Művészfogadalmak – Áfra János: A környezettudatosság túlmutat a pártérdekeken
– No akkor valljon színt: az akció meghirdetése előtt mennyire élt környezettudatos életet?
– Legalább egy évtizede próbálok környezettudatosan létezni. Fokozatosan alakult ki, azzal kezdődött, mint bárki másnál: nekiláttam szelektíven gyűjteni a hulladékot. Ez mára odáig jutott, hogy a lakásomban, amelyben ketten élünk a barátnőmmel, nagyjából egy hónap alatt telik meg háztartási hulladékkal a kuka. Csak azért visszük le sűrűbben a szemetet, mert már egy harmadáig telt kuka is nagyon büdös.
– Egy zacskó szemét egy hónap alatt? Hogy csinálják?
– Nagyon kevés húst fogyasztunk, a zöldséget-gyümölcsöt pedig egy úgynevezett önfenntartó gazdaságból szerezzük be. Egy hajdúböszörményi gazdaságtól közvetlenül vásároljuk a biozöldséget és a biogyümölcsöt, onnan hetente szállítják egy átadóhelyre (Debrecenbe, az Alternatív Közösségek Egyesületének központjába) a velük szerződő családoknak az idénytermékeket, mindig azt a hét-nyolcféle dolgot, amik éppen akkor érnek be. Ami ebből a fogyasztás után zöldhulladékként megmarad, azt pedig családon belül olyan állattartóknak adjuk át, akik képesek felhasználni.
– Ebből az életformából automatikusan még nem következik egy művészeti projekt meghirdetése. Mi volt a konkrét ok?
– Závada Péterrel felfigyeltünk arra, hogy a másik is gyakran oszt meg a közösségi médiában olyan tartalmakat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a klímakatasztrófához, és a beszélgetéseink során is rendre előkerült ez a téma. Mindketten aggódunk a kialakult helyzet miatt, ezért határoztuk el, hogy valamit muszáj tennünk. Nincsenek illúzióink, a Művészek a klímatudatosságért csupán egy apró lépés, nem váltjuk meg vele a világot, sőt, a kezdeményezést nem is aktivizmusnak vagy közéleti mozgalomnak tekintjük, hanem művészeti projektnek. Mi csak az elindítói voltunk, létrehoztunk egy csoportot, valamint megszerveztük a szeptember 19-i, Trafóban tartandó első közös rendezvényt, amely iránt több ezren érdeklődnek, és több százan jelezték a részvételüket. Nem lesz belépődíj, pontosabban csak annyi, hogy minden résztvevőtől várunk egy fogadalmat a saját életének környezettudatosabbá tételére vonatkozóan. Ami viszont igazán élővé és folyamatosan bővülővé teheti ezt a kezdeményezést, az a névre szóló kihívássorozat. Arra kérünk minden művészt, aki csatlakozik hozzánk, hogy osszon meg a közösséggel egy saját vagy egy más szerzőtől választott műalkotást, amely valamilyen módon kapcsolódik a klímakrízishez, továbbá arra, hogy tegyen egy nyilvános vállalást azzal kapcsolatban, miként változtat a saját életén – a jövőben jobban figyelve a környezettudatosságra –, egyúttal intézzen felhívást három művésztársához, és kérje meg őket, csatlakozzanak ők is.
– Mindenképpen új műalkotásokat várnak a csatlakozóktól?
– Nem, bármit megoszthatnak, ami szerintük kapcsolódik a projekt szellemiségéhez. Természetesen nagyon örülünk, ha kifejezetten erre az alkalomra készül egy új műalkotás. Már az első napokban többtucatnyian csatlakoztak, köztük olyan írók, költők, előadók, színészek, mint Kemény Zsófi, Kun Árpád, Lázár Domokos, Ott Anna, Peer Krisztián, Szalóki Ági, Szendrői Csaba, Szentesi Éva vagy Vecsei H. Miklós, hogy csak néhány nevet említsek.
– Ki fogja ellenőrizni a nyilvános fogadalmak betartását?
– Senki. Nem lesz zsűri vagy ellenőrző hatóság, mindenki kizárólag magának tartozik felelősséggel.
– Eddig melyek a slágerfogadalmak?
– Sokféle ígéretet tettek a művészek. Volt, aki vállalta, hogy mostantól csak csapvizet iszik, nem fogyaszt többé marhahúst, más azt, hogy nem vásárol olyan terméket, amely pálmaolajat tartalmaz, repülő helyett vonattal utazik, valaki a zoknin és a fehérneműn kívül egy évig nem vesz új ruhát, de akad, aki visszatér a papírzsebkendőről a textilre. Előfordulnak egészen kivételes fogadalmak is: a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület például azt vállalta, hogy összegyűjti az ehhez a témakörhöz kapcsolódó meséket, és még karácsony előtt megjelenteti egy önálló könyvben.
– Mit fogadott meg ön és az alapítótársa?
– Závada Péter azt fogadta meg, hogy nyilvános szereplései alkalmával többé nem fogyaszt palackozott italt, inkább kulacsot használ majd, gondolom. Már évek óta üvegkulaccsal jövök-megyek én is, és azt töltöm meg itallal, ha csak lehet, csapvízzel. Ami a saját fogadalmamat illeti: eddig sem ettem gyakran marhát, néha egy-egy hamburgert, de mostantól egyáltalán nem fogyasztok marhahúsból készült ételt. Az üvegházhatású gázok közül talán a metán a legkárosabb, ami legnagyobb mértékben a szarvasmarha-tenyésztés révén keletkezik.
– Értem én, hogy az akciójukat művészeti projektnek tartják, de azért ez közéleti szerepvállalás is egyben.
– Annyiban mindenképp, hogy az egyéni vállalások többsége óhatatlanul kapitalizmuskritikát is jelent, hiszen általában valamilyen lemondást fogalmaz meg ipari termékek vagy szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban. Az is közéleti vonatkozás, hogyha kellően nagy létszámú lesz ez a művészcsoport, annak szemléletformáló hatása lehet a társadalom szélesebb rétegeire. Minél többen vagyunk, annál inkább képesek lehetünk meggyőzni az embereket, hogy valós és súlyos problémáról van szó. Az érzékenyítést kulcskérdésnek tartom. Persze az a romantikus felfogás, amely szerint egy művésznek társadalmi hatást kell elérnie a műalkotásaival, mára már megkopott, mégis azt gondolom, hogy egy alkotó nem mondhat le teljesen a szemléletformálás lehetőségéről. Akikre hatni akar a műveivel, azokért felelősséggel is tartozik.
– De milyen szinten kell foglalkoznia egy művésznek társadalmi kérdésekkel?
– Ez egyéni döntés kérdése, egyetlen művész számára sem írható elő, hogy szükségszerűen foglalkozzon közéleti problémákkal. Nem szabad stigmatizálni senkit amiatt, ha fontos társadalmi ügyekben nem foglal állást nyilvánosan. De ugyanilyen fontos, hogy azokat sem szabad megbélyegezni, akik egy meghatározó közéleti kérdésben másképp gondolkodnak, mint mi, hiszen azzal feladjuk egymás megértésének, a diskurzusnak a lehetőségét. Azt sem tartom szerencsésnek, ha egy művész válogatás nélkül minden egyes társadalmi kérdésben hallatja a hangját. Ilyenkor mindig felvetődik, hogy inkább exhibicionizmusról van szó. De még ezt is árnyalnám: ha valaki képes a megszólalásaival a témától függetlenül folyamatosan figyelmet generálni, kihasználhatja ezt a képességét. Én inkább csak akkor szólalok meg, ha számomra kiemelten fontos ügyről van szó. A klímakatasztrófa például ilyen, és a sikeres indulás azt jelzi, hogy sokak számára az.
Akcióban a művészek
A Művészek a klímatudatosságért összművészeti kezdeményezés, amelyet Áfra János és Závada Péter azért indítottak el, hogy a magyar írók, költők, képzőművészek, zenészek, filmesek, táncosok, slammerek és színészek közreműködésével minél szélesebb körben hívják fel a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófára, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára, valamint hogy reflexív és reaktív platformot teremtsenek a közös problémák és a megoldási lehetőségek megvitatására. A projekt célja, hogy minél több terület képviselői fejezzék ki gondolataikat, érzéseiket az ökokrízissel kapcsolatban, és csatlakozzanak a mozgalomhoz. Fontos cél az általános felvilágosítás és a tudatosságra nevelés is. A szervezők először a szépírókat szólították meg, hogy vegyenek részt egy felolvasáson saját, valamelyest a témához kapcsolható verseik, prózáik előadásával. Erre a budapesti Trafóban kerül sor szeptember 19-én 20 órától. A felolvasás mellett egy, a klímakrízissel foglalkozó kerekasztal-beszélgetést is tartanak többek között Horváth Márk és Lovász Ádám filozófusok, Zilahi Anna képzőművész (xtro realm) és Hunyadi Réka kommunikációs szakember (Greenpeace) részvételével.
– Számolnak azzal, hogy politikai támadások érik majd önöket a kezdeményezés miatt?
– Nem számolunk ezzel, hiszen nem vagyunk politikai aktivisták vagy mozgalomszervezők. Nem tervezünk együttműködést pártokkal, politikai szervezetekkel, egyszerűen csak szeretnénk hatni az emberek gondolkodására.
– Az maga a politika.
– Az lehet, viszont a pártpolitikához semmi köze nincs a kezdeményezésünknek. Azok a művészek, akiket foglalkoztat a klímakrízis ügye, nagyon széles politikai spektrumon helyezkednek el. Mivel a Művészek a klímatudatosságért alapvetően művészeti projekt, semmi okunk nincs rá, hogy féljünk az átpolitizálódásától. Hiszek abban, hogy bizonyos kérdésekben az emberek képesek politikai preferenciáiktól független ítéletet alkotni.
– Nem túl naiv felfogás ez?
– Lehet, én mégis hiszek abban, hogy az emberek felismerik, a környezettudatosság túlmutat a pártérdekeken. Az akciónk amúgy sem akar senkire sem rákényszeríteni semmit, de mindazok, akik eddig pusztán politikai konteónak tekintették a klímakatasztrófa ügyét, talán elgondolkodnak azon, hogy ismert művészek miért foglalnak állást nyilvánosan ebben a kérdésben. Ha valaki mégis ezért támadna, én felvállalom.
– Mennyire látják előre a mozgalom jövőjét?
– Több eseményt is tervezünk, például vidéki városokban is tartunk majd találkozókat, de egy kiáltvány vagy petíció megfogalmazását is fontolgatjuk, persze ehhez szakemberek segítségét kérnénk. Leginkább abban bízunk, hogy az egyre bővülő kihívások révén önjáróvá válik a kezdeményezés, és a tagjai saját maguk szerveznek majd különböző rendezvényeket. Már eddig is csatlakoztak művészek külföldről, így elképzelhető, hogy az akció idővel átlépi az országhatárokat is.
Az utolsó kert
Úgy kezdődik, hogy zavarodott békák
esnek lábaid elé a viharos jégesőben,
azt várják, hogy ágakat növessz föléjük,
és te gyökeret eresztesz széttárt karral.
Úgy kezdődik, hogy méteres gödrök
billentik ki a dolgokat, megremeg talpad
alatt a talaj, de a téged övező városnyi
fekete kör sérthetetlen marad.Úgy kezdődik, hogy a napot váratlanul
eltakarja a hold, a legjobb csillagászok is
értetlenül nézik, kocsik és testek ütköznek,
mert a lámpák már csak neked világlanak.
Úgy kezdődik, hogy egy metsző sikoltás
berepeszti a dobhártyákat, összedönti
a hidakat, megzavarja a madarak röptét,
de amint megszólalsz, rögtön elcsendesül.
Úgy kezdődik, hogy a föld izzani kezd
belülről, a forrófoltok felett új szigetek
születnek, a vulkánok egyszerre törnek ki
és mélyre temetik a tőled távol esőket.
Úgy kezdődik, hogy egy magányos
csecsemő némán fekszik a tengerparton,
áradás előtt, mégsem indulsz el felé,
megcsömörlik szíved és zokogni kezdesz.
Így kezdődik el.
(Áfra János)
