereplői az angyalok lesznek. Nem csupán a fellépő gyermekek viselik majd az Isten küldötteinek ruháját, de a látogatókat is erre biztatják a szervezők. A zeneszámok mellett angyalokkal kapcsolatos versek és mesék is elhangzanak majd, amelyek e lények születéséről, feladatairól és természetéről szólnak - írta az MTI.

Medgyesi Konstantin elmondta: a mennyei hírnökök hangszerének tartott hárfa az emberiség egyik legősibb pengetős zeneszerszáma. Minden földrészen megtalálható, és már az egyiptomiak is ismerték. Elbűvölő hangja a mennyországot idézi, mely képzeletünkben az angyalok lakóhelye is. A Biblia szerint az angyalok Isten által teremtett, de örökké létező, természetfeletti lények, akik önálló személyiséggel rendelkeznek. Az Úr akaratát teljesítik mindig, üzeneteket továbbítanak, védelmezik az embereket, különösen a gyerekeket. A keresztény felfogás szerint nincs nemük, a zsidó hagyomány hímneműnek tartja őket. Mindenkinek van egy őrzője, aki szeretettel segíti a mindennapok történéseiben védencét. Nem korlátozza őket idő és tér, és megszámlálhatatlanul sokan vannak. Legismertebbek közülük a főangyalok, Mihály, Isten seregének vezetője, Rafael, a gyógyító és Gábriel, a hírhozó, aki Szűz Máriával tudatta a Megváltó születését.